Az elvarázsolt legény
Az elvarázsolt legény, KIMI, 2025. április 10., 17:00
Játsszák: Balázs Lili Csenge, Dudla Zsolt Krisztián, Fazekas Viktória Panna, Herczeg Réka, Lőrincz Lotti, Mónus Szonja Veronika, Tóth Klarissza, bábszínpadra alkalmazta: Szívós Károly díszlet, bábok, rendező: Török Ági
Különlegessé tette a Keleti István Alapfokú Művészeti iskola végzőseinek bábelőadását a közönség összetétele. A tanárok mellett a derékhadat az első évesek alkották, és hogy a célközönség is képviseltetve legyen, egy kivételesen színházszerető egy év körüli baba is tiszteletét tette. Az elsősök játékba hívhatósága, lelkesedése megteremtette az előadás igazi közegét, a 3-8 éves gyerekelőadás hangulatát. Enélkül nehezen is működne a produkció, mert Az elvarázsolt legény lényege az interaktivitás, a gyerekekkel együtt épített mese. Az óvodások, kisiskolások figyelmére méretezett, háromnegyed órás előadásba nem kevesebb, mint hat nyitást épített be Török Ágnes rendező. Azokra is gondoltak az alkotók, akik bátortalanabbak, de szívesen kipróbálnák a játékokat, az előadás utáni bábsimogatón erre is lehetőség van. A MÜPA Minimatinéjának keretében április 12-én már láthatták az érdeklődők, és május 24-én is lesz lehetőség részt venni az előadáson.
Az elvarázsolt legény népmesei fordulatait Szívós Károly adaptálta bábszínpadra. Kalandos, sok helyszínen játszódó, sok karaktert mozgató, de egyenes vonalú, jól követhető történetet elevenít meg az előadás. Központi szerepet játsszanak az átváltozások, amit bábokkal megjeleníteni sokkal könnyebb, mint bármely más technikával. Kedvencünk a rókából báránnyá majd visszaalakuló szereplő, a kifordítható báb egészen bravúros megoldás. Török Ágnes nem csak rendezőként, de a látványvilág megteremtőjeként és bábtervezőként is jegyzi az előadást. A természetes alapanyagokból – fából, gyékényből – készült, az ágas fa motívumot központi elemként használó díszletelemek könnyedén mozgathatóak, egyszerűen megoldható velük az a sok színváltás, ami a mesét jellemzi. A legtöbb díszletelem egyben játék is, amivel egyszerű ügyességi játékok játszhatóak: célba lövés, horgászat, lépegetős játék. A játékos próbák teljesítésének dramaturgiai tétje is van, a vállalkozó szellemű résztvevők segíthetik a szerencsétlen módon kutyává vált legényt, akit Dudla Zsolt Krisztián játszik, hogy hosszú vándorútja során visszaváltozzon, megtalálja az igaz szerelmet és bosszút álljon haszonleső feleségén.
Természetesen az élő zene sem hiányozhatott az előadásból. A mára már a csapat védjegyévé vált citera mellett furulya és ütőgardon szólalt meg. Remek, dallamtapadást okozó népdalok alkották az előadás hangzásvilágát. Balázs Lili Csenge, Fazekas Viktória Panna, Herczeg Réka, Lőrincz Lotti, Mónus Szonja Veronika és Tóth Klarissza alkotta zenekar és kórus hozták létre ezt a mesét kísérő hangzósságot. Emellett játszottak mindent, bunrakuval, pálcás bábbal, amire csak szükség volt. Nem csak a közönséggel való kapcsolattartás volt példás, de a szereplők egymás közti interakciói is. Az előadást kezdő tréfás versengés a mesemondás jogáért és a szövegbe szőtt csalimese-motívumok nagyon jól eltalálták azt az intenzitást, ami rögtön megragadta a nézők figyelmét. Érdemes volt figyelni a sok kidolgozott ötletet, amit a játszók a bábokkal megvalósítottak, az orrát fennhordó bíró fejmozgását, az egyedül álló apuka Tányérszemű Óriás kétségbeesését, mert alvóbaba nélkül nem alszik a lánya, a kutya veszélyes útjának megvalósítását a mocsáron át. Ez a zsáner is nagyon jól áll az osztálynak, örülünk, hogy a részesei lehettünk.
♥
Kedves Lili Csenge, Zsolt Krisztián, Viktória Panna, Réka, Lotti, Szonja Veronika, Klarissza, Károly és Ági, köszönjük ezt a nagyon kedves délutánt!