GÉM Fészek Színház

2017. február. 7. 19:00

Írta és redezte: Miklós Máté, Játszák: Harsay Gábor, Kiss Csinszka Flóra, Miklós Zsófia, Tyroler Cintial, Háber Krisztián, Cziczó Attila. Jelmez: Jendrics Anikó, látvány: Miklós Máté, szcenika: Horváth Máté, zene: Cziczó Attila, zenei szerkesztő: Miklós Máté.

Az Orczy tér és a Golgota tér között, ahol a madár se jár, ott van a Fészek Színház. Kívülről csak iparcsarnokok mutatják magukat, bár az is igaz, hogy ha vannak ott, az ablakon át a meleg fényekben észrevenni egy kellemesnek ígérkező belső teret, könyvekkel, állólámpákkal, kényelmes bútorokkal. Át a portán végül valóban egy ékszeres dobozban találjuk magunkat, de nem csak azért, mert olyan otthonosan van berendezve a macskákkal, az aranyhalakkal meg a fotelokkal, szép asztalokkal, mintha csak ránk várna. A Fészek Színház Budapest egyik színházi gyöngyszeme is. Higgyetek nekünk, évek óta járunk oda!

Minden helynek megvannak a sztárjai. Vegyük például a Katonát. Húsz éve epekedünk Fekete Ernőért és Fullajtár Andreáért. Vagy ott van az Örkényben Gálffi László és Kerekes Éva. És igen, a Fészek Színháznak is megvannak a sztárjai, Miklós Zsófia vagy Tyroler Cintia. Beszélhetnénk itt például az ólomnehézségű Gabriella tizennégyszer c. előadásról, melynek címszerepében Miklós Zsófia döbbentett rá minket arra, hogy milyen pokoli kín szexuális agresszió áldozatának lenni. Vagy beszélhetnénk a poszmodern Édes Dezső! parasztlányáról, akit Tyroler Cintia játszott azzal a természetességgel, ahogy már csak az ember Bezerédi Zoltánnal és Andai Katival egy színpadon szokott játszani. De most nem erről szeretnénk írni. Történt ugyanis, hogy éppen néhány nappal azelőtt volt szerencsénk látni a GÉM-et, hogy megnéztük a Köztársaság c. darabot, amelyet Szálinger Balázs drámájából készített a Pesti Magyar Színház egy kisebb csapata. Ez ösztönzött minket arra, hogy méltassuk és kiemeljük a Fészek Színház nagyszerűségét. Hogy-hogynem ugyanis, most nem mennénk bele a pontos részletekbe, de évek óta először történt meg az velük, hogy ki kellett jönnünk egy előadásról mert nem lehetett elviselni az igénytelenséget és szakmaiatlanságot, amit a Köztársaság alkotói hoztak a Trafó színpadára. És meg is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy milyen a jó színház. Nos, a válaszunk egyszerű: sokféle, de hogy a Fészek Színház társulata, alkotói közössege jól csinálja, az egészen biztos.

(fotó: Fészek Színház)

A GÉM egy science-fiction-isztikus kalandjáték, mely a meghatározatlan jövőben játszódik, vagy talán nem is kifejezetten ebben az univerzumban, tekintettel a biotechnológia erősen fejlett voltára. Azonnal felvetődik a kérdés: mit mond bárki számára egy sci-fi? Miért érdekelne minket egy sci-fi, amelyik nem is a mi világunkban játszódik, miközben ott vannak a klasszikus témák, a Római Köztársaság végóráiban zajló mithridatészi háborúk, melyeknek akár univerzális olvasatuk is van, hiszen a történelem ismétli önmagát, a jövő viszont hogyan? Jó, akkor most az tegye föl a kezét, aki számára az ambiciózus homoszexuális pontuszi király miatt megváltozott ókori mediterrán politikai helyzet erős univerzális mondanivalóval bír. Nota bene, jelen sorok szerzői rajonganak a korszakért és minden szokásos neves művet elolvastak vele kapcsolatban, mégsem tennék fel a kezüket. Ezzel szemben az, hogy a technológia átváltoztat vagy akár újjá formál minket, igenis nagyon sokat mond a ma emberének.

