2019. nov 03.

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

írta: Két Lámpás
Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Örkény István írásai alapján: Nézzünk bizakodva a jövőbe! Baltazár Színház, 2019. október 13., 19:00

plak_fin.jpg

Játsszák: Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kovács Anna, Kovács Veronika, Kováts Kriszta, Kudari Réka, Medetz Attila, Müller Péter Sziámi, Pátkai Andrea, Rafael Erzsébet, Szilvásy Márton, Vörös Ferenc. Zenészek: Schneider Zoltán – gitár, Perger Guszty – ütőhangszerek. Szerkesztő-rendező: Kováts Kriszta, zene: Schneider Zoltán, látvány: Ruttka Andrea, világítás: Mudráninecz János, smink: Nagy Réka, asszisztens: Mudráninecz Éva.

Egészen abszurd élmény volt egy kelet-európai önkormányzati választás napján Örkény-egyperceseket feldolgozó külvárosi előadást felkeresni. Őszintén szólva nem volt időnk megnézni, hogy a produkcióról mit írnak, így szinte minden meglepetés volt benne, például, hogy a mostanában sokadik virágzását élő Müller Péter Sziámi az egyik alkotó, és hogy a csodás hangú Kovács Kriszta a rendező és az egyik szereplő. Ezt az előadást mindenkinek látnia kell, aki elkötelezett sziámista, Kovács Kriszta-rajongó vagy Örkény-imádó, mindhárom vagy akár egyik sem. Dőltünk a nevetéstől, és nagyon sok gondolkodni valót hagyott az előadás maga után. Pláne, hogy szokás szerint nem volt nálunk telefon, így csak a Baltazár társulatának munkáján és Örkény István művein tudtunk elmélkedni hazafelé. Hogy bármi történt aznap Budapesten, az csak otthon tudhattuk meg.

Az előadás adatlapja a Baltazár Színház oldalán.

A több mint teltház, a mindenféle korosztályból összetevődő nézőközönség, és hogy a legváratlanabb ismerőseink ismerik a színházat, igazolta számunkra, hogy hatalmas rajongótábora van az 1998 óta fennálló Baltazárnak. Másrészt viszont nyilván kell egyfajta elkötelezettség, nyitottság, hogy a mezítlábas néző értelmileg korlátozott színészek előadásaira váltson jegyet. Bátran megtehetjük azonban, és biztatjuk is a szégyellősebb nézőket, hogy látogassanak el a Baltazárba, mert egy igazán emberléptékű és szívhez szóló előadást láthatunk. Ami először eszünkbe jutott a díszletről és a kartonlapokkal, újságokkal, papírlapokkal való manipulálásról, az a régi tévé Cimbora című ifjúsági műsora (díszlet: Ruttka Andrea). Magasirodalmi-kulturális, mégis otthonos suliszagú, jól érthető világ ez.

Külön dicsérendő, hogy Kovács Kriszta szerkesztő-rendező nem csak az egypercesekből, de Örkény István gyermekeihez írt leveleiből is válogatott. Ezek a Müller Péter Sziámi által elmondott levélüzenetek alkotják az előadás gerincét, és erre aggatják fel az alkotók a legszellemesebb, legbarátságosabb egyperceseket. Ahogy megyünk bele az előadásba a stilizált fára egyre több papírfalevél kerül fel. Voltaképpen itt nem lehullanak, hanem felhullanak a levelek, így épül fel az előadás, és bennünk a kép az Örkény-családról, ahol az apát munkája vagy egyéb időtöltései miatt nélkülözni kényszerülnek a gyerekek. De azért ez mégis barátságos közeg, és aki nem ismeri a leveleket az is, és aki ismeri, az is szeretetteljes kapcsolatot tapasztal apa, lánya és fia között. 

orkeny31.jpg

A végítéletre várva (fotó: Balatzár honlap)

Az alkotógárda olyan ügyesen tudta összeválogatni a novellákat, hogy azt érzi az ember, az idő nem fog rajtuk. Másfelől azokat válogatták ki és adják elő, amelyek láthatóan a színészek számára is örömöt okoznak, és csatlakozni tudnak hozzájuk a mindennapjaikban megeső történeteikkel. Ahogy Örkény István novellisztikája nagyon erősen táplálkozik a munkaszolgálatban átélt fájdalmas, zsigeri élményekből, úgy ezek a jól pozicionált novellák univerzálisan érthetővé válnak minden korosztály számára, minden értelmi akadályozottság ellenére. Ezek a létélmények közösek, a funkcionáló fiziológiai folyamatok nélkülözhetetlensége maga az abszurd, a virtuális, absztrakt világunkban, amit élünk. (Persze az is elgondolkodtató, hogy zsigeri problémák mellett a szocialista bürokráciáról szóló részek is mennyire kristály tisztán érthetők ma is.)

Az egyik ilyen jól körülhatárolható élmény egymás megértésének nehézsége vagy éppen lehetetlensége. Gondoljunk csak a gumimatracot áruló bölcsészlányra vagy arra, hogy miért cserélné el ráfizetéssel valaki a Joliot Curie téri lakását a saját lakására. De zsigeri élmény az a makacsság, amiben az élet és a halál is osztozik Örkény írásaiban. Példa erre doktor Varsányiné, aki a mindent elpusztító atomtámadás után hozott szalonnával egérirtást vállal vagy Pereszlényