Reggeli dinoszauruszokkal
Fekete Ádám: Reggeli dinoszauruszokkal (brontoszauruszokkal, főleg), Stúdió K, 2017. december 27. 19:30
Játsszák: Spilák Lajos, Homonnai Katalin, Sipos György, Pallagi Melitta, Lovas Dániel, Nyakó Júlia, György Zoltán mv., Songoro Laura mv. Díszlet: Márkus Sándor, jelmez: Szabados Luca, fény: Szapu Márk, hang: Bartha Márk, rendezőasszistens: Székely Rozália, írta és rendezte: Fekete Ádám.
Fekete Ádám Stúdió K-beli rendezése igazi csemege. Csak sorolni lehet azokat a vonatkozásokat, amiben érdekes, újszerű és elsősorban is kiváló. Persze vigyázat, nem olyan klasszikus színi eszköztárral rendelkezik, mint a független színházak jól olvasható verbalitása vagy a fizikai színházakra jellemző mozgásnyelv. Itt eléggé erősen fülelni és sasolni kell, hogy felismerjük a jelzéseket, meg hogy mire megy ki a játék. Klasszikuson értjük például, amikor Varga Ádám az Equusban felvesz a földről egy láthatatlan lóvakarót, visszateszi, majd egy ponton ugyanonnan felveszi: ekkor teljesen együtt megyünk vele és éljük a történéseket. Szintén klasszikusan olvasható, ám nem kevésbé lenyűgöző forma, amikor Bárnai Péterék az O. Márkinéban bunyós mozdulatokat tesznek: ilyenkor tudjuk, hogy itt a karakterek részéről a tehetetlen düh megnyilvánulásait látjuk.
A Dinoszauruszokban az eszközök és formák olyan újak, hogy nehéz azonnal olvasni, fordítani és értelmezni a látottakat, akár verbális közlésről, akár metakommunikációról van szó. Van mégis néhány karakteres jellemzője a rendezésének, amik Fekete Ádám művészetének pilléreit alkotják. Az első a ,,realizmus mágiája'', ami Young Jean Lee Templomában is felfedezhető (Szkéné, rendezte: Császi Ádám). A második a jelenetek nagy részének töredezett, képregényszerű szervezése. A harmadik pedig a határtalan humanizmus, amivel a Dinoszauruszok hasonlóan barátságos élményt kelt az értő befogadóban, amit a Templom. Aki tehát vágyik az újra, érdekesre, mindamellett szívet melengetőre, az mindenképpen nézze meg a Reggelit a Dinoszauruszokkal!
Az előadás adatlapja a Stúdió K honlapján és az előadások fb oldala.
Hóviharba ragadva
Képek, buborékok, hangok. Fekete Ádám rendezése egyedi elképzelést valósít meg, és a koncepció a produkción teljesen végigmegy. Ez a koncepció a ,,képregényszerűség''. Ha az előadást úgy nézzük, mint klasszikust, akkor sok furcsán lassú jelenetet találunk benne, és ezek tartalmukban csak elég lazán kapcsolódnak egymáshoz. Lehet, tehát, hogy nem így kell ezt az előadást nézni. Ha türelmesek vagyunk és figyelünk, akkor kiderül, hogy a jelenetrészek dinamikája valójában képregények egy-egy oldalának a stílusát követi. A párbeszédek sok helyen, 1-2-3 alakú formákból épülnek fel, ahol 1-ben felvetődik a probléma, 2-ben egy kiszámítható válasz érkezik rá, 3-ban pedig egy nem várt választ találunk, ami kibontja a darab univerzumának egy újabb látképét. A színészi játék szintén követi ezt a rendezői koncepciót. A jelenetekben nagyon fontos szerepe van a kitartott vagy sokáig tartó arcjátéknak. Mintha a képregény egyik újabb kockáját látnánk, ahol a főhős hosszan elmosolyodik, vagy elgondolkodik vagy elszomorodik... Abban is tetten érhető a hasonlóság, hogy a képregények rajzai nem mozdulnak el előlünk. Ha akarjuk, sokáig csodálhatjuk őket, és közben alaposan mindent szemügyre is vehetünk. És van is mit! A Stúdió K színészei és a két művészvendég, Songoro Laura és György Zoltán elvarázsol minket a hiteles mimikájukkal és metakommunikációjukkal. Márkus Sándor díszlete pedig szintén olyan, amit akármeddig nézhetnénk. Ahogy minket is leköt a szőrmeborítású bútorok látványa, úgy a bunda bolyhaiba a színészek is szívesen túrnak bele.
