2018. jan 28.

Bakkhánsnők

írta: Két Lámpás
Bakkhánsnők

Euripidész: Bakkhánsnők, Ódry Színpad, Hevesi Terem, 2018. január 27., 19:30

23674966_1793763603969073_8219628694669573414_o.jpg

Gyulai-Zékány István (Pentheusz), Barna Lilla (ifjú), a zongora alatt Molnár-Gábor Nóra (Dionüszosz). Fotó: Ódry fb.

Játsszák: Barna Lilla, Gaál Dániel, Gyulai-Zékány István, Herman Flóra, Hojsza Henrietta, Kotormán Ábel, Molnár-Gábor Nóra, Nagy Henrik Richárd, Ténai Petra, Vadász Krisztina. Cselló: Bodor Ágnes, látvány: Radványi Anna, mozgás: Nagy Péter István és Hojsza Henrietta, fordította: Devecseri Gábor, dramaturg, a fordítás átdolgozója: Sándor Júlia, rendezte: Nagy Péter István. 

Egészen magával ragadó produkciót láthattunk a Színmű harmadéves fizikai színházas osztályának előadásában. Igaza van Nagy Péter István rendezőnek, valami kell, hogy azt a 2400 évet összekössük a mával, és ez a lánc létre is jött köztünk és a Makedóniában száműzetésben sínylődő hajdani drámaíró, Euripidész között. A Bakkhánsnők olyan dráma, ami felkavaró és megosztó tartalmával nagyon hosszú időn át foglalkoztatta az azt értelmezőket. A pszichoanalízis terminológiáját használva Dionüszosz a darabban a tudattalanból feltörő tartalmak seregének megtestesítője, az irracionalitás, a vadság, az intuitivitás, a misztérium ura, szemben a megismerhetőséggel, a kiszámíthatósággal, a tradícióval és a racionalitással. Az érzelmek elfojtása, a megmagyarázhatatlan letagadása előbb-utóbb visszacsap, feltör a tudattalanból, és olyan pusztítást végez, amit jobb lett volna megelőzni azzal, hogy tudomásul vesszük, az irracionalitás az emberi természet része. Mi sem tökéletesebb terep a fizikai színház számára, mint ez a darab, amiben a verbalitás racionalitása ki kell, hogy egészüljön a szavakban nem artikulálhatóval, a mozgással.

Az előadás adatlapja.

23632437_1793763453969088_7078668538460345170_o.jpg

Vadász Krisztina, Herman Flóra, Kotormán Ábel, Gaál Dániel (bakkhánsnők: éppen túltolják a dolgot) Fotó: Ódry fb

A Bakkhánsnők alapkonfliktusa a két főszereplő, Dionüszosz és Pentheusz eredetében illetve végzetében található. Dionüszoszt Zeusz nemzette Szemelével, akit azonban Héra féltékenységében még a fiú születése előtt villámmal sújtott. Szemelé Thébában élő nővérei nem hitték el Dionüszosz isteni eredetét, azt gondolták, hogy Szemelé hazudott, egy halandótól van gyermeke, és ezért ölték meg az istenek villámcsapással. Az istenfiú isteni eredetének tagadásáért, a város lakóinak hitetlenségéért később szörnyű bosszút áll. Úgy dönt, hogy a város lányait, asszonyait megbabonázza, és imádatára, rituáléinak folytatására kényszeríti őket. A másik főszereplő a város uralkodója Pentheusz, aki az öreg Kadmosz unokája, az egyik nővér gyermeke. A fiatal uralkodó az idősek  tanácsainak ellenére felveszi a harcot az új misztériumvallás ellen, ami azonban csúnya vesztét fogja okozni. 

23632295_1792502667428500_7530068727910896520_o.jpg

Gyulai-Zékány István (Pentheusz), alul Barna Lilla (ifjú), Molnár-Gábor Nóra felül (Dionüszosz)  Fotó: Ódry fb

A rendező az első jelenetben megidézi a Babylon Berlin c. filmsorozat 20-as évekbeli világát. A decensen öltözött Pentheusz (Gyulai-Zékány István) az istentagadást és racionalitást, a lokálok világát idéző táncosnőként feltűnő Dionüszosz (Molnár-Gábor Nóra) az érzékiséget és irracionalitást mutatja fel. A független színházakban gyakran alkalmazott technika a szereptöbbszörözés, amikor egy színész több szerepet játszik. A fordítottjára ritkán látunk példát, így most érdekes megoldás, hogy Dionüszosz (Molnár-Gábor Nóra) és az ,,ifjú'' (Barna Lilla) a történetben egy és ugyanaz a karakter, de emberi és isteni megjelenési formáját két színész alakítja. A Pentheusz előtt ifjú képében megjelenő Dionüszosz, akiben Barna Lilla jellegzetes kisugárzású, sötét hajú androgün jelenséget láttat érzékelhetően összezavarja Pentheuszt. Bár a várost megostromolják, és az ifjú kiszabadul, mégis a király mellett marad. Az első találkozásukkor érzékelhető, hogy nem kell nagyon csábítgatnia, Pentheuszban már megvan a vágy, hogy láthassa a dombokon féktelen és vad játékaikba merülő thébai nőket. A fiatal király szerepéből kivetkőzve, és átadva magát a misztérium delejes vonzásának a Dionüszosz-ifjú csalfa-végzetes vezetésével nekiered megkeresni a bakkhánsnőket.

Babylon Berlin

A fizikai színházra jellemző, hogy nincs kis szerep, a mozdulatok minuciózusan vannak megtervezve, a színészek az alakításaikban egymásra vannak utalva. A páros vagy hármas performanszokban legalább annyira kell figyelnie annak, aki a vállán hurcolja a másikat, mint aki a szövegét mondja. A közös mozgások a közös tragikus sorsot plasztikusan képesek bemutatni. Az állunk leesik, amikor Dionüszosz a falon mászik, előtte Pentheusz araszol. Hasonlóképpen utólag érthető csodálatos kép a Pentheusz elhordó Agaué (Herman Flóra). Éppen ezért lehetetlen kiemelni bárkinek is a játékát mások előtt. És pont ez a csodálatos és megható a fizikai színházban. Ennek a bánatos kornak, amiben élünk, ebben a posztapokaliptikus világ felé haladó rettenetes időben éppen erre van szükségünk. Együtt kell mennünk, mert egymásra vagyunk utalva. Miközben a darab egy öregember tragikus látomása egy csúnya végkifejletről, ezek a fiatalok a felemelő jövőt mutatják meg nekünk.

23675060_1792502930761807_4715323684768181352_o.jpgVadász Krisztina, Gaál Dániel, Ténai Petra, Hojsza Henrietta, Kotormán Ábel, Molnár-Gábor Nóra, Herman Flóra (bakkhánsnők) Fotó: Ódry fb

Az eszközhasználat és a minimalizmus stílusában az osztályvezetőt, Horváth Csabát idézi. Liszt, nyers tészta szimbolizálja a vért, a húst. Nem is kell nagyon más, megoldanak ezzel mindent. Ezt azonban nagyon kreatívan teszik, egyáltalán nem másolják a legendás fizikai színházas előadásokat. Minden nagyon újszerűen, érdekesen, erősen hat. Mindenkinek van egy kis szerepe, mindenkit megcsodálhatunk, láthatjuk a tehetségét, az elvarázsoló színészi játékát, a beszédhangját, a különleges képességeit. A jelenetek gyönyörűen, gördülékenyen követik egymást, a hangok és a fények okosan reagálnak a cselekmény fordulópontjaira. Észrevettük, hogy az értő nézők körülöttünk mosollyal vagy ámulattal nyugtázták a kiváló ritmusú színpadi megoldásokat. Nem vagyunk profik, nem mondhatnánk ilyet, de ezen a blogon megtehetjük: nem találtunk hibát az előadásban.

23675123_1793768490635251_690730870613314784_o.jpg

Nagy Henrik hírnök. Fotó: Ódry fb.

A produkció végén nem marad el a megrendülés. A csoda megtörtént, megérkeztünk az időszámításunk előtti 400-as évekbe, megértettük, hogy mik voltak Euripidész és a kor félelmei, és az is átjött, hogy ma ugyanezekkel a félelmekkel nézünk szembe. Mit tehet az egyes ember a tömeghisztéria ellen? Elítélhető-e, aki a pokoli folyamra ráfekszik és úgy éli túl? Vagy próbáljuk-e meg megállítani a folyamot, még ha úgy söpör is el minket, akár egy nádkunyhót? Vagy térjünk ki az útjából? És ha nem lehet? Dionüszosz diabolikus erői most is áramlanak felénk, és ezt az előadás megértette velünk. Ennél több talán le sem írható az élményről, amit a Bakkhánsnők ad, hiszen a teljes egész tud csak és talán csak tudattalan szinten hatni.

 

Kedves Lilla, Dani, István, Flóra, Henrietta, Ábel, Nóra, Henrik, Petra, Krisztina, Ágnes, Judit és Péter! Nagyon köszönjük, hogy láthattuk ezt a remek, a nézőt a múlt mélységes mélyébe vezető és ott feloldást adó alkotásotokat! 

Szólj hozzá

SZFE Ódry Színpad Nagy Péter István