Osztályfőnöki, DanteCasino, Jurányi Ház, 2023. március 28., 18:00 

Játsszák: Ács Petra, Bartha Bendegúz, Georgita Máté Dezső, Hrisztov Toma, Kenéz Ágoston, Podlovics Laura, Vilmányi Benett. Kenéz Ágoston és Podlovics Laura ötlete alapján a játékot a DanteCasino csapata fejlesztette.

Nem szoktuk visszafogni magunkat, ha interaktív, közösségi színházról, vagy akár drámafoglalkozásról van szó. Szívesen megyünk ezekre az eseményekre, és persze meglepően tapasztaljuk egyfelől azt, hogy akik mégis elavászkodnak ilyen helyekre, mennyire tudják élvezi az ilyen eseményeket, és azon is meglepődünk, hogy komoly színházi emberek is tartanak annyira ezektől, hogy inkább kihagyják őket. A DanteCasino egy új kezdeményezés, amelyik formabontó színházat szeretne, éppen ezért se közösségi, se színházi nevelési előadásokat nem szeretnének készíteni, hanem olyat, ami a spontaneitást, a művész autonómiáját és a nézői részvételt, főleg a Z generáció részvételét egyaránt felmutatja. Nos, minket, legalább is ez az előadás, egyáltalán nem győzött meg, hogy a csapat tudná mit csinál, és hogy sikerült volna valami tartalmasat létrehozni. 

Az előadás fb eseménye.

A játszók rendkívül barátságosan invitálnak be minket a Jurányi Ház Szkéné termébe és lát el instrukciókkal arról, hogy mi fog történni ott. Kétségkívül alaposan végiggondolták, hogy kikkel kell majd dolgozniuk, és ismerik a nézők félelmét az interakciótól, ezért kiválóan kezelik azt, ha valaki tartana ettől. És valóban nincs mitől tartanunk. Az alaphelyzet szerint a tanár (Kenéz Ágoston) a megelőző napokban osztálykirándulásra vitte az osztályát, ahol egyfelől a közösséget megrázó dolgok történtek, másfelől egy ön- és közösségi értékelésre is sor került fogalmazások és egy szociometria felvétele keretében. Az osztályt a játszók játsszák, mi voltaképpen a darab írói vagyunk. A mi dolgunk, hogy a táblára felrakott kapcsolati háló segítségével megalkossuk azokat a valóságtöredékeket, ahogyan az egyes szereplők megélték az erdei iskola eseményeit. Csoportokra oszlunk, és  a központi alak, (jelen előadásban) Ákos (Bartha Bendegúz) kivételével megalkotjuk a történetszálakat. 

Már itt elkezdődnek a problémáink. Voltaképpen semmilyen támpontot nem kapunk arra vonatkozóan, hogy melyik szereplő milyen karakterű, hogyan viselkedik, és mi törtéjen a táborban. Láthatóan az alkotók ezt izgalmasnak találták, hiszen boldogan moziztak: vajon mit fognak a nézők kitalálni? Nekünk az jött le, hogy amit az alkotók nagyon élveztek, az pusztán annyi, hogy számukra ismeretlen 5 szcenáriót hogyan tudják egyetlen koherens egésszé összegyúrni. Hogy mi, nézők mit nyerünk ebből, hogy ez nekünk miért lenne jó, az nem derült ki számunkra, de tény, hogy a DanteCasino tagjai kiválóan szórakoztak, amit persze egyáltalán nem irigylünk el tőlük.

Az irányítatlan történetalkotás két stabil pontra épül, hogy itt középiskolásokról van szó, Z generációsokról, másfelől, hogy tudjuk az fogalmazások első mondatának kezdetét. Természetesen először a legsztereotipabb, legbanálisabb megoldások jutnak a nézők eszébe. És ez nem is változik. Nyilván érezzük, hogy nem elég az egyszerű konfliktus, ezért idővel valami csavart kísérelünk belecsempészni a közösen kitalálandó történetbe. Vitára azonban nem igazán kerülhet sor, mert az egyik szcenárió pont annyira jó, mint a másik, a nagyon kevés információ nem ad lehetőséget a számunkra a felmerülő álláspontok valódi ütköztetésére, arra, hogy a vitaszínházi forma beindítsa az érdeklődésünket. Szerintem történjen ez, szerintem pedig legyen inkább az. Akik engedni szoktak, innentől el is engedik az előadást, hiszen miért kellene azonosulnunk egy másik történettel, mint amit mi találtunk ki. 

