Szép Ernő – Guelmino Sándor: Lila ákác, József Attila Színház, 2019 május 23, 19:00

Játsszák: Nagy Norbert, Korponay Zsófia, Pikali Gerda, Fila Balázs, Blahó Gergely, Betz István, Chajnóczki Balázs, Zöld Csaba, Kovalik Ágnes, Fazakas Júlia, Galkó Balázs, Tóth Gábor, Brunczlík Péter és a Thália Tanoda színészhallgatói Csaba Bernadett, Kun Beáta, Szakos Viktória, Katona Zsolt. Írta: Szép Ernő, színpadra alkalmazta Guelmino Sándor, zenekar: Molnár Péter, Pengő Csaba, Centgraf Benjámin, Haraszti Dávid, karmester: Furák Péter, Somody Áron, díszlet: Horváth Jenny, jelmez: Papp Janó, dramaturg: Szokolai Brigitta, koreográfus: Lőrinc Kati, zenei vezető: Furák Péter, súgó: Törőcsik Eszter, ügyelő: Király Sándor, rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, rendező: Telihay Péter. (Fotó: Varga Imre.)

Ha szóba kerül a Lila ákác, akkor a legtöbbeknek az 1972-es film jut eszébe, vagy ha az nem, akkor semmi. (Esetleg, ahogy a google-ba beírjuk: a ,,Molnár Ferenc: Lila ákác'' című nemlétező zenés színmű.) Oh, Halász Judit, oh, Bálint András. És valóban! A feldolgozások jelentős része keserű végű szerelmi mesét, mesés szerelmet, esetleg romantikus tragikomédiát farag belőle. Ebbe a vonulataba tartozik Telihay Péter rendezése is, amely az 1980-as évek végére tolja ki Szép Ernő regényének színpadi adaptációját, ebből a korból ismert underground zenei betétekkel. Érdemes elolvasni azonban a regényt, és feltenni a kérdést: valóban az első szerelemről szóló ponyva ez a mű, és ezért annyira ellenállhatatlan, vagy valami más miatt ítélhető irodalmilag fajsúlyos alkotásnak. Nagyon érdekes olyan rendező munkáját nézni, aki láthatóan valamit akart újítani a Lila ákácon, viszont a művészetét mi annyira nem értjük, hogy semmi nem jött át abból, amit nekünk el akart mondani. Szóval, hogy mit tett pontosan, mit akart mondani, volt-e egyáltalán mondanivalója, mi lehetett a mesterterv, azt próbáljuk felfejteni. Cölöpök, amiken megáll ez a produkció: a zenekar koncertprodukciója, ami felidézi ifjúságunk szép éveit (már akinek ezek a számok ifjúkori szép dalok); Horváth Jenny csodálatos díszlete (találkozunk vele kb. mindenhol); Papp Janó mesteri jelmezei (amit mi a Szkénés Caligula helytartójában vagy a szegedi Tartuffe-ben láthattunk korábban). Magunkkal visszük még Nagy Norbert fizikais mozgását és impozáns orgánumát illetve Blahó Gergely kimunkált játékát. Mindent tehát, ami nem József Attila Színház. Keserű, de azzal a szemmel, amivel minket vert meg az Isten, ez látható ki a produkcióból. Bár tulajdonképpen dicséretes, hogy a színház felfedezte magának ezeket a független szcénából ide hívott alkotókat, és hálásak vagyunk ezért nekik.

Az előadás adatlapja a József Attila Színház oldalán.

Hogy kinek készült ez az előadás, az rejtély. Szép Ernő főhősének zseniálisan kitalált és kimunkált nézőpontja és beszédstílusa egészen biztosan arról árulkodik, hogy itt az első szerelem romantikájáról lenne szó. A főhős, Csacsinszky Pál (Nagy Norbert), egy a korban jól meghatározható társadalmi státuszból szólal meg és a regény hangütése nagyon erősen hajaz Gogol Egy őrült naplója című kisregényére. Palika egy bankhivatalnok, ami azért nem semmi, de felfelé törekszik. Referenciapontja, amihez méri magát, az a felső középosztály, amelynek nem kell dolgoznia a megélhetéséért, akik azzal ütik el a múló időt, hogy ,,Zserbobobobóba'' járnak, a Ligetben flangálnak, fakutyáznak, vagy éppen a dunaparti sétányon korzóznak. Mindeközben az ismert toposzoknak megfelelően emberekkel játszanak, pusztán unalomból, lásd a Veszedelmes viszonyokat vagy Lermontov Álarcosbálját. Pál szemét a felső rétegre veti, azonosul azok vélt életminőségével, végtelenül lenézi a vele azonos vagy alacsonyabb státuszúakat, miközben vajmi keveset tud arról, hogy a felső osztályban lévők egyénileg milyenek. Pál társadalomképe sematikus, felszínes tapasztalatokból táplálkozó és vágyvezérelt, elsősorban a társadalmi előrehaladás vágya által van hajtva. Ahogy Gogolnál is a narrátor a főhős, és ahogy ott is, ennek a szereplőnek a nagyon erős és a valóságot jelentősen torzító szűrőjén keresztül nézzük a világot. 