Ez a rendszer nem csak a jelenetek egyes részleteire, de az egész előadásra is jellemző. Itt nem lesz futkosás, hadonászás, mint egyes koncertszerű nagyszínpadi előadásokon. Itt nyugiság lesz, mindenki belefoglalható egy kis képregényoldalba és ahogy a kockák szélei láthatatlanul ott húzódnak a színészek körül, úgy nem csak a rajzolt falak, hanem a karaktereik élethelyzetének korlátai közül sem tudnak kilépni. Vagy ha igen, az már egy másik jelenet, másik képregényoldal. Ebben a rendszerben hogyan is lehetne jobban eljátszani egy osztálykirándulást a hóviharban mint kivehetetlen kaotikus fergeteget, ahol a karaktereket csak a mindenféle kiáltásokat tartalmazó buborékok jelzik. És valóban! Az ominózus jelenet sötétben zajlik és a színészek a hangjátékokból ismert technikákkal idézik meg a hóviharban történteket.
Songoro Laura (Laura) és György Zoltán (Zoli)
Pszichológus. Egyértelműen felfedezhető a darabban, hogy pszichoszomatikus vagy pszichológiai jellegű problémákkal rendelkező emberekket vonultat fel. Melitta (Pallagi Melitta) és Gyuri (Sipos György) jeleneteiben felfedezhetjük annak a Jung által leírt példának a parafrázisát, hogy milyen az extrovertált emberek introverziója és fordítva. Gyuri teljesen fel van spannolva, hogy látni fogja rajongott énekesét Microwave Horse Johnsont (Spilák Lajost), de amikor közelebbi viszonyba kerül vele, akkor már inkább távol tartaná magát tőle. Ezzel szemben Melitta apátiát mutat a művész 12 év óta első fellépésének nagy eseményével kapcsolatban, de amikor megismerkedik vele, azonnal felébred az érdeklődése.
Maguk a szereplők is egy erdőszéli kórházban vagy közelében gyűlnek össze és problémás emberek seregeként tűnnek föl. Távol van azonban a realizmustól a darab. Mindig van valami abszurd a szituációkban, ami érdekessé teszi a helyzeteket. A beállítás kicsit hasonlít Bodor Ádám Sinistra körzetéhez, ahol esténként kispapok súrolják fényesre a lábukra szerelt keféken korcsolyázva a parkettát. Itt az orvosok mindig csak kint fociznak a kórház udvarán.
Sipos György (Gyuri), Pallagi Melitta (Melitta) és Spilák Lajos (Microwave Horse Johnson)
Fekete Ádám korábban nyilatkozta, hogy nem szeretne pszichologizálni, nem szeretné szájunkba rágni, hogy az egyes karakterek mi miatt olyanok, amilyenek. Mi több azt is gondolja, hogy nincs is egyetlen olyan motívum, amiből ezek a problémák eredeztethetőek. Talán úgy tűnhet például hogy valami párkapcsolati probléma miatt depressziós Melitta. De ennek az okát nem kell tudnunk. Sőt, talán jobb is, ha nem feltételezzük, hogy van oka a depressziónak. A depresszió egy betegség. Nem isten csapásaként keletkezik, nem az ember kényelmessége vagy trehánysága miatt van így, és nem is a hibái vagy bűnei miatt alakult ki. Egyszerűen van és ezzel a jelenléttel együtt kell élni. Ez az együttélés persze különleges bánásmódot igényel, el kell rugaszkodni a hagyományos keretek között létrejött kommunikációs és együttélési formáktól. És így van ez az előadásban szereplő összes bajjal.
