Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert, Trojka Színházi Társulás, Országos Színháztörténeti Múzeum, 2019. március 9., 19:00

Játsszák: Gryllus Dorka, Eke Angéla, Nagy Dóra, Bárnai Péter, Mátrai Lukács Sándor, Soós Attila, Kulka János. Fordító: Morcsányi Géza, színpadra alkalmazta: Balassa Eszter, látvány: Lakatos Márk, dramaturg: Balassa Eszter, rendezte Soós Attila.

Sok szempontból vonzó ajánlat a Trojka Cseresznyéskertje. A Kuglerbeli Anna Karenina után szívesen látjuk az orosz téma továbbgondolásait a társulattól, a Színháztörténeti Múzeum körterme és Lakatos Márk látványtervezői tevékenysége is megragadja a fantáziánkat, és természetesen Kulka János megjelenése a színen is a régóta vágyott színházi élmények közé tartozik. Őszintén meg kell azonban mondanunk, hogy ebből a sok lehetőségből nem mind váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagyon érdekes a rendezői koncepció, kiváló Firsz jellemének újraformálása és az, ahogy Kulka játssza. Ám most nem elég erős a rendezői koncepció, hogy az arcunkba toljon egy, a gondolkodásmódunkat átalakító értelmezést, és ezért nem is ered belőle karakteres színészi játék. Megmarad a produkció Anna Karenina 2-nek, kiegészítve néhány extra, de csak pillanatokra érvényesülő jó élménnyel.

Az előadás adatlapja a port.hu-n és a jegy.hu oldalán.

Csehov a Cseresznyéskertet komédiának szánta. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nagyon nehéz lenne megfejteni. Talán nem hal meg benne egy nagy formátumú hős, vajon ez lehet benne a komédia? Az ősbemutatóra mérges is volt Anton Pavlovics, mert Sztaniszlavszkíj tragédiát (vagy inkább szomorújátékot) rendezett a darabból. Soós Attila rendező megkísérelte felfejteni Csehov eredeti elképzelését, amely nyilvánvalóan nem egyszerű dolog, hiszen nem sok vidámságra ad lehetőséget a szöveg. Voltaképpen semmi vicces nincs a Cseresznyéskert történetében, ellenben nagyon sok olyan utalás van benne, ami egy szörnyű világról, a világ szörnyűségeiről tanúskodik. A rendező okos ötlete volt, hogy a hagyományoshoz képest megfordította a nézői azonosulás célpontjait. Nem a családnak, hanem a birtokot végül felvásárló Lopahinnak (Bárnai Péternek) drukkolunk. Az egyik legjellemzőbb kelet-európai interpretáció a lázadó, jövőbelátó, marxista, de mégis ártalmatlan értelmiségi, Trofimov (Soós Attila) oldalára állni. Ezzel szemben például az amerikai színpadokon nagyon népszerű az abolicionista olvasat, amelyben Lopahin szerepét jellemzően színesbőrű színész játssza, és azonnal értik a nézők, hogy itt a rabszolgatartók kultúrájának összeomlásáról, és az elnyomottak emancipációjáról van szó. És valóban! A rendezés nagyon erősen, többször kiemeli, hogy emberek sokaságának kárára volt az előkelő Gajev-család, lelkek fölött uralkodtak, százak voltak alattuk jobbágysorban tartva. Ezt a logikát kiterjeszti a rendezés az összes szereplőre, Trofimov megveti Lopahint, és a családot választja, Firsz (Kulka János) pedig egy kiállhatatlan, agymosott, rendpárti cárista vagy legalább is az arisztokrata család rendíthetetlen híve és szolgálója.

Bárnai Péter (Lopahin), Nagy Dóra (Várja) (Fotó: Bokor Krisztián.)