Ezután kezdődik a végtelenül hosszú menetelés a 120 perces előadásban lezajló kb. 20 perces színészi játék felé. A csoportvezetők elmondják, mit találtak ki a csoportok, néhány percre szerepbe ugranak aztán ki. Szünet, majd még 40 percig hallgatjuk, hogy a színészek hogyan rakják össze a történetet hézagmentesen. Van, akit ezek a belső viták érdekelnek, ők figyelnek, néha beleszólnak. Vannak, akik elengedik a dolgot és beszélgetnek, vagy méregetik a vonzó csapattagokat. Vannak akik éppen a holnapi munkájukat próbálják fejben összerendezni. A tanár halvány jelenlétével terhelt szituációkat most továbbviszik a drámabeli óraközi szünetre. És kb. ennyi.

Nem vagyunk drámaírók. Ne áltassuk magunkat ezzel. Meg tudjuk ítélni a drámákat, de jó szituációt írni, nagyon sok munkával vagy nagyon sok gyakorlattal lehet csak. Akik ahhoz vannak hozzászokva, hogy tartalmas emberi konfliktusokat néznek, egészen biztosan csalódni fognak, hiszen úgy ír a közösség drámát, hogy a szakmai előkészületek teljes hiánya jellemzi a munkánkat. Elég sok drámafoglalkozást, vita- és közösségi színházat és színházi nevelési előadást láttunk már. Ezek voltaképpen egytől egyig izgalmasak voltak. Most fordult velünk elő először, hogy végtelenül untuk a történéseket. De megbocsátható: a DanteCasino csapata még nagyon gyerekcipőben jár. Ha komolyan gondolják, hívják meg az KB35, a RÉV, a Káva, a Kerekasztal, a Paralel Alkotócsoport, az Apertúra, az Itt és Most, a MáSzínház, é.í.t. gyakorlott szakértőit, mondják el nekik mit szeretnének, és kezdjék el megtanulni a legalapvetőbb fogásokat. 

Tanárokként ki kell térnünk két másik szempontra is. Mi tényleg Z vagy alfa generációs gyerekekkel, fiatal felnőttekkel dolgozunk. Az ő világuknak a kereteit nem csak a kortársak, hanem a többi generáció is meghatározza. Sőt, a generációs konfliktusok számukra súlyosabbak is. Az elutasítás és ignorálás miatt menekülnek az online világba és ott is a saját kulturális szféráikba. Lehetett volna, és az előadásban fel is vetődött, egy olyan fontos konfliktus, ami kibeszéletlenül maradt. Ez pedig a tanári inkompetencia, és a hatalommal való visszaélés, ami egy abszurd vallatásba, nyilvános önkritika gyakorlásába kényszerítette a gyerekeket. A szociometria totális félreértése, ha arra használjuk, hogy élesítjük a gyerekek között lévő feszültségeket. Ez az eszköz, ha valahogy, így nem használandó. Ki fog reflektálni erre a valóságos problémára? 

A másik, hogy ha valóban Z generációsoknak készül az előadás, nem lehet benne 100 perc üresjárat, színészi játék és interakció nélkül. Ránéztünk a DanteCasino TikTokjára is. Ott is valami furcsa nem-értés sugárzik a videókból. Amit ott látunk, a 90-es évekbeli Kölyökidő műsorára hasonlít (ők ma az Y generáció). Abban a korban a profi felnőttek mellett az esetlen, de spontán gyermeki viselkedés vonzó és menő volt. Ma a helyzet fordított. Akik a mai világban esetlenül mozognak, azok a felnőttek. A TikTok-ot nem azért választja a Z generáció, mert menő, hanem mert ott találta meg azt a kifejezési módot, ami ehhez a generációhoz jól illik. A TikTok tehát nem cél, hanem következmény. Félreértés, hogy a TikTok legsikeresebb influenszerei esetlenek lennének. Épp ellenkezőleg! Jól megkomponált, dinamikus, beazonosítható stíluskategóriába eső, a generáció számára a reveláció erejével ható klipeket készítenek, és ami a legfontosabb, ezek a profik dollármillókat kaszálnak a tevékenységükkel. Ezt a profizmust várja el a Gen Z a DanteCasinótól is.

♥