Feminizmus a kortárs drámában – felolvasás és kerekasztal
Feminizmus a kortárs drámában – felolvasás és kerekasztal, Fiatal Drámaírók Háza, Kelet Kávézó és Galéria, 2023. szeptember 18., 18:00
Felolvasnak: Papp Mátyás, Kalotai Máté, Sas Zoltán, Jászfalvi Eszter, Szűcs Virág Natália
Fontos és ambiciózus kezdeményezés volt a Feminizmus a kortárs drámában felolvasó színház és kerekasztalbeszélgetés létrejötte. Az esemény a Fiatal Dráma Fóruma című szakmai és színházi fesztivál kísérőprogramja, amit a Fiatal Drámaírók Háza szervez és rendez szeptember 21-23. között a MU Színházban. Lesz konferencia, drámaíró workshopokon vehetnek részt az érdeklődők Formanek Csaba, Fábián Péter és Romankovics Edit vezetésével, lesz könyvbemutató és egész estéssé fejlesztett előadások a Fiatal Drámaírók Házának pályázataira írt drámaszövegekből.
(fotó: Fiatal Drámaírók Háza fb oldal)
Az este Szarvas Melinda Saját szoba és Rédei Roland BFF című egyfelvonásosának felolvasásával indult. Leesett az állunk, amikor megtudtuk, hogy a produkció szinte próba nélkül jött létre, a felolvasás alatt végig azt éreztük, hogy remekül eltalált karaktereket és az előadók részéről alaposan átgondolt szituációkat hallunk. Ez egyfelől bizonyítja, hogy az elhangzott szövegek abszolút színpadra kívánkoznak, kézre állnak a színészeknek, másfelől, hogy az előadók menet közben rutinosan tudták belakni a rájuk osztott szerepeket. Mindkét szöveg nyitott végű, a hallgatóságot továbbgondolásra késztető mű, aminek van olyan feminista nézőpontú olvasata, ami helyet biztosít nekik egy ilyen eseményen gondolatébresztőként. Mindezek a kerekasztalbeszélgetés végén be is bizonyosodtak, a közönséget főleg Rédei Roland drámájának megfejtése izgatta, ami szándékos enigmatikusságával kiprovokálja a nézői aktivitást. Szarvas Melinda drámájának már a címe és a főhőse is tág asszociációs mezőt nyit, minket például arra késztetett, hogy hazatérve újra levegyük a polcról Virginia Woolf szenzációs esszéjét, és újraolvassuk. A műben lefestett szituáció és a Ladik Katalin inspirálta idősebb karakter több értelmezést kínál fel, amik között a mai napig nem tudunk dönteni. A két szöveget összeköti, hogy mindkét esetben egy agresszív határsértés történik egy fiatalabb női karakter sérelmére. És innen már rá is lehetett fordulni az est voltaképpeni témájára a feminizmus és a kortárs dráma kapcsolatára.
(fotó: Fiatal Drámaírók Háza fb oldal)
Acsády Judit szociológus, Szarvas Melinda és Rédei Roland drámaírók próbálták körüljárni a témát Szűcs Virág Natália moderálásával. Acsády Judit a szövegeket alaposan ismerő, átgondolt értelmezést adott az elhangzott egyfelvonásosokról, és ez inspirálta a nézőket is, hogy hozzátegyék a saját kérdéseiket és reflexióikat. Az alkotók bekapcsolódva a beszélgetésbe érdekes információkat osztottak meg velünk az alkotások születéséről és a koncepcióról, de úgy, hogy ezekkel nem zártak le értelmezési utakat, inkább újabb kérdések felé nyitották ki a beszélgetést.
(fotó: Fiatal Drámaírók Háza fb oldal)
A kortárs dráma és a feminista, női nézőpontú történetmesélés vagy a genderszempontok beemelődésének kérdésével kapcsolatban viszont úgy éreztük, hogy jelentős információhiányos állapot áll fenn a kerekasztal mindkét oldalán. Megint elhangzott az a fals állítás, hogy a magyar színpad kortársdráma-hiányban szenvedne. Ezzel szemben napestig sorolhatnánk csak a szeptember-október folyamán meghallgatható, megnézhető kortárs drámákat csak Budapesten. Elég, ha annyit mondunk, hogy másnap este már egy új, kortárs drámakötet bemutatójára loholtunk a Trafóba ahol, Kárpáti Péter első regényét és számos drámáját tartalmazó Térkép a túlvilágról című könyvét ismerhettük meg a Selinunte Kiadó jóvoltából.
Nos, csak néhány, kifejezetten a feminista gondolatkörbe bevonható színházi kezdeményezést és előadást szeretnénk itt megemlíteni az érdeklődőknek, amiket a közelmúltban mutattak be és többségüket ma is meg lehet nézni. Ezek ráadásul a kortárs dráma kritériumnak is egytől-egyig megfelelnek, így két legyet üthetünk egy csapásra. A Szkénében 2022. májusában került színpadra Mikó Csaba és Tóth Réka Ágnes nőtörténeti képeskönyvként nézhető, a Hisztéria rövid és felkavaró története Bereczki Csilla rendezésében. A téma iránt érdeklődő, de abban kezdő színházlátogatóknak kifejezetten ajánljuk alapozásként ezt az előadást. Az esemény előtt egy nappal került sor a Színházi Kritikusok Céhének éves díjátadójára, ahol egy olyan produkció nyerte a legjobb független előadás díját, ami az LMBT-emberek elfogadásáról, a toxikus maszkulinitásról és még rengeteg, témánk szempontjából releváns kérdésről szól. Ez a Jurányiban látható előadás a Ki ölte meg az apámat?, amit Kovács Domokos és Szenteczki Zita rendezett, és valóban az elmúlt évad legmaradandóbb élményeinek egyike. Nem kevesebb, mint három női monodráma foglalkozik az anyaság kérdésével, az Anya-e vagy?, a MáSzínház előadása, a Szólongatás, Szemerédi Bernadett drámája, és az Y Csoport Anyanaplója. Kevesebb, mint egy éve volt látható a KV Társulat performanssza, a NE BÁNTS! . Fantasztikus, nőkből álló csapat dolgozott A férjem című előadáson, amihez a bemutató óta számos storytelling-est is kapcsolódott, olyan is, ami csak nők számára volt meghirdetve. Ide sorolható az Apertúra legújabb bemutatója, a Premier Bully egy színházi közegben megtörténő abúzust dolgoz föl, és a Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című előadásának szerintünk legjobb darabja Gimesi Dóra O. hazatér továbbáll című jelenete, ami az ismert mítoszok női szemszögű újramesélésének egy kiemelkedően szép példája. Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy ha jó helyen keresgélünk, számos feminista nézőpontot felvonultató előadás közül választhatunk. A kritikusok feladata és felelőssége, hogy felhívja ezekre a produkciókra a figyelmet, a nézőké pedig, hogy tudatosan keressék az ilyen előadásokról szóló híradásokat, szűrjék ki a rájuk zúduló információcunamiból azokat, amik érdeklődési körüknek megfelelnek, keressék az újat, a kicsit, a függetlent. Rajtunk múlik, hogy ezek a progresszív próbálkozások életben maradnak-e, hogy jövőre és azután összeállítható lesz-e egy ennyire színes paletta.
♥
Kedves Mátyás, Máté, Zoltán, Eszter, Judit, Melinda, Roland és Natália, köszönjük ezt a remek felolvasást és a beszélgetést!