A rendezés (egyedi és figyelemreméltó módon) megakadályoz bennünket minden kísérletünkben, hogy magunkénak érezzük a család és szolgálóik fájdalmát, ám közben nem mutat fel ezzel szembe állítható erős azonosulási lehetőséget, ezért a dráma és a katarzis elmarad. Illetve főleg az jár jól, aki képeskönyvként tekint az előadásra. A színészek alakításait nézve folyamatosan visszarévedünk korábban látott Cseresznyéskertekre, állandóan kizökkenünk, mert nem találjuk a fogódzót, hogy ha nem kellemes Ljuba, Leonyid, Ányja, Várja alakjával azonosulnunk, akkor végül is kivel? Komolyan Lopahin lenne itt az egyetlen normális ember? (Amúgy igen). Nehezen bújik meg a parasztként felmutatott alakban az az ember, aki mi vagyunk, pedig ennek így kéne lennie, és így is van. Ki az, aki színházba jár? Talán az arisztokrata család? Egyáltalán nem! Lopahin az. Ki az, aki olvas, ismerkedik az irodalommal, Brechttel? Talán a család? Dehogy is! Azok csak szórják a pénzt, kultúráról és a finomságról fecsegnek, de nem művelődnek. Ki az, aki Nietzsche nevét emlegeti? Talán a Gajevek? Ugyan már! Lopahin. És mégsem hisszük el, zavartak vagyunk. Mintha valaki egy 1903-ban írt, és a XIX. században játszódó darabban arról beszélne, hogy Bertolt Brechtet olvas. Hiába gördülnek le Ljuba (Gryllus Dorka) arcán a könnyek, nem hisszük el, hogy fáj neki igazán a birtok elvesztése, vagy ha igen, egy másodpercig sem sajnáljuk érte. Az egyetlen kötődésünk, hogy sajtóértesülések szerint, a kormány (legszívesebben) a Színháztörténeti Múzeum és Intézetet is vidékre költöztetné és ezért a Körterem sem marad a színházszeretők birtokában, hanem talán valami Lopahinok fognak benne ücsörögni.

Eke Angéla (Ányja), Gryllus Dorka (Ljuba) (Fotó: Bokor Krisztián.)

Számos megoldással kísérletezik a társulat, hogy viccessé tegye ezt a ,,tragikus napokban'' játszódó ,,pénzes komédiát''. Ányja (Eke Angéla) unikornisforma pizsamája és játékossága, Leonid (Mátrai Lukács Sándor) vég nélküli filozofálása, Firsz (Kulka János) helyzet- és jellemkomikus ábrázolása, Várja (Nagy Dóra) korlátolt háziasszony karaktere, Lopahin (Bárnai Péter) macsóságának kigúnyolása, Trofimov (Soós Attila) ügyetlenkedése. Mégsem lesz csöppet sem vicces az előadás. Egyszer se nevetünk valami komédiához illő jóízűt, de egyszer sem hatódunk meg könnyekig sem. Nem jön át a dolog. Nem lenne ez baj, ha valamit azonban mégis mondana, üzenne az előadás akár a mának, akár bárkinek. De nem áll így sem össze a kép.

Mátrai Lukács Sándor (Leonid Andrejics), Kulka János (Firsz).  (Fotó: Bokor Krisztián.)

Még csak új színészi játékot, izgalmas változtatást sem látunk a Trojka szereposztási metódusában, hiszen ezeket az alakításokat ezektől az emberektől már mind láttuk. Dolly, Anna, Kitty, Levin, Karenin mindegyik színész ugyanezt a karaktert játszotta a Kuglerben. Jóformán még a díszlet, a nagypolgári nappali is ugyanaz. Még a Körterem sem ad hozzá a látottakhoz. Csak miközben az Anna Kareninában a szerepkettőzések miatt a szerepek többdimenziósnak hatnak, itt még ez sem adatik meg nekünk. A színészek teljesen eltűnnek az erőtlen és jól ismert gesztusvilágú karakterek mögött. Mi lett volna, ha most inkább Nagy Dóra lett volna az elvarázsolt Ljuba, Soós Attila az értelmiségi paraszt Lopahin és így tovább. Egyetlen új és ezáltal kiemelkedő karakter látható az előadásban, ez Kulka János Firszje. Nála egyesül minden rendezői, színészvezetési, berendezői és dramaturgiai újdonság. De kérjük szépen, mi nem csak Kulka János zsenijét, hanem a Trojka zsenijét is szeretjük, tessék nekünk a Trojka zsenijét is megmutatni.

♥

Kedves Alkotók, köszönjük ezt az áldozatos, újító szándékú előadást!