Nagy Norbert (Csacsinszky Pál), Korponay Zsófia (Tóth Manci) (fotó: Puskel Zsolt).

Hihetetlenül csalóka ez a főhős-elbeszélőjű és egyben főhős-szemszögű történetvezetés. Az egyes szám első személy ugyanis becsap minket, félrevezeti az olvasót, és észrevétlenül besétálunk Szép Ernő (vagy Gogol) jól megtervezett csapdájába. Mindazonáltal a rendezés kihangsúlyozza, hogy itt van egy előre tolt egyéniség, mert Nagy Norbert egy rácsos pallón, a színpad peremén, éles rivaldafényben, mikrofonba mondja monológjait. Viszont sem ez a rendezés, pláne nem az 1972-es film, nem kommunikálja jól, hogy a valóság és Csacsinszky valóság-olvasata nem azonos. Sőt, bedőlünk a szépelgésnek, és elhisszük, hogy Palika szerelmes, hogy egy romantikus alkat, és hogy a gonosz lányok-asszonyok nem értik meg őt. Pedig a helyzet az, hogy Pál lenézi a nőket. Nem csak a proletár lányt, Tóth Mancit (Korponay Zsófia), hanem a dívát, Bizonyosnét (Pikali Gerda) is. Neki a nők tárgyak. Édes semmiségek (cukrászdai ételkülönlegességek, sütemények, gyümölcsök) vagy egyenesen férgek, giliszták. Ahogy Rákai Orsolya irodalmár kimutatta, Csacsinszky Pál számára a társadalmi előrelépés záloga az úrinők kezében van, ezért a nők számára ugródeszkák, bár ezt ő sosem vallaná be magának. Igaz ugyanis, hogy Palika a szépséget, a fiatalságot, a kívánatos testet ugyan vágyja és isteníti, de eközben ellentmondásos és éntagadó módon el is távolítja magát korosztályától és társadalmi osztályától. Beképzeli magának, hogy ő különb ember, egy költő vagy jobb sorsra érdemes szellemi lény, aki nem a testiséget, hanem a szerelmet hajhássza. Pál első monológjaiból is észrevehetjük, hogy mennyire átlátszó ez az önhazugság. Ott a normális szerelem lehetősége, az őszinte és szellemes kislány, és mégis a pózőr úrinőt választja, bemagyarázva magának, hogy az úrinő választása azért bír magasabb rendű értékkel, mert úrinőhöz vágyódni szerelem, egy gilisztához meg csak testiség.

Blahó Gergő (Zsüzsü), Nagy Norbert (Palika) (fotó: Puskel Zsolt).