Szóval ott tartottunk, hogy mitől jó egy előadás. Például attól, hogy kartondobozokból összeállított díszletben is meg tud elevenedni a Szárnyas Fejvadász univerzuma. Nem az Operaház színpadtechnikája kell ahhoz, hogy egy ilyen élmény létrejöjjön, hanem olyan színészek,

akik elhitetik velünk, hogy mi most ott vagyunk Rutger Hauer oldalán egy sötét jövőbeli sikátorban.

Na, ezt nevezzük mi SZÍNHÁZnak. A játék, amit ezek a gyerekek ott egy méterre előttünk játszanak pontosan ugyanaz, amit mi is játszottunk hat-nyolc éves korunkban, amikor mi voltunk Han Solo és Leia Organa a Millenium Falcon fedélzetén, ami nem volt más, mint a padlásjárás előtti lépcsőforduló. És ha jól csinálják, mert jól csinálják, akkor ebbe a játékba mi is beleéljük magunkat. Együtt félünk, izgulunk, drukkolunk a hőssel, aki abban a pillanatban mi magunk vagyunk.

 A Szárnyas fejvadász (1982, Ridley Scott) androidjai

Kultfilm társaihoz hasonlóan ez is egy kamaszoknak, fiatal felnőtteknek szóló alapélménnyel indít: nem lehetsz az, ami, mert a társadalom – ami azonos a diktálással – rád kényszeríti szánalmas, egysíkú, értéktelen viselkedésmódját. De te tudod, hogy más vagy, és vágysz egy másik világra, amiben magad lehetsz. Ezt a világot pedig neked, és a veled rokonlelkeknek kell megteremtenetek egy földalatti világból kiindulva, felrúgva a diktált szabályokat.

Az eddigiek alapján nem kell meglepődnünk azon, hogy a Fészek Színház kis költségvetésből is kiváló sci-fi- darabot tud létrehozni. A variábilis kartondobozokból, klubokban alkalmazott fénytechnikából, hétköznapi tárgyakból hozzák létre azt a díszletet, amit a kiváló színészek élettel töltenek meg. Mindig ezt csinálják. De ez nem ad felmentést a budapesti színházszerető közönség számára, hogy anyagilag magára hagyják a színházat. Érdemes költenünk rájuk, mert kultúrát teremtünk, ha jegyet veszünk náluk, támogatjuk őket. Mégis csodálatos, hogy abból a kevésből milyen átható univerzumot tudnak létrehozni.

(fotó: Fészek Színház)

Nem lenne azonban említésre méltó ez a színház, ha a hangsúlyt nem a színészi munkára helyeznék. És valóban! Milyen magasra teszi a mércét Miklós Máté rendező a színészek számára, amikor a lányokkal játszatja a fiú szerepeket és a fiúkkal a lányokat. Amikor a Stúdió K Szürke galambjában látjuk Nyakó Júliát a rendőrezredes férfi szerepében, fel se tűnik nekünk, mert Nyakó Júlia egy színészóriás. De milyen átütő tehetség kell ahhoz, hogy egész előadás alatt ne tűnjön föl, hogy Kiss Csinszka Flóra játsza a minden porcikájában fiatal férfi karaktert feltételező vátesz-költőt vagy hogy Miklós Zsófia játsza a macsó fejvadászt? Milyen tehetséges azonosulás kell ahhoz, hogy Háber Krisztián (több férfi karakter mellett) kiválóan játsza el az alternatív világ konzumnőjét vagy Harsay Gábor a diktátorasszonyt, a világ Úrnőjét. Kétségkívül mindenki beleteszi a magáét a játékba. Ez nem egy olyan mű, ahol pihenni lehet, nincsenek mellékkarakterek, aki a Fészek Színház színpadán van, az valóságosan van ott.

Természetesen tudjuk és látjuk mi is, hogy ez az előadás kifejezésmódjában, tartalmában, dramaturgiájában a fiatal felnőtteknek lett teremtve. Nincs szó arról, hogy el akarnánk hallgatni azt a tényt, hogy (a színházalapító Cziczó Attilán és az egész életét a nem-kőszínházaknak szentelő Harsay Gáboron kívül) itt a pályájuk elején álló alkotókról van szó. De honnan alakulna a jövő Krétaköre vagy Katonája, ha nem ezekből a kreatív, szabad tehetségekből? Nem beszélve arról, hogy ezek a fiatalok ötletességben és színészi képességekben már most is túlszárnyalják a budapesti kőszínházak minőségét.

Kedves Cziczó Attila, köszönjük ezt a csodálatos színházi élményt!