Kösszhasznúsági jelentés, MU Színház, 2023.október 19., 19:00

Játsszák: Avarkeszi Kati, Halász Péter, Jánosi Flóra, Kmety Györgyi, Kővágó Veronika, Nádor Zsófi, Paskuj Panka, Pidl Tamara, Surányi Anna, író-dramaturg: Róbert Júlia, alkotótárs/pszichológus: Kovács Adél mozgás: Ujvári Milán, ének: Fekete Anikó, fény: Payer Ferenc, Di Pol Tamás, produkciós vezető: Kárpáti Lili, projektvezető: Erős Balázs, rendező: Szivák-Tóth Viktor

Mit ad a közösségi színház, ami miatt fáradhatatlanul vadásszuk az ilyen előadásokat? Főleg ez a kérdés foglalkoztatott minket a MU Színházban a Kösszhasznúsági jelentést nézve és, meglepő módon nézőtársaink döntő többségében csatlakozva, az utána tartott közönségtalálkozón is maradva. A beszélgetésből az derült ki, hogy mindhárom szereplőnek – játszó civileknek, színházi szakembereknek és nézőknek – is nagyon hasonló dolgok fontosak a folyamatban. A közösségi lét és az új perspektívák megnyílása körül csoportosultak azok az élmények, amikről beszámoltak a résztvevők. A civilek számára, amellett, hogy a hasonló területen tevékenykedőkkel megismerkedve erőt meríthettek az együtt-létből, fontos volt, hogy a történeteik megfogalmazásával és más hasonló történetekkel való tükröztetésével kaptak egy olyan rálátást a saját tevékenységükre, ami egy nagyon komoly és sűrített önismereti munkával ért fel. Emellett a színház segítségével az önkifejezés új formáival is gazdagodtak. A színházi szakemberek számára a civilekkel való közös együttgondolkodás új nézőpontokat hozott, új kommunikációs formákat kellett elsajátítaniuk, meg kellett teremteniük egy közös nyelvet. Ritkán adatik meg a színházi alkotók számára, hogy ne csak szakmabeliekkel dolgozzanak, hanem egy több hónapos munkafolyamat során ennyi új impulzus és kihívás érje őket. Közönségként könnyedén tudtunk kapcsolódni a színpadi történésekhez, miközben rengeteg új aspektusból vizsgálhattuk az előadás témáját. A legtöbbet azonban az alkotói folyamat demokratizálásáról tudhatunk meg ezekből az alkalmakból. Hogy mindenki szakértő az élet több területén, mindenkinek vannak olyan tapasztalatai, aminek megosztásával és értő befogadásával nagyon sok közös problémánkra találhatnánk megoldást.

Fotó: Éder Vera

A Kösszhasznúsági jelenetés témája az önkéntes munka. A résztvevőket toborzó felhívásban olyan embereket kerestek, akik valamilyen ügy mellett elkötelezték magukat. A többkörös interjúk során kiderült, hogy a legértékesebb dolog, amivel hozzájárulhatunk egy számunkra fontos ügy sikeréhez, az a szabadidő és a folyamatosan fejlesztett tudás, amit erre az ügyre áldozunk. Így aztán az előadás fókusza az önkénteskedés lett. A közösség érdekében végzett önkéntes munkának Magyarországon igen fejletlen még a kultúrája, az előadás ezen is változtatni kíván. Az is látszik a játszókat megismerve, hogy az önkéntesek között jelentősen felülreprezentáltak a nők. Tehát az előadásnak van egy missziója, ez nem vezet azonban csak a pozitívumokat kidomborító pr-szövegekhez. A játszók mind olyan történetet hoztak, ami szembesít minket a nehézségekkel. Az előadás a pszichodráma eszköztárára emlékeztető módon épül fel. A bemutatkozó kör után mindenki eljátszik egy jelenetet, ahol megjelenít egy krízishelyzetet, a többi játszó pedig segít eljátszani ezt, ezáltal segít a történet tulajdonosának értelmezni a konfliktushelyzetet. Ha megoldásokat nem is kapunk, legalább átláthatjuk ezeket a szituációkat, és ez már jó kiindulópont lehet a megoldáskereséshez. Kívülállóként pedig így kapunk teljes képet ennek a munkának az örömeiről és nehézségeiről egyaránt.

