Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban! Terminal Workhouse, MU Színház, 2018. április 30. 20:00

Játsszák: Hajmási Dávid, Ullmann Mónika, Gerlits Réka, Horváth Károly, Molnár Gusztáv. Produkciós asszisztens: Kovács Zsuzsanna, dramaturg: Dancsecs Ildikó, a szöveg Göncz Árpád fordítása alapján készült, rendezte: Dömötör Tamás.  

Dömötör Tamásnak eddig két rendezését láttuk, és mind a kettő tudományos-fantasztikus köntösben a jelenidő aktuális politikai és közéleti jelenségeire reagált. Viccesen, de nagyon súlyosan. A Stúdió K-beli kiváló Titánia c. előadás és a Majomház is nagyon erősen hat az érzelmeinkre, már előadás alatt elkezdünk gondolkodni azon, hogy milyen lehet egy ennyire szabályozott világában élni. Ám ami kivételes mindkét produkció esetén, hogy az előadások egy adott pontján elemi erővel hasít belénk az egzisztenciális rettegés, amelyet nem kis mértékben a mai társadalom jelenségeivel fellelhető párhuzam okoz. A Terminal Workhouse társulata és a vendégművészek ezúttal a kétség kívül páratlan színházi teljesítményen túl egy igazi klasszikus vitadrámába tudtak beágyazni egy emocionálisan sokkoló történetet.

Az előadás adatlapja a MU oldalán és a Terminal Workhouse oldalán.

Kurt Vonnegut novellája egy olyan világba vezet minket, ahol kevés a hely és az élelem, de sok az ember. Ilyen helyzetben az önzőség (a szaporodni vágyás) közvetlenül az emberiség fennmaradását veszélyezteti. Apropó önzőség! Nem egy elcsépelt vádról van itt szó a farizeusok részéről? De bizony arról. Néhány évtizeddel a történések előtt ugyanis még éppen az ellenkezőjéről papoltak a papok: szaporodjatok és sokasodjatok! Vonnegut számára teljesen mindegy, hogy éppen túlnépesedik-e a Föld vagy csökken a nemzet lélekszáma, a lényeg, hogy a társadalmi megegyezés meg akarja nyomorítani az egyént, és az önzőség vádjának bunkósbotját lóbálva az individuumra akarja kényszeríteni az akaratát.

Hogy most ebben az örömtelen világban az ember egyetlen örömforrása a delíriumban bekövetkező halál, lévén a család önzőség és a magányos, az államnak szentelt élet az elvárás, nos ez nem olyan meglepő. És nem is annyira megrázó, hisz végül is a szenvedélybetegek sem tesznek mást, mint kisebb örömökért cserébe a halálba hajtják magukat. Ami igazán érdekessé teszi a produkciót, az egyfelől annak a bemutatása, hogy a régi és az új ideológia mennyire behelyettesíthetők egymással, másfelől, hogy egy ilyen világ milyen mérhetetlenül kilátástalan. Borzongatóan reménytelennek érezzük magunkat, ha a szereplők bőrébe bújunk, és a kilátástalanság érzetének ez a felkínálása ma eléggé mélyre tud menni a néző számára.

Hajmási Dávid (Pete), Ullmann Mónika (Nancy), Gerlits Réka (Mary) (Képek: terminalworkhouse.hu)

A két ,,halálangyal'' szerepében Ullmann Mónika (Nancy) és Gerlits Réka (Mary) tökéletes megformálói az indoktrinált fiatalságnak, akikben fel sem merül, hogy munkájuk – eltenni láb alól az arra önként vállalkozókat – bűn lenne. Sőt ők nagyon fontos és hasznos állami feladatot látnak el, hiszen minden egyes túlvilágra segített lélekkel csökken egyet a ,,főmérő''. Hajmási Dávid Pete nyomozóként a gagman hálás szerepét játsza el, számos helyzetbeli és jellembeli komikus megnyilvánulásával. Persze komolyan kéne vennünk, de azért inkább nevetünk rajta, mint félünk tőle. És valójában a karakterek sem tartanak tőle túlságosan.

Szereposztás szervezésének a szintjén a rendező két számunkra nagyon kedves gyakorlatot valósít meg. A kis társulatokban természetes a kettőzés (doubling). A ,,senkiháziak'' azaz a rendszerellenesek, kis bandájában segédkező fiú és Pete nyomozó egyaránt Hajmási Dávid. Másik szerepében ő egy nagyon hasznos és empatikus figurát játszik szemben a groteszk rendőrrel. A lázadók közül a lány pedig Gerlits Réka, aki Mary szerepéhez képest sokkal határozottabb, céltudatosabb és élettel telibb karaktert formál meg. Ezekhez a kontrasztokhoz járul, hogy a jelmezek miatt alig lehet felismerni az új szerepbe bújást, ami nagyon jót tesz a produkciónak. Az izgalmas azonban a kettőzés ellentéte, amivel a rendező szintén él. Lényegében egy karaktert játszik Horváth Károly és Molnár Gusztáv (ezt role-splittingnek vagy felezésnek hívja az angol, lásd: Spiró tanulmánya). Most ez persze szpoilerezésnek tűnik a részünkről, de már sokszor leírtuk, hogy az elég baj lenne, ha ennyi titok fellebbentése képes lenne elvenni az előadás élét. Senkiházi Billy, akit játszanak, egy-egy fontos monológot mond el a két felvonásban, ami megvilágítja mind az előzményeket, mind azt, hogy miképpen lát rá magára a két színész játszotta karakter. Horváth Károly a dörzsölt, álnaiv, de azért jóravaló kisembert játssza, aki minden életrevalósága mellett rendelkezik azzal az emberekbe vetett bizalommal, ami végül akár a halálát is okozhatná. 

Horváth Károly (a vén fószer, vagy mégse annyira vén?) és Hajmási Dávid (Pete) (Képek: terminalworkhouse.hu)

Szintén a rendező ötletességét dicséri a már a Titániában is feltűnő videós betétek. Élő videózás is van a produkcióban, ami jóformán megmenti a második felvonást. Kell az a második felvonás, ügyesen húzza elő a kalapból Senkiházi Billy másik felező párját Dömötör Tamás, de ez önmagában még nem lenne elég. Az intim jelenet valódi idejűvé tétele és annak videós kivetítése azonban teljesen új világot teremt a szokásos vitadráma látképhez képest (értsd: ülnek és beszélgetnek), és a néző mindenképpen valami eredetit kap ennek az eszköznek a segítségével.

Ullmann Mónika és Molnár Gusztáv (Fotó: Németh Melinda)

Ullmann Mónika és Molnár Gusztáv második felvonásbeli duettje igazi csemege. A színészek mind az interakcióban, mind a monológokban egyedi, rájuk jellemző gesztusokkal, hitelesen alakítják a felébredt, áldozattá vált halálangyalt és a rezignált, elfáradt forradalmárt. Kétség kívül maradandó élmény a színházszerető közönség számára ennek a két csodálatos színésznek a játéka. Egy olyan korban, amikor a társadalmi nyomás a szaporodást részesíti előnyben, az indoktrinált nő a megerőszakolása után is inkább választja a gyermek kihordását. De vajon mi egy olyan megerőszakolt nő lázadási kísérlete, aki egy olyan világba született bele, ahol gyermeket vállalni az állami utasítás ellenében tilos? Vajon mi ilyenkor az agresszió áldozatává vált nő döntése? Megtartja vagy elveti? Ezen van mit gondolkodni és az alkotók is gondoltak erről valami nagyon okosat. A vonneguti világ sokkal reménytelenebb, mint a Titánia pártállama. Titániából van menekülés, de a vonneguti világállamból hova? Ahol sem jó helyek, sem jó emberek nincsenek már.

♥

Kedves Dávid, Mónika, Réka, Károly, Gusztáv, Zsuzsanna, Ildikó és Tamás, nagyon köszönjük ezt a remek előadást!