Idő. Először sok jelenet valami kellemetlen, kínos helyzettel indul, de aztán Ádám nem feszíti túl a húrt, hanem a szituáció valami abszurdba megy át, amiből valami megoldás vagy megértés bontakozik ki. Ugyanez igaz a csöndekre, sötétre, hangeffektekre is. Mindig el van találva az az időtartam, ami éppen elég ahhoz hogy össze tudjuk szedni a gondolatainkat, de ne legyen túl sok belőle.
Katalin (Hommonai Katalin) nagyon finom és különleges italt hoz Lajosnak (Spilák Lajos).
Humanizmus. Azért kellenek a pszichológiai vagy hasonló problémákkal élő karakterek a darabba, mert az ilyen emberekkel egészen biztosan nem működnek a nem érintettek megszokott kommunikációs formái. Egyáltalán nem arról van szó, hogy baj lenne, ha valaki bírja a társalgási nyelvet, és szeret csacsogni vagy a szokásoknak megfelelően viselkedni. Az is egyfajta szabadság, hogy nem akadályozza a többi emberrel való érintkezésében az, hogy nem elég szociábilis. Természetesen van, amikor az unásig ismételt sablonok már öncélúak és csak kárt okoznak. A téli kirándulós jelenetben hallhatjuk is azokat a tanári mondatokat, amiket mi is már ezerszer hallottunk és amiknek a szajkózása csak ront a helyzeten. Ezek a mondatok számítógéppel generálhatók és nem reagálnak egyáltalán az egyedi problémákra és a konkrét szituációkra. Hasonló helyzetet mutat be Júlia (Nyakó Júlia) is, aki ezerszer hallott telefonbeszélgetéseket játszik el nekünk.
,,Szervusz bogárkám!'' – Júlia (Nyakó Júlia) telefonál.
Ahogy az sem baj, ha valaki valamilyen módon akadályozva van a kommunikációban. Ettől ő még ugyanolyan teljes és értékes életet tud élni. És a problémás emberek a darabban meg is találják ezt a közeget. Lajos (Spilák Lajos) köré gyűlik a darabban mindenki, akinek elfogadó és türelmes közösségre van szüksége. Ez lesz az igazi családjuk. Az előadás nagyon erősen abba az irányba visz minket, hogy a készen kapott kapcsolataink helyett, ha azok nem működnek, keressük meg a működő, otthonosabb közeget. Lassan mi is a család tagjaivá válunk. Ahogy a történet kibontakozik némileg megértjük a viselkedésüket. A megértésből pedig szeretet lesz. Valahogy minden szereplőt megszeretünk, mindenki mond valamit magáról, vagy megtudunk róla valamit, ami nem csak magyarázza őt, de közel is hoz minket hozzá. Számunkra is kiderül, hogy ahova születtünk, amilyenek valamikor voltunk, nem örökre ránk osztott helyzet. Keressük tehát meg együtt azt a világot, ahol odafigyelés, megértés és elfogadás van. Ahol a rendpárti tanár nem alázza meg a gyereket, ahol a korlátolt bolti eladó nem alázza meg a vevőt, ahol a figyelmetlen orvos nem alázza meg a beteget, és így tovább... Tulajdonképpen nem kell messzire mennünk, mert itt van közöttünk, csak figyelnünk kell egy kicsit egymásra.
Melitta (Pallagi Melitta) és Dani (Lovas Dániel) megkeresi...
♥
Kedves Ádám és alkotók! Köszönjük ezt az okos, fontos és kedves előadást!
Ja, és Boldog Új Évet Stúdió K! :)