A kortárs dráma irányai - Színház és drámaelméleti konferencia, Fiatal Drámaírók Háza, MU Színház, 2023. szeptember 22., 10:00

Előadók: Czabala Zsófia, Pamlényi Laura, Kertész Ádám, Szabó Réka Dorottya, Krizsán Laura, Kovács Eszter, szekcióvezető: Deres Kornélia

A Fiatal Drámaírók Háza háromnapos fesztiváljának, a Fiatal Dráma Fórumának egyik eseménye volt a A kortárs dráma irányai – Színház- és drámaelméleti konferencia péntek délelőtt a MU Színház kávézójában. A Szegedi Tudományegyetem és az ELTE valamilyen színháztudományhoz is köthető kurzusára járó hallgatók kutatásaival ismerkedhettünk meg az érdeklődők. A profin megszervezett eseményt Deres Kornélia vezette Hidi Boglárka segítségével, akiknek köszönhetően egy pörgős, a közönség teherbírását maximálisan figyelembe vevő délelőtt részesei lehettünk. Az előadások belefértek az időkeretbe, a témák megbeszélésére, nézői kérdésekre, reflexiókra elég idő maradt. Nem csak azért volt érdekes az esemény, mert belepillanthattunk abba, mik lesznek a közeljövőben a színházelméleti, színháztörténeti kutatások kurrens témái, de azért is, mert kirajzolódott egy olyan új gondolkodásmód, ami szerintünk pozitív irányba lendítheti a színházi szakírást, és így a mi missziónkat, a színikritikaírást is befolyásolhatja. Kitapintható közös pont volt a reprezentáció és önreprezentáció kérdései iránti érdeklődés, és ezzel kapcsolatban a hatalmi struktúrák lebontásának, megkerülésének, de legalábbis felismerésének lehetőségei. Érzékelhető volt a szövegcentrikus nézőponttól való eltávolodás, akár összművészeti, akár recepcióesztétikai irányba. Minden előadóra jellemző volt a szakirodalom virtuóz használata, de ez nem telepedett rá az előadásokra, nem keveredtünk végeláthatatlan definíciós kérdésekről szóló elmélkedésekbe, az előadók pragmatikusan, a konkrét kutatási téma megalapozásához használták az elméleti kereteket.

Fotó: Szita Réka

A konferencia felütése, Czabala Zsófia A kortárs magyar színház és néző viszonya című empirikus kutatása, adott egy értelmezési keretet a többi előadás számára is. Kik nézik a színházat, milyen nézői típusok különíthetőek el? Az 536 kitöltő ugyan nem alkot reprezentatív mintát, de minket végül is a lakosság színházba járó része érdekel leginkább, úgyhogy ezt nem éltük meg hiányosságként. Úgy tűnik, az iskolázottság nem szignifikáns abból a szempontból, hogy valaki mennyit jár színházba, a vagyoni helyzet viszont sajnos nagyon is az. A műfajok kedveltségi sorrendje nem hoz nagy meglepetést, sajnos a báb még mindig hátul kullog, a Budapest Bábszínház több évtizedes heroikus küzdelme ellenére is. Jó hír, és pontot tehet egy régóta húzódó, meddő vita végére, hogy a színházba járók 90%-a szerint az alkotók bátran nyúljanak hozzá a klasszikusokhoz, modernizálják kedvük szerint. 80% szerint a színpadi trágársággal sincs semmi baj, ez is a világ, és így a színpadi nyelv, színpadi hatás része. Az interaktivitás kérdése már sokkal megosztóbb. A nézők fele kifejezetten kedveli az interaktív elemeket az előadásokban, másik fele teljesen elutasítja. Bár a részvételi színházi és a színházi nevelési előadások a kedvelt műfajok ranglistájának végén kullognak, felmerült, hogy érdemes lenne ezt a kérdést korcsoportonként vizsgálni, a kérdező reményei szerint a fiatalabb válaszadók körében esetleg népszerűbbek lehetnek ezek a formák.

Fotó: Szita Réka

Ezután három előadás részletes elemzése következett. Pamlányi Laura „Ne hagyjál a halastóba’ meghalni” – A magyar vidék reprezentációja a fent-lent, magasság-mélység ellentétpárok tükrében Gábor Sára Kutyaportéka című drámájában című előadása a drámát és a 2019-ben bemutatott, Barcsai Bálint rendezte előadást elemezte, ami a Trafóban és a szegedi Thealteren volt látható, de az e.színházon most is elérhető. Az előadó a téri metaforák részletes elemzésén keresztül, az erre vonatkozó kifejezések asszociációs mezőjének feltérképezésével tárta fel az alkotók koncepcióit és prekoncepcióit. Igen érdekes beszélgetés kerekedett ennek kapcsán a reprezentáció etikai vonatkozásairól, a kisajátítás, kizsákmányolás kérdéséről.

