Vershaker – VersJátékok, Kettőspont / színház & spirituális ügynökség, 2023. január 29., 17:00

Játékmester: Zoltán Áron, segítők: Pintér Liliána, Rajtó Fanni.

A Vershaker különleges részvételi színházi eseményén vettünk részt vasárnap délután a Kettőspontban. Zoltán Áron egy nagyon profin összerakott, revelatív mozzanatokban bővelkedő játékot hozott létre, amely a már összeszokott közösségekbe is új dinamikákat hozhat (ennek bizonyítékaképpen elég megnézni az előző alkalom fényképeit, mely a Kettőspont tőszomszédságában, a MáSzínházban került megrendezésre), de a mi ad hoc társaságunkban is összehozta az ismeretleneket. A két alkalomból az is látszik, hogy a VersJátékok egy olyan innovatív, rugalmas forma, amely nagyon sokfajta csoporthoz tud igazodni, hiszen remekül működött a MáSzínház értelmi fogyatékossággal élő fiatal tagjaival és a Kettőspont 14 és 60 év közötti heterogén résztvevőivel is. Mindenekelőtt azonban egy rendkívül szórakoztató és felszabadító játék. A játék bárhol –egy táborban a réten, egy osztályteremben, de akár egy lakás nappalijában is – működik, nekünk mégis sokat hozzáadott az élményhez, hogy belakhattuk a Kettőspont színpadát és nézőterét.  

(Fotó: Pintér Liliána)

„…A költészet iránt érzett – jellemzően a történeti-filológiai alapokon nyugvó irodalomoktatásból eredő – ijedt tisztelet…”

Zoltán Áron: A versmondó felkészül, doktori értekezés, SZFE Doktori Iskola, 2022. disszertáció (szfe.hu) 

Mi, akik elsősorban drámákkal, másodsorban regényekkel foglalkozunk, pihenünk és szórakozunk, valóban kicsit félve merészkedtünk be a líra birodalmába. Másoknak a részvételi színházi forma lehetett idegen és kicsit ijesztő. Zoltán Áronnak és segítőinek ezeket a félelmeket és ellenállásokat kellett leépítenie az első, a szokásosnál talán kissé hosszabb ráhangoló szakasszal. És ez maradéktalanul sikerült is, az elég nagy, 24 fős, csoport minden tagja felszabadultan és aktívan vágott bele az asszociációs és brain storming jellegű körök után a csoportalakítási feladatba, hogy megtalálja azt a három-négy játszótársat, akivel közösen fog alkotni. A versengésre fogékonyak is kaptak motivációt, a megoldott itemekért pecséteket lehetett szerezni, amit a végén értékes tárgynyereményekre válthattunk. A házigazda, Formanek Csaba, is velünk játszott, és kiegészítette a nyereményeket a Kispont Galéria katalógusával, így szinte mindenki boldogan távozhatott a délután végén zsákmányával. Ha adhatunk egy tippet a későbbi résztvevőknek, érdemes megnézni a VerShaker eddigi adásait, ismeretük nagy segítséget ad, és helyzeti előnyhöz juttatja a pecsétvadászatban a tájékozottakat. (yt) Persze enélkül is tartogat izgalmakat a felszabdalt verssorok összerakása, a mi csoportunk például csak a stiláris és tipográfiai jellemzők alapján találta meg egymást, és raktuk össze a mindannyiunk számára ismeretlen Brecht-költeményt. Ennek is van sportértéke, bár ámulva figyeltük a másik csapatokat, akik gond nélkül idéztek föl hosszabb Pilinszky- vagy Weöres Sándor-verseket. 

Formanek Csaba (Fotó: Pintér Liliána)

A különböző feladatokat főként kortárs versek tagolják, melyeket Zoltán Áron előadásában hallgathattunk meg. Weöres Sándor, Túri Tímea, Bende Tamás és Áfra János verseit érdemes volt felfedezni vagy újra felfedezni. Egytől egyig meghökkentő és megjegyzésre érdemes művek, és ezek a szövegek természetesen vezettek át egyik játékból a másikba vagy összegezték az egyes egységeket. A játékok észrevétlenül nehezednek, ezért egyiknél sem éreztük, hogy megoldhatatlan feladat elé állítana minket a játékmester, sőt, az utolsó játékból még repetáztunk is, annyira élveztük az írást és a közösséggel való megosztást is, és a többiek műveire is nagyon kíváncsiak voltunk. A foglalkozás ritmusa annyira kiváló, hogy a majd kétórás alkalmat egy perccel sem éreztük hosszabbnak, mint ami jól esett volna.  

