Székely Csaba: Öröm és boldogság, Spirit Színház, 2019 június 20. 19:00

Játsszák: Hegyi Barbara, Jerger Balázs, Jantyik Csaba, Blahó Gergő, Széll Attila, Tenki Dalma, Marjai Virág. Írta: Székely Csaba, díszlet: Czeizel Gábor, jelmez: Katona Bálint rendező: Czeizel Gábor.

A kérdés, amit nekünk szegeznek barátaink és ismerőseink, amikor a Spirit Színház előadásairól számolunk be, hogy ,,és érdemes oda menni?''. Az őszinte válasz pedig a részünkről az, hogy hülyeség nem járni a Spirit Színházba. Mondunk néhány indokot. Ikonikus darab az Equus, ciklikusan felkerül a magyar színpadokra, és nagy nevek veszik elő. A Spiritben játsszák, és ha olyan név kell, ami a mi olvasóink számára is jól cseng, Varga Ádám játssza a srácot. A Tóték című tragikomédia Orosz Ákossal, a hozzá illő kiváló játékot felmutató partnerével, Jantyik Csabával és a tökéletes Ágikával, Gyöngy Zsuzsával, feledhetetlen, észbontóan erős előadás. Ezek spirites produkciók, de beszélhetünk az SzFE-ről idehozott Akit Biffnek hívtak c. előadásról vagy Csiby Gergely idehozott Már nem ott élek - egy indián naplója című produkciójáról. De akinek ez nem elég, melyiknek lenne olyan bátorsága a nagy játszóhelyek közül, hogy meleg témájú, ezek között kifejezetten érzékenyítő jellegűeket műsorra tűzzön, ráadásul a budai úri konzervatív közönséget érzékenyítendő, és nem a pesti liberálisok biztonságos közönsége elé odaállva. Az rendben van, hogy a Trafóban vagy egy ilyen, a Megfigyelők. Szentelt is neki a Színház Folyóirat egy fél számot. De a Spiritben öt ilyen produkció fut, és a periodikákban, podcastokban egyetlen egy sem került említésre. Megbocsáthatatlan felkészületlenség! Természetesen vannak klasszikusok vagy bulvárdarabok, amiket ez a színház műsorára tűz, és amiket a mi blogunk olvasói inkább kihagynának. Ám, ne felejtsük el, hogy ez a magánszínház széles nézői spektrumot céloz meg, és ezt jól teszi. Így sokféle nézőhöz jut el a színház céltartalma, a ,,tabu, akkor beszéljünk róla'', és nem záródik be egyetlen nézői rétegbe a közönség. Az Öröm és boldogság színházi gyöngyszem, és a vendégművészekkel, Tenki Dalmával, Blahó Gergővel, Marjai Virággal és a Spiritben nagyon sokat játszó Jantyik Csabával, Hegyi Barbarával, Széll Attilával és Jerger Balázzsal egy nagyon fontos és méltó produkció jött létre.

A produkció adatlapja a Spirit Színház oldalán.

Korábbi írásunk a Teatru 3G Színház előadásáról és beszámolónk a Spiritbeli nyílt próbáról.

A hatvan fős pici nézőtér nagy terhet ró a színészekre, minden gesztusukat, arcuknak minden rezdülését látjuk, és a rendezés ezt ki is aknázza. Ezzel szemben a Teatru 3G Színház előadása jóformán nagyszínpadra volt szánva, és szinte még jobb is volt az Örkény karzatáról néznünk, mint a Szkéné első sorából. Andi Gherghe víziója a művészi összhatásra és egy dobozba zárt kukucskaszínházra volt kihegyezve. A színészek ott sosem hagyták el a színt, a nagy színpadon minden hely külön fel volt építve, és a jelmezcsere csak néhány csizma felmutatására és kapucni felvételére korlátozódott. Czeizel Gábor a jelzésértékű díszlet gyors jelenetközi átrendezését választotta, és a színészek a megfelelő dramaturgiai pillanatban kilépnek a piciny térből. A minimalista díszlet és a nem szimbolista rendezői koncepció egyértelműen a belülről motivált játékra irányítja a néző figyelmét, amit a kiváló színészek pazarul meg is csillogtatnak. A karakterek közötti interakciók valósak és azonnaliak, a néző nem ússza meg, hogy ne azonosuljon az éppen sérülést szenvedő szereppel. Judittal (Tenki Dalmával) közös és elemi a felháborodásunk, amikor Ádám (Jerger Balázs) hülyeségeket beszél a női szerepről. Bélával (Jantyik Csabával) együtt vagyunk szerelmesek Dénesbe (Blahó Gergőbe). Teklával (Marjai Virággal) közös a felszabadultságérzésünk, amikor megszabadulunk Judit korlátozó jelenlététől. Minden, ami a színészekben lezajlik, az bennünk is lezajlik.

Széll Attila (sötét ruhás alak), Marjai Virág (Tekla), Tenki Dalma (Judit) (Fotó: Spirit Színház fb.)