Fotó: Éder Vera

 Nagyon sokféle tevékenység és nagyon sokféle probléma merül föl az előadás során. Számunkra ezt a sokszínűséget, a lehetőségek tárházát szimbolizálták a játszók színes ruhái, mindenki egy színt képvisel ebben a mégis egységes látványvilágú szivárványban. Nádor Zsófi arról mesél nekünk, hogy drámaíróként soha nem láthatja saját darabját, hisz a MáSzínház Kontra Verona című előadása során ő az értelmileg akadályozott színészeket segíti a színfalak mögött, hogy mi a nézőtéren egy lenyűgöző előadásban részesülhessünk. A RUSZT Fesztivál keretében november 5-én lehetőség lesz betekinteni az előadás nyílt próbájába, míg november 12-én és 19-én az előadást láthatják az érdeklődők. Jánosi Flórának az egyetemmel gyűlt meg a baja, amikor szakdolgozati témájául a szexedukációt választotta. Az előítéletek és a struccpolitika megrázó példája volt ez a jelenet.Most olyan foglalkozásokat tart fiataloknak, amik ebben a rendkívül fontos, ám a közoktatásban meg sem jelenő témában edukálják a diákokat. Előítéletekkel kell megküzdenie a Háttér Társaságnál dolgozó Halász Péternek is, amikor a rendőrség képtelen szakszerűen kezelni egy a szervezet felé irányuló fenyegetést. A Waldorf iskolákért dolgozó Kmety Györgyinek napi szinten kell megküzdenie a félinformációkkal sem rendelkező, de azért markáns elítélő véleményt megfogalmazó közvéleménnyel. Rendhagyó módon Avarkeszi Kati építész, aki hajléktalanok számára tervez konténerházakat, nem önmagát, hanem azt a démont játszotta el, aki félelemből és politikai haszonszerzésből minden erejével gáncsolja a projekt megvalósulását. Paskuj Panka és Kővágó Veronika jelenetei arról szóltak, hogy vannak olyan események, ügyek, emberek, amiket már nem lehet kezelni, bármennyire is elkötelezett valaki. Tisztában lenni a saját határainkkal, segítséget kérni, ha már nem érezzük kompetensnek magunkat, talán a legfontosabb az önkéntes munka során. A beszélgetésben hosszasan szó is esett a szupervízió fontosságáról, és arról, hogy ez sajnos nagyon sok szervezetnél nem elérhető lehetőség. Surányi Anna és Pidl Tamara története arról mesél, hogy milyen az, amikor valaki egyedül marad egy üggyel, milyen nehéz egyedül folytatni vagy elengedni azt, amit külső erők, általában a pénzhiány ellehetetlenítenek. Ránk ezek a mozaikdarabok hatottak a legerősebben, de még számtalan sztori fölvillan, amiért érdemes megnézni a produkciót. Róbert Júlia író-dramaturg öntötte formába ezeket a nagyon személyes történeteket, úgy hogy színpadképesek legyenek, miközben hitelességükből egy csepp sem veszik el. Szivák-Tóth Viktor érdeme lehet, hogy a csapat ilyen otthonosan mozog a színpadon, hogy a jelenetek jó ritmusban váltják egymást, és hogy a szerteágazó anyagot sikerült egy jól követhető ívre felfeszíteni.

Fotó: Éder Vera

A Kétlámpás különösen tudott menni az előadás témájával. Ma ebben az országban a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozni már önmagában felér egy önkéntes munkával. Elrémülni például azon, hogy huszonpár év alatt még a lehetősége sem merült föl számunkra a pszichológiai megsegítésnek, bármilyen extrém helyzetekbe is kerültünk, igen tanulságos ráismerés volt. Ezt a felületet, a Kétlámpás Blogot, pedig igazi önkéntes munkának fogjuk fel. Nyomot hagyni a független színházi törekvésekről, kapcsolatokat építeni a kis színházi műhelyek között, aranyrögök után kutatni pincékben, lakásokban, gyárakban és elfelejtett vágóhidakon. És ahogy az alkotók mindegyike, ebből töltekezni, teljesebb emberré válni.

♥

Kedves Kati,Péter, Flóra, Györgyi, Veronika, Zsófi, Panka, Tamara, Anna, Júlia, Adél, Milán, Anikó, Ferenc, Tamás, Lili, Balázs és Viktor, köszönjük ezt a nagyon hiteles és feltöltő estét!