Telihay Péter ilyen mélyre nem megy. Láttuk már korábbi rendezésében, a Pandák gyönyörű utazásában is, hogy a darabból egyértelmű kiolvasható haláltáncot félreérti, és csak a halál angyalának szerelmet hazudó szirénhangjait hallja meg. Ott a tökéletes párkapcsolatot látta csak meg, hogy ez pusztán halálközeli élményben feltoluló szeretni vágyás, azt nem. Itt a tízes évek kasztrendszere által megnyomorított fiatal férfi önhazugságait azonosítja a romantikával. (Akárha azt gondolnánk, hogy Popriscsin a szerelembe őrült volna bele, és nem a társadalmi kényszerpálya levegőtlen odúba vezető végállapotába.) Ennél is fájdalmasabb, hogy nem csak Csacsinszky Pál reflektálatlansága nincs bemutatva, hanem az előadás maga sem reflektál. A mégoly ijesztő események is mint normális ügymenet jelennek meg. Szép Ernő zseniálisan mutatja be, hogy az édes, szellemes, viccesen kaján szavakba öltöztetett verbális játék, amit Pál játszik Tóth Mancival, milyen gusztustalan testi erőszakossággal és a lány lenézésével párosul. Miközben a színen ez évődésnek van bemutatva, és a rendezés megértően tekint egy vadidegen ember 15 éves lányon elkövetett erőszakoskodására, addig a nézőtéren egyértelmű figyelem kíséri a látottakat, és nem tudjuk eldönteni, hogy most ezzel a ma már megengedhetetlen magatartással vajon mit fog kezdeni a rendezés. Semmit sem kezd, nem reflektál rá. Tegnap láttuk a Gondolat Generátor Fesztivál keretein belül a Félsz című alkotást, ahol amatőrök, tízenévesek mutatták be, hogy mitől félnek a legjobban az életben. A mondat, ami szíven ütött minket: ,,örülj, ha fogdosnak, mert az azt jelenti, hogy szép vagy; annak is örülni kell, ha rácsapnak a fenekedre, mert később már rád se fognak nézni''. Ez a mai fiatalokat elborzasztó társadalmi méreg benne maradt a levegőben, és az előadás úgy ment tovább, mintha semmi sem történt volna. Ha erre Szép Ernő 1919-ben reagált, éppen ezzel a regényével, akkor a rendezés miért nem olvasta ki belőle a társadalmi mondanivalót? Látjuk zokogni Nagy Norbertet Manci távozásánál, és nem is tudatosul bennünk, hogy Mancit éppen Oroszországba viszik 16, azaz tizenhat évesen, kurvának. Egészen biztos, hogy Csacsinszky Palika tragédiája ez?

Szakítva a kosztümös hagyománnyal a díszlet a regényben említett nyári Gerbeaud-ból kiindulva egy szolidabb szabadtéri könnyűzenei fesztivál látványát idézi. A lugas sugaras szerkezetű neonfényű keretté vált, a lila akác mennyezet majd föveny a nyári esték hangulatát idézi. Pódium a zenekarnak és zsöllye a két átellenes pont a színen. Horváth Jenny csodás díszlete fémes és fényes, a színpad szélén a rivalda félelmetes fekete keskeny fémpalló, Palika voltaképpeni elméje, és előtte a szorongató sötét, mindent elnyelő lyuk, Palika lakásának szimbolikus megjelenítője. A keret fény és színváltozásai hűen követik a liget és a kaszinó jeleneteinek változásait. A jelmezek a meghatározhatatlan modern félmúltból valók, inkább a 80-es évek, ahogy a zenék is. Legfeljebb Nagy Norbert világos nyári öltönye idézi fel bennünk a tízes évek stílusát. Pompás munkák Papp Janó kezéből. Amit a társulat nagyon tud, az a zene. Modorosságmentesen, affektálás nélkül élvezetes előadásban halljuk énekelni a színen előfordulók jószerivel mindegyikét. Kétség kívül ez a koncertszerűség az előadásnak az az értéke, ami megmenti az egészet, és marasztalja, bevonódásra ingerli a nézőt. Az aktualizálás, modernizálás a zenében megmarad a rendező fiatalkorának kedves irányzatainál. Mi a szerkesztőségben ,,sznobcsapdának'' nevezzük, amikor olyan jelzéseket tesznek bele az alkotók az előadás promójába, amit tudhatóan a produkció nem fog funkciójában felhasználni. Az Európa Kiadó, Cseh Tamás, Kontroll Csoport említése ilyen sznobcsapda. Nem sikerült megtalálni azokat az okokat, ami ezeknek a daloknak az elhangzását indokolná, hacsak azt nem, hogy a rendezőnek és nekünk is tetszenek ezek. Csak mi közük van Szép Ernőhöz vagy ahhoz, amit a szerző mondani akart? Még azt sem találták el az alkotók, hogy Tóth Mancihoz jobban illene a Nem én vagyok, Bizonyosnéhoz pedig a Csönded vagyok, ha már...

Fazakas Júlia (Mindigné), Fila Balázs (Bizonyos), Pikali Gerda (Bizonyosné) (fotó: Puskel Zsolt).

