Henri Charrière: Pillangó, RÉV Színház – FAQ Színház – KB35Inárcs, MU Színház, 2019. március 10., 20:00

Játssza: Balla Richie. Hang és zörej: Bojkovszky Zsolt, látvány: Kuti Letícia, dramaturg: Szivák-Tóth Viktor, rendezőasszisztens: Bálint Betty, rendező: Tárnoki Márk.

Monodrámát mentünk nézni a MU-ba, és egy egész estés kalandfilmben volt részünk, amit Balla Richie ámulatba ejtő profizmussal tolt végig. A monodráma műfaja sok mindent a néző eszébe juttathat, egy azonban biztos: itt nincs alibizés, ki-bejárkálás, pihenés a színfalak mögött. A kilencven perc minden egyes tizedmásodpercében a színészen múlik minden. És persze rajtunk, mert együtt kell játszanunk a színésszel, ahogy ő mindent eljátszik, úgy kell nekünk mindent köré képzelnünk. A Pillangó kiváló gyakorlat arra, hogy a nézőt kizökkentse a szokásos készen kapott élményből. Balla Richie a konstruktőr, és amit épít, az bennünk keletkezik, a mi lelki szemeink előtt jelenik meg, megtanuljuk képzeletbeli világa szabályait, és mi építjük tovább, már az előadás alatt és persze még sokáig, amíg a kiváló előadás hatása érezteti magát rajtunk. És bízvást állíthatjuk, hogy az még nagyon sok napon át tart.

Az előadás adatlapja a RÉV oldalán, az RS9 OFF 2019 Fesztivál jegy-oldalán és a MU oldalán.

Henri Charrière-t 1931-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre és tíz év kényszermunkára egy strici meggyilkolásáért, amely gyilkosság elkövetését ő sosem ismerte el. A francia gyarmatokon töltött börtönéveinek és szökéseinek történetét az 1970-ben megjelent Pillangó című önéletrajzi ihletésű regényben írta le. (Meg is kapta az egyik akkori francia minisztertől, hogy a nemzet erkölcsi romlásának legkirívóbb megnyilvánulása a miniszoknya és a Pillangó elterjedése.) A legenda szerint a kötetet Szivák-Tóth Viktor dramaturg találta meg a MU Színház közösségi terének könyvespolcain, és felvetődött a regény megrendezésének ötlete. A monodráma tehát, amit a három társulat koprodukciójában láthatunk egy fegyenc fordulatos és viszontagságos élete, cellából-cellába, szigetről-szigetre, az egyik nő karjából a másikéba, az egyik fegyőr markából a másikéba.

Balla Richie (Pillangó) (Fotó: RÉV fb.)

Ha belegondolunk, milyen szörnyűségek történhettek Francia Guyanán, az Ördög-szigeten, és hogy valóban milyen embertelen körülmények között éltek a rabok, talán azt gondolhatnánk, hogy ez egy keserű történet. Az eredeti regény valóban nem egy vicces alkotás, bár nem is kifejezetten szociohorror. Tárnoki Márkék azonban felismerték Pillangóban (Pillában) a klasszikus Rejtő Jenő-féle alakot. Igen, a fájdalom, fáradtság, csalódottság, düh mindamellett a nem múló remény, energia, erő ott lüktet Balla Richie játékában. Viszont nem várat magára az sem, hogy az előadás egyes pontjain halálra röhögjük magunkat. Pillangó élni akarása rendíthetetlen. Alapvető lelki mozgatója, hogy tervezi a szökést, mindig tervezi, mindig megpróbálja, mindig belevág, és sikerül is, amikor pedig megfogják, akkor újra próbálkozik és aztán újra és újra. Világos, hogy ebből a szívósságból, abszurd rendíthetetlenségből egy jó adag humor is kikívánkozik, amit az előadás alaposan fel is használ. Egy ,,jó'' rab gyorsan beletörődik a sorsába, és készpénznek veszi, hogy nincs menekvés: az Ördög-szigetről nincs kiút, ő húzta a rövidebbet. Pillangó azonban nem ,,jó'' rab, ő pontosan tudja, hogy az, hogy valaki rab, az csak egy társadalmi szerep és ebbe a szerepbe beletartozik, hogy a rab olykor megszökik.