 (Fotó: Pintér Liliána)

Miközben az összes feladatban nagy szerepe van a véletlennek, egyre inkább úgy éreztük, hogy a kis költőcsoportok kezdenek összecsiszolódni, ráhangolódni egymás gondolatvilágára, és így, nagy meglepetésünkre, egyre koherensebb, hangulatilag és stilisztikailag egységesebb verseket voltunk képesek alkotni. Az első feladatban négy-öt random bedobott szóból kellett kombinatorikus módszerrel verssorokat, esetleg strófát alkotni. A mi csoportunk egy elég misztikus költeményt hozott össze, de volt szürreális vagy egyenesen dadaista mű is a felolvasottak között.  

Szingularitás

Az Univerzum virága az alkonyi mandragóra.
Az alkony univerzuma a mandragóra-virág.
A virág alkonyatkor univerzumi mandragóra.
A mandragóra az Univerzum alkonyvirága.  

A következő feladatban Áfra János: Félreértések kicsiny tárháza című versének mintájára kellett a megkezdett mondatokat befejezni, de úgy, hogy nem látjuk az előzményeket. És itt már született szakító vers, sőt közéleti-politikai költemény is. Az utolsó körben ugyanezt játszottuk, ám ekkor már úgy, hogy előzetesen szabályokban állapodtunk meg. A szótagszám majd minden csoportnál megjelent szabályként, volt olyan csoport, melynek tagjai keresztrímes formával kísérleteztek, voltak, akik minden sorban alliterációt alkalmaztak, de ennél összetettebb szabályokat is megállapítottak egyes csapatok. Ezek a mankók sokkal inkább megkönnyítették a dolgunkat, mint vártuk, egy újabb érdekes tanulság volt, hogy a kötött forma mennyire jól fókuszálja a gondolatot.  

 (Fotó: Pintér Liliána)

„A homéroszi eposzok világában a legtöbbet emlegetett előadási alkalom a lakoma.”

Ritoók Zsigmond: A görög énekmondók. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973. Idézi: Zoltán Áron: A versmondó felkészül, doktori értekezés, SZFE Doktori Iskola, 2022.  disszertáció (szfe.hu)

Ahogy azt már a Diogenészről írott kritikánkban beharangoztuk, a Kettőspontban folytatódott a vacsoraszínházi hagyomány. A VerShaker-VersJátékok résztvevőit is vendégül látta a Kettőspont egy fantasztikus lakomára. Így a vers visszatalált eredeti közegébe, hangzó, érzéki élményként volt egyenrangú társa a gasztronómiai élvezeteknek. Annyira hozzászoktunk a magányos versolvasó képéhez (talán még egy füles fotel vagy egy virágos domboldal is megképződik lelki szemeink előtt ezt olvasva), hogy teljesen elfelejtettük, hogy az archaikus kultúrákban a vershallgatás közösségi élmény volt. A szavak íze és a tökleves íze így hozott létre egy komplex, egyszerre intellektuális, emocionális, szenzuális és közösségi élményt. A feledhetetlen vacsorát a főszakács, Pokorny Szilárd (Poxy) performansza vezette föl. A tök és a magyar költészeti hagyomány kapcsolatának kimerítő ismertetése után láthattunk neki annak a vegán csodának, sütőtökkrémleves pirított tökmaggal és tetszés szerint fokhagymás barnakenyérrel és/vagy kelbimbóval, amit Poxy alkotott Petrovics Vica közreműködésével. 

♥

Kedves Áron, Liliána, Fanni, Csaba, Poxy és Vica, köszönjük – és most nagy szavak jönnek – ezt a boldog délutánt és estét!