Az ember, akinek kőből volt a szíve, SZFE, 2025. március 29., 15:00

Játsszák: Puha Bernadett, Németh Erik, bábtervező, látvány: Horváth Márk, rendező: Kiss Dorina

Az SZFE bábrendező szakára járó hallgatóknak egyik féléve a népmesékről szól, amelynek végén egy színpadi adaptáció elkészítése a feladat. Nagy Regina Király Kis Miklós-rendezése után volt szerencsénk Kiss Dorina vizsgamunkáját is megtekinteni. Az ember, akinek kőből volt a szíve elvarázsolta maroknyi közönségét, akik között a megcélzott nagyóvodás, kisiskolás korosztály tagjai is ott ültek, meg mi. Egyetlen bíráló észrevételt tehetünk: rövid volt a mese, néztük-hallgattuk volna még, a megcélzott korosztály figyelemkoncentrációs képességébe bőven belefért volna egy harmadik segítő állattal való megismerkedés és a harmadik segítségnyújtás története is. Mindazonáltal, ha megnézitek az előadásfotókat, képet alkothattok arról, milyen egységes és innovatív mesevilágot alkotott Horváth Márk és a játszók segítségével Kiss Dorina.

Fotó: Kiss Dorina

A keretet egy csaknem vérre menő snapszer-parti alkotja, amit a Puha Bernadett és Németh Erik által megszemélyesített fiatal pár játszik. A történet akkor veszi kezdetét, amikor a lány figyelmezteti a paklit dühében földhöz csapó fiút, hogy ne bánjon így a kártyákkal, mert azoknak is van életük. Kedvenc meséjüket kezdik mesélni a feleséget kereső legényekről és a kőszívű öregapóról. Kiss Dorina folyamatosan három réteget játszat a színpadon. Egyszerre vagyunk a kártyák által megelevenített mesevilágban és egyszerre vagyunk a falu melletti erdőben, ahol a mesemondás történik. A mesemondók évődő-civódó kapcsolata is előtérben marad, és hangsúlyos elem a vitatkozás köztük a mesemondás rendjén. Hogyan kell egy történetet elmondani? Az eleje-közepe-vége sorrend a helyes vagy az in medias res kezdés a hatásosabb? Ki a történet főhőse? A kőszívű király, akivel a fiú azonosul, vagy a testvére megmentésére induló aranyszívű húg, akivel a lány? Ez a szerkezet erősen épít a gyerekek mesehallgatási rutinjára, reflektál a mesei dramaturgia ismeretére.

Fotó: Kiss Dorina

Kiss Dorina meséjének a hangzóssága is figyelemre méltó. A mesét kísérő zene jó tempót diktál, hogy aztán a fináléban Puha Bernadett és Németh Erik táncra is perdüljenek. Ennél is érdekesebb, ahogy a tájnyelv színpadra kerül. Nagyon ritkán hallani a színpadon úgy dialektusban beszélő karaktereket, hogy az ne keltsen komikus vagy archaizáló hatást, hanem a karakter természetes nyelvi közegeként funkcionáljon. Az ember, akinek kőből volt a szíve esetében nem a mese sajátja a dialektus, hanem a mesélőké. Üdvözlendő, hogy a nyelvi sokszínűség, a magyar nyelv földrajzi változatossága a köznyelvvel egyenrangú variánsként jelenik meg színpadon.

A főhősöket és a rengeteg erdőt a magyar kártya a mese számára újragondolt lapjai elevenítik meg. A kővé válás mágiája és a párra találás nem kevésbé varázslatos eseményei a kártyatrükköket megidéző átváltozások. A segítő állatok a kártyákból hajtogatott origami-figurák, Tök, a kos és Zöld, a galamb. Már nem először csodálhattuk meg Horváth Márk bábjait és díszleteit. Felmerült bennünk, hogy mi lesz az előadások kifutása után ezeknek a képzőművészeti alkotásoknak a sorsa? Jó lenne, ha akár az SZFE kissé kopár tereit díszíthetnék, de egy játszóház elemeiként is el tudnánk képzelni további életüket. Mert nem csak a kártyáknak, de a báboknak is van életük, jó lenne, ha minél inkább kiteljesedhetnének.

♥

Kedves Bernadett, Erik, Márk és Dorina, köszönjük a mesét, meséljetek még nekünk!