Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május, SZFE, Kettőspont / színház & spirituális ügynökség, 2025. március 15., 19:00

Játsszák: Russa Karina, Lajhó Máté, tervező: Horváth Márk, rendező: Kiss Dorina

Nem csak egy nagyon szórakoztató estével lettünk gazdagabbak  Kiss Dorina harmadéves bábszínházi rendező előadásával, amit a bemutatón, március 14-én, a szerző, Pozsgai Zsolt is megtekintett, hanem azzal az élménnyel is, hogy eddig elzárt buborékok végre összenyíltak. Az SZFE előadásának befogadásával sikerült az egyetemisták munkáit nyomon követőket behívni a Kettőspontba, és a Kettőspont mindenre nyitott törzsnézőit megismertetni SZFE-és munkával. Jó volt egyik kedvenc helyünkön új arcokat látni, jó volt ismerős nézőtársainkkal együtt nézni Kiss Dorina munkáját. A buborékok keverése áprilisban is folytatódik. A Kettőspont egyik sikerelőadása, a Diogenész, az Inga Kultúrkávézóba látogat április 7-én, hogy egy újabb közönségréteget nyűgözzön le Weiner Sennyey Tibor monodrámája Formanek Csaba előadásában. Nem tűnik ez olyan hatalmas fegyverténynek, a három hely kényelmes sétányira van csak egymástól, de aki próbált már független, kis helyre csábítani nézőket, tudja, hogy akár ugyanazon utca másik oldalán lévő játszóhely is mintha egy másik kontinensen lenne, amit széles szakadékok és vad oroszlánok választanak el egymástól. A báb, mint legitim felnőtt előadás, is emancipációs harcát vívja, akárcsak a monodráma. A Kettőspont mindkettőt fölvállalja.

Fotó: Demeter Hunor

Pozsgai Zsolt drámája nagyon népszerű a magyar színpadokon, sőt, még a páratlanul sikeres Liza, a rókatündér (Ujj Mészáros Károly, 2015.) című film kiindulópontja is ez a mű volt. A kétségbeesetten kapcsolatra vágyó, de szerelmeire halált hozó Liselotte története, mint kiderült, fantasztikus bábos alapanyag. Ahogy Kiss Dorina előző projektjében, az Édesanyám, édesanyám...-ban, itt is Horváth Márkkal dolgozott együtt a látványvilág megteremtésében. Liselotte ide-oda hajtogatható házikója nagyon változatos térhasználatot tesz lehetővé, használható nyomasztóan szűk térként, kinyitva bohózati rohangálásra is alkalmas, lefüggönyözve árnyjátékot lehet mögötte játszani, de klasszikus bábszínházi paravánként is funkcionálhat. Mivel a dráma erőteljesen az ismétlődésre épül, a nagyon hasonló lefutású jelenetek egyénítésében fontos szerepe van ennek a sok variációt lehetővé tévő díszletnek.

Fotó: Demeter Hunor

Azt, hogy Liselotte és a hét férfi kapcsolata akkor sem lehetne harmonikus, ha a lányt nem sújtaná az az átok, hogy minden udvarlója valamilyen bizarr módon elhalálozik, az is plasztikusan bemutatja, hogy a bábok nincsenek szinkronban. Míg a soron következő udvarló mindig új bábformát kap, Liselotte bábjai ezt elcsúszással követik. Liselotte tulajdonképpen csak az első és utolsó jelenetben önmaga. A kétségbeesett társkeresés, ahogy próbál megfelelni a férfiak vélt vagy valós elvárásainak, teljesen kiforgatja önmagából, és valami kaméleonszerű változékonyságra kényszeríti. Miközben ez a megoldás erősen támogatja az értelmezést, arra is alkalmas, hogy minél több bábtechnika megjelenjen az előadásban. A jelentés és technikai virtuozitás ilyen szervesülése már Kiss Dorina előző rendezésében is lenyűgözött minket. Karlt fejbáb, Ludwigot egy zakóból és szemüvegből álló installáció, Henriket mupett-báb, Heinrichet kesztyűbáb, Rolandot félbáb, míg Nikolaust embernagyságú figura személyesíti meg. A különböző bábtechnikákban rejlő lehetőségek kijátszása jól alkalmazkodik az előadás egyre gyorsuló ritmusához és egyre furcsább történéseihez. Kedvencünk Heinrich, a vízvezetékszerelő, heroikus küzdelme a makacs vízcsappal, ami egy egészen briliáns, paraván mögött játszódó jelenet. A vásári komédiák legnemesebb hagyományait megjelenítő szekvencia az előadás egyik legmulatságosabb része. Ezt talán csak Roland, a költő a nézőtér felé is kinyíló, hosszan elhúzódó haláltusája múlja felül.

Fotó: Demeter Hunor

Kiss Dorina ismét megtalálta azt a két játszótársat, a negyedéves bábos színművész osztályból, Russa Karinát és Lajhó Mátét, akik ezt a nem mindennapi víziót meg tudták valósítani. Bár első látásra Lajhó Máténak van nehezebb dolga a hét teljesen különböző karakter megformálásával, Russó Karinának sem jut kisebb feladat azzal, hogy ezekre a különböző karakterekre reagáljon. Liselotte alakjában fölépíteni a magány mindennapokat elszürkítő hatását, az ezzel szembe szálló dacot, a remény fellobbanásait, a végső lemondás szomorúságát és egyben megkönnyebbültségét nagyon összetett és parádésan megoldott feladat. Ami nagy erőssége a színészi játéknak, hogy nem csak végig tudták tartani azt a kevert minőséget, ami Pozsgai Zsolt tragikomédiáját jellemzi, de fel is erősítették. A legharsányabb jelenetek mélyén is ott bujkált a szomorúság, a rezignáció, amitől végig izgalmas maradt a repetitív történet, hogy aztán a jól felépített befejezés alaposan megfacsarja a szívünket.

Fotó: Demeter Hunor

A körülmények szerencsés összejátszása, hogy a Liselotte és a májusról szóló írásunk pont a bábszínházi világnapon jelenik meg. A világnap magyar üzenetét idén Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője fogalmazta meg. Alább idézendő gondolatainak számunkra tökéletes megvalósulása számunkra Kiss Dorina előadása. Szeressétek a bábot, és keressétek az előadást!

„A bábművészet az emberi létezés univerzuma. A bábjátékosokban van egy olyan játékos találékonyság, egy szertelen és élénk ünnepélyesség, amely az embert önnön léte fölé, a szellem birodalmába emeli. A bábuval való játékosság bizonyítja újból és a legmagasabb értelemben a világban való helyzetünk logikán túli jellegét, azt, hogy túllépünk az élet azonnali szükségletein, legyőzzük az anyagi világ abszolút determinizmusát, s ezáltal az autonómia, a tisztesség és a méltóság szférájába léphessünk át.”

♥

Kedves Karina, Máté, Márk és Dorina, köszönjük a varázslatot!