Pillangó fenntartja magának a jogot, hogy ne tegyen le a szökésről: nem felejti el, hogy nem normális dolog rácsok között élni.

Bámulatos, ahogy az alkotók folyamatosan tanítanak minket színházat nézni. Ezt egy kőszínházban nem lehet megcsinálni. Az ötven-száz fős nézőtér kiválóan alkalmas arra, hogy a színész velünk játsszon, hogy finoman, pusztán a mimikájával, testbeszédével jelezve nekünk neveljen minket arra, hogy kell nézni ezt az előadást. Richie okosnak gondol minket, és okosak is vagyunk mellette. Éppen úgy van kitalálva a dramaturgia, hogy működjön a színházi nevelés. Gyorsan megszokjuk, hogy időben és térben hogyan váltanak az események, hogy mikor van Pilla a cellában és mikor van a tengeren, mikor van a szökés után és mikor előtte. Megszokjuk, hogy a bekapcsolt mikrohullámú sütő mikor röntgengép és mikor a múló időt szimbolizáló absztrakt jel. A néhány köbméteres tér, amit Pillangó belak tele van tárgyakkal, amelyek sosem azok, amik (Kuti Letícia). Szimbólumok, amik mindig valamik vagy valakik helyett állnak. Nem egyedi persze ez a nézővezetésben megnyilvánuló tudatosság. Számtalanszor láttuk már akár a KB35Inárcs vagy a RÉV előadásaiban ezeket a kreatív elemeket. Nehéz lenne példát mondani más társulatokból erre, ott csak a kukucskaszínház a jellemző. Talán csak a gyerekelőadások még azok, ahol ilyen erősen építenek a néző kreatív fantáziájára. Most azonban nagy szükségünk van a képzelőerőnkre, hiszen egyetlen színész játszik el nekünk egy egész kalandfilmet.

Kalandfilm, ám bővelkedik a produkció mély vagy megrendítő jelenetekben is. Hogy lehetséges az, hogy Pillangó mellől elfogynak az emberek, ki megőrül, ki megtörik, ki meghal, és ő fel sem veszi. Meghal valaki, és ő egy pillanatra sem áll meg. Megállapítja a veszteséget, és azonnal tovább lép, tovább hajtja az élni akarás. Az előadás struktúráját olykor a posztmodernből ismert szövegtörések szakítják meg, mégpedig éppen akkor, amikor Pilla tudattalanjából valamely hirtelen asszociáció során előtörnek a borzalmas emlékek. Amit Pillangó a tudata alá nyomott az a legváratlanabb pillanatokban tör elő, sejtelmes hangok, harangzúgás, fényváltozás kísérik a visszatérő emlékeket (Bojkovszky Zsolt). Ezek az idő folyamát érő hátborzongató törések, illetve a vicces, olykor undorító vagy megható jelenetekkel együtt arra sarkalnak minket, hogy az érzelmek minden regiszterét bejárjuk.

Balla Richie (Pillangó) (Fotó: RÉV fb.)

Pillangó börtöntöltelék és néha agresszív, de ezek a durvaságok nem válnak jelentősebbé, pusztán P. Howard-i dramaturgiai kellékek. Az előadás alatt gyorsan megszeretjük a főhőst, sőt ránk ragad az a furcsa emberszeretet, ami jellemző rá. A megjelenő karakterek nagy része segít Pillangónak, és ő hálás is ezért. Vannak persze gonoszok, és van a főgonosz, a főügyész, de az emberek, legyenek azok bűnözők vagy decens polgárok, leprások, indiánok, nők, férfiak, segítenek neki. Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak Pillának, ezek a szálak elszakíthatatlanok számára. Ezekkel a szálakkal vonz magával Richie minket is az előadás alatt. Sőt az előadás után is. Le a lépcsőn, az előtérbe, majd a színház elé, végig a Baranyai utcán, ki a Fehérvári útra, ahol eltűnik a szemünk elől. Végre megszökött: bottal üthetjük a nyomát. 

♥

Kedves Richie, Zsolt, Letícia, Viktor, Betty, Márk, köszönjük ezt az ámulatba ejtő színházi élményt!