Czeizel Gábor a nyílt próbán kihangsúlyozott két lényeges dolgot. Az egyik, hogy itt két működő és egy még érésben lévő párkapcsolatról van szó, a másik, hogy a vidék-kisváros-város ellentét erősen megjelenik a darabban. A konfliktusok, amiket látunk heteroszexuális pároknál is rendszeresen felbukkannak, nincs bennük semmi specifikus. A konfliktusok és a szokásos diszfunkcionalitások azt a látszatot keltik, hogy ez a darab "normális" melegekről szól. A kritikák rendre meg is fogalmazzák, hogy Székely Csaba drámája azért jó, mert ,,nem tolja az arcunkba'' a melegség témáját. Ez azonban nagyon rossz helyzetértékelés. A dráma ugyanis igenis az arcunkba tolja a problémákat. Azt mondani, hogy ez a darab azért jó, mert "normális" melegek vannak benne, vagy azért jó, mert nem akarja a nézőre erőltetni, hogy a melegség normális (sic!) éppen olyan mint azt állítani, hogy nincs bajunk a melegekkel, addig, amíg a négy fal között csinálják, amíg nem látjuk rajtuk, hogy melegek. Ha azonban racionálisan végigvesszük, hogy milyen konfliktusok szerepelnek itt, és mik a szerző által felkínált válaszok ezekre, azt látjuk, hogy egyáltalán nem könnyű sem átélni ezeket, sem a túloldalról a válaszokat hallgatni. Egy tanárt kirúgnak az iskolából, mert felvetődik a gyanú, hogy meleg. A primitív igazgatónő (Hegyi Barbara) iránt táplált ellenszenv ellenére simán felvetődhet a nézőben, hogy jó, a diri lehetett volna elegánsabb is, valóban paraszt módon viselkedett, de mégiscsak igaza van, hiszen tényleg meleg Ádám. Nem! A jog Ádám mellett áll. Tűnhet abnormálisnak sokak számára, hogy Ádám tovább folytassa a tanítást, de az Egyenlő Bánásmód Hatóság megbüntetné a munkáltatót, ha emiatt Ádámot elbocsátaná. A normális nem az igazgató döntése, hanem az, hogy emiatt nem lehet senkit sem elbocsátani az állásából. És ez pedig azért van, mert melegnek lenni normális. Márpedig akármilyen viccesen is tálalja Székely Csaba mindezt, a homofób néző igenis az arcába kapja, hogy amit ő gondol a melegekről, az nem normális, mert nem igazságos és nem jó. A finomság a dologban, hogy a meggyőzés precíz érveléssel és humorral történik és ezek valami intellektuális, valami decens dolgok, hogy úgy mondjuk, valami konzervatív ügyletek. A néző jellemzően egy átfogó képpel távozik az előadásokról, és ez a kép most az, hogy itt egy mérsékelt, mérvadó állásponttal találkozunk. Pedig jó ha értjük, ez nem más, mint a jogvédők, ipso facto, a Pride fesztivál álláspontja.  

Hegyi Barbara (igazgató), Jerger Balázs (Ádám) (Fotó: Spirit Színház fb.)

A darab nőkről is szól, és ez ritkaság. Hiszen nem csak huszonéves modell alkatú férfiak az LMBT közösség tagjai, ahogy az a meleg médiából sugárzik. Székely Csaba drámájának egyik emlékezetes csúcspontja az a témafelvetés, ami Judit (Tenki Dalma) és Ádám (Jerger Balázs) párbeszédében van elhelyezve. Jerger Balázs Ádámja szinte észrevétlenül, alig kihallhatóan szédült libázza le Tenki Dalma Juditját. El is feledkezik róla, csak néhány sorral később ugrik be Juditnak, hogy mit is mondott ez a pacák neki. Mi nézők is úgy megyünk el a nőalázó kifejezés mellett, mintha nem is hallottuk volna, és mi is bizonytalankodunk, hogy vajon mondta-e egyáltalán Ádám. A következő kávéházi jelenetben azzal szembesülünk, hogy Ádám egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy Judit nőként, magyarként és leszbikusként hátrányosabb helyzetben van mint ő. Az erdélyi magyaroknak szánt előadás most átalakul magyarországi nőknek szánt előadássá. A színházba járók nagy része nő, ezért külön felerősödik, és Tenki Dalma őszinte játéka által jelentős hangsúlyt kap az a mondanivaló hogy, ami az Öröm és boldogságban Marosvásárhelyen a magyarság kisebbségből adódó megkülönböztetése miatt tapasztalható, az itthon is megvan: a nők emancipációs deficitje, akár az LMBT közösségen belül is. A néző ezzel átérzi, hogy nem csak külön-külön az egyes kisebbségi helyzetek nehezek, hanem jellemzően ezek együtt állnak fenn (interszekcionálisan), és közösen átfedve okoznak nehezen viselhető társadalmi terheket az egyén számára. Székely Csaba a szövegben technikásan tükrözteti le az egyik kisebbségi konfliktust a másikba, Czeizel Gábor pedig nagyon jó érzékkel helyezi át a hangsúlyt a női problémákra.

Jerger Balázs (Ádám), Tenki Dalma (Judit) (Fotó: Spirit Színház fb.)