Fotó: Szita Réka

És ez gördülékenyen át is vezetett Kertész Ádám előadásához, aki a Független Színház Magyarország Kaméleonlány című előadását elemezte A roma nőreprezentáció irányai a kortárs színházban címmel. Kifejezetten fontosnak érezzük, hogy a kutató ebben az előadásban reflektáltan vizsgálta saját helyzetét, problematizálta, hogy kinek van joga és lehetősége megszólalni bármely kisebbségi csoportról, egyáltalán lehetséges-e kívülállóként érvényes kijelentéseket tenni. Ez a hozzáállás teljesen érthető, hiszen az elemzéshez választott értelmezési kereteknek, az interszekcionális feminizmusnak és a posztkolonialista kritikának is kulcskérdései ezek. Aki utána olvasna a kérdésnek, az itt megteheti. A Kaméleonlány sok egyedi történetből, kollektív alkotásként létrejövő módja, ami aztán egy monodráma formájában hangosítódik ki Lovas Emília előadásában szépen illusztrálta az utolsó, a közösségi színházakról szóló előadást, újabb kapcsolódási pontot nyitva a délelőtt elhangzó prezentációk között.

Fotó: Szita Réka

Szabó Réka Dorottya A műalkotás interpretációjának lehetséges változatai Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című drámájában című előadása volt a legelméletibb mind közül. Az Esterházy-drámában lezajló Rubens – Gödel vita összeolvasása Hans Belting elméletével, és a megállapítások összevetése Szikora János vígszínházbeli rendezésével (2008) érdekes ismeretelméleti és művészetfilozófiai megállapításokhoz vezette az előadót. A hallgatóság részéről felmerült, hogy érdemes lenne más színpadi megvalósításokkal is egybe vetni az eredményeket, németországi és szfe-s előadásokat ajánlottunk további vizsgálódás céljából.

Fotó: Szita Réka

Erkölcsi kérdések és tabutémák Pintér Béla drámáiban volt a címe Krizsán Laura előadásának, aki Pintér Béla két megjelent drámakötetéből dolgozott (Saxum Kiadó 2013 és 2018). Komoly pszichológiai apparátust mozgósított az előadó, hogy kategorizálja a drámákban előforduló tabutémákat és etikai dilemmákat. Kíváncsiak lennénk, hogy az elkészült szakdolgozatban mik lesznek azok a főbb tézisek, ami köré ez a hatalmas korpusz elrendeződik. A hozzászólásokban felmerült, hogy nem probléma-e az elkövetői nézőpont túlhangsúlyozása, nem lenne-e fontos ugyanilyen súllyal az áldozatokat is bemutatni a drámákban. Kérdés volt az is, hogy a drámákból készült előadások elindítanak-e, és ha igen, milyen minőségű, milyen tematikájú társadalmi diskurzust a felmerülő tabutémákról.

Fotó: Szita Réka

Számunkra a délelőtt fénypontja, mind témájában, mind előadásmódjában Kovács Eszter performanssza volt. A Mi írja a közösségi drámát? című előadás nem csak a szívünkhöz közel álló kollektív alkotás, közösségi színházcsinálás miatt volt rendkívül érdekes, de amiatt is, hogy Kovács Eszter egy metaszintet ugorva be is mutatta ennek a szövegszervezési formának a működését. Ahogy az egymásból következő, egymásra visszautaló, egymással feleselő színes feliratok beborították a MU kávézójának falát, az mindennél pontosabban szemléltette a közösségi alkotások létre jöttére jellemző szabadságot, és azt a nagyon komplex, nyitott és visszacsatolásokkal teli szövegkonglomerátumot, amiből, amilyen módon ezek az alkotások születnek. Ebben az előadásban merült föl a kritikaírás is, mint szempont, aminek meg kéne találnia azt a formát, ahogy ezek az előadások leírhatóak, rögzíthetőek, amik a szerzői nevek listázására alapozó kritikai metódus alapján egyszerűen értelmezhetetlenek.

♥

Kedves Zsófia, Laura, Ádám, Réka Dorottya, Laura, Eszter, Kornélia, Boglárka és Benji, köszönjük ezt a nagyon tartalmas és szórakoztató délelőttöt, rendkívül sokat tanultunk tőletek!