Ha már Szép Ernő regénye a társadalmi reflektálatlanságról, a szerepekbe kövült magatartásokról és ezek megnyomorító hatásáról szól, érdemes kitérni arra, hogy az előadás az aktuális társadalmi témákra hogy nem reflektál. A Szomszédokból ismert Oli úr karakterét hozzák a meleg szereplők, ezt még az 1972-es filmben is sikerült kikerülni. A színpadon a melegek azonosítása a róluk alkotott társadalmi sztereotípiákkal kifejezetten káros jelenség. Azt sugallja, hogy ilyenek a melegek, affektálnak, nőimitátorok és nyerészkedők, mint a kaszinó igazgatója. Kétség kívül ezt a nem-értő közönség zabálja, mi inkább szégyelljük. Tanulmányozni kéne, hogy Horváth Csaba, Szikszai Rémusz vagy akár Alföldi Róbert hogy nyúl az LMBT emberek témájához. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy van egy rendezői koncepció, amely egy kérdésben kiemeli a két meleg karaktert, Angelusz bácsit (Fila Balázs) és Zsüzsüt (Blahó Gergely) éspedig  az, hogy az övék az egyetlen működő szeretetkapcsolat az előadásban. Félő, hogy a nézők a köztük lévő harmóniának és a többi pár diszfunkcionális kapcsolatának kontrasztját nem veszik észre, csak kajánul konstatálják, hogy ezek tényleg buzik. Hasonlóképpen szörnyű poént csinálni a négerek emlegetéséből, bár hálás dolog, mert a közönség pártállástól függetlenül vevő ma a négereken való élcelődésre. Fájdalmas látni, hogy a két külsős szereplő, Nagy Norbert és Blahó Gergő milyen profin létezik a színen szemben a társulat nagy részével, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal a színpadon. Az est fénypontja, amikor Nagy Norbert megfordul vagy Blahó Gergő megiszik egy pohár pezsgőt. Minden sejtjükkel játszanak még takarásban is. A többi férfi színész jobb híjján ripacskodással pótolja az amúgy ripacs karaktereik viselkedését, azaz megmaradnak az átéletlen felszínen. Hogy pedig ezzel a produkcióval az alkotók sokat dolgoztak, és igazságtalanok vagyunk, és akkor nyilvánuljunk meg, ha képesek lennénk akár ilyet is a kezünk közül kiengedni? Nos, érdemes megint idecitálnunk a Gondolat Generátor Fesztivált és a #mindenkitörténet c. előadását. Ezt releváns témákból megrendítő mondanivalóval, mintegy egy hónap alatt kilenc lelkes amatőr hozta össze, huszonéves drámainstruktorok segítéségével. Ha ők tudnak egy hónap alatt hiteles, érthető, nekünk szóló előadást készíteni, akkor egy profikból álló társulat miért nem?

Az előadásból nem derül ki, hogy Szép Ernő mit akart ezzel a regénnyel. De ha valaki szereti a 80-as évek underground zenéjét, élő zenekarral, szép énekhanggal, az akár ezen az előadáson is meghallgathatja azt. Szintén érinti az előadás a Me too jelenséget és a melegek megalázó szerepben való bemutatását, csak nem a pozitív, érzékenyítő, feloldó, hanem a vak komondoros, vicceskedő kontextusban. Akinek ez kell, hát hajrá!

♣

És akkor most egy szép karácsonyi vers a szerzőtől:

Szép Ernő,

Karácsony

Születésnapja volt Krisztusnak
E hó huszonnegyedikén,
Írt róla mind a száz poétánk -
Miért ne írjak éppen én?

A karácsonyról verset írni
Az megható, az oly csodás,
Az szent és tiszteletreméltó,
S ellene nincsen kifogás.

A karácsonyról verset írni
A leghálásabb feladat,
A költő tollát készen várja
Minden körülmény és adat.

A karácsony a legszebb téma:
A szeretetnek ünnepe -
Elragadók vagyunk ilyenkor;
Mézzé lesz bennünk az epe.

A bárány és a farkas ekkor
Könnyek között kezet szorít,
A cárt csókolja a mikádó,
S Bokányi mester Apponyit.

Lueger lelkes cionista,
Bécs csókokat dobál reánk
S egymást dicsőítik színészek
És primadonnák egyaránt.

Ah, csupa béke, megbocsátás
Ilyenkor lent az életünk:
Imába foglaljuk a kormányt,
S a főispánra sem köpünk.

Karácsonykor szeretjük egymást
Buzgón, kérlelhetetlenül -
Krisztus, te fönn ezt konstatálod
S szíved bizonnyal földerül.

Te glóriás, szelíd Megváltó,
Te csupa jóság, szeretet:
Bocsásd meg hát ennek fejében
A karácsonyi verseket!