Marjai Virág karakterének, Teklának a vállát hirtelen iszonyú súlyok kezdik terhelni. Csak pozitív világszemlélete, illetve a drámaíró vidám szövegei oldanak rajta némiképp. Erős egyéniség Tekla, megvédelmezi Juditot az agresszorral szemben (akit a slank úriember alkatú Széll Attila játszik: kiszámíthatatlan kiből lesznek a szexuális ragadozók), mégis végül Tekla válik áldozattá. A leszbikus lányok párkapcsolati konfliktusát az ott okvetetlenkedő nővér (Hegyi Barbara) ítélkező, lekezelő megjegyzései sodorják az elviselhetetlenség szélére. Valószínűleg ennek a nővérnek itthon fegyelmi nézne ki, hisz az amúgy is sokkos állapotban lévő betegre megjegyzéseket tesz. Mégis, ő pusztán kimondja, amit az ellenséges társadalom tagjai sanda pillantás közepette csak gondolnak: hisz ezek buzik, hát, így jártak.

Ha már a súlyosabb problémáknál tartunk, ismert tény, hogy az amerikai LMBT tinédzsereket leginkább veszélyeztető tényező, hogy a család kiteszi őket az utcára. A heteroszexuális fiatalokhoz képest a fiatalkorú hajléktanok között akár tízszer nagyobb is lehet az utcán élő LMBT fiatalok száma. Az ellenséges társadalmi légkör miatt az LMBT fiatalok között amúgy is nagy az öngyilkossági ráta, de azok akiket a családjuk visszautasít 8,4- szer nagyobb valószínűséggel vetnek véget saját kezükkel az életüknek. Pedig csak annyit akarnak, mint bárki más: örömöt és boldogságot. És vajon ha életben maradnak, akkor hova mennek, és mi történik egy gyerekkel az utcán, akit a szülei kihajítottak? Dénes (Blahó Gergő), ugyan már egyetemista, de el kell menekülnie a családjától, mert az előbújása után az apja (Széll Attila) gyilkos fenyegetések közepette elkergeti. Szívbemarkoló jelenet, ahogy Széll Attila a hátát mutatja Blahó Gergőnek, aki azt kérdezi: ,,Nézz rám. Nem látod? Még mindig nem látod rajtam?''. Dénes apja belülről vak, a gyűlölet sötétsége lakik benne, és egyáltalán nem akarja a saját valóságos fiát a szülő szerető szemével látni.

Blahó Gergő (Dénes), Széll Attila (apa) (Fotó: Spirit Színház fb.)

A kussolás kultúrája képeződik le Ádám és Béla (Jantyik Csaba) történetében. És ez a hallgatás, önmegtartóztatás tragédiákhoz vezet. Realistán ábrázolja Jerger Balázs, ahogy Ádám depresszióba majd a végső elkeseredésbe süllyed. És Béla esetén sem normális lelki állapot, hogy a gyilkosságig képes lenne elmenni az egyetlen neki adatott szerelméért. Mindezt a nyitottság, a terhek letétele, a befogadó közeg lényegesen enyhítené. A tragédia az, ha a társadalom úgy csinál, mintha LMBT emberek nem is lennének. Ezért van szükség a Pride fesztiválra, hogy láthatóak tudjanak lenni a melegek, és a hallgatás ne betegítse meg őket. Ne felejtsük el, hogy nem idegenekről, hanem gyerekeinkről, szüleinkről, testvéreinkről beszélünk.

Blahó Gergő (Dénes), Jantyik Csaba (Béla) (Fotó: Spirit Színház fb.)

Természetesen Székely Csaba nagyon ügyesen oldja a feszültséget. És az előadás is szellemes megoldásokat kínál. Nem kell a színpadot felmosni előadás előtt, mert Jantyik Csaba Bélaként úgy is precízen megteszi, csak az utolsó egy négyzetmétert hagyja Dénesre, akinek azért nagy ez a kabát. Akármilyen kegyetlenek is a darab nem LMBT karakterei, a legtöbbjüket alaposan kinevetjük. Sokkal jobban hat itt Budapesten a stilizált vidéki beszéd, mint a 3G Színház előadásában, amelyben számunkra még a városi alakok is vidékiesen beszéltek. Mivel mi megvettük a drámakötetet gyakran újraolvassuk, és a családban rendszeresen idézzük Székely Csaba poénjait, Káptyás Sanyitól az ,,ámberek bászélnekig'', a ,,Németh Kriszti egy kis szarkeverőtől'' a jó zsíros disznóagyig. Le a kalappal a nézők előtt is, mert ott nevettek és ott mélyedtek magukba, ahol kellett. Az érzékenyítés tehát célhoz ért, Hegyi Barbara tudományos újságírója egy idő után ugyanolyan ellenszenvessé vált mint a nővér vagy az igazgató, és már nem vele nevettünk, hanem a szituáció ostobaságát nevettük ki a végén.

♥

Kedves Barbara, Balázs, Csaba, Gergő, Attila, Dalma, Virág, Bálint és Gábor, köszönjük ezt a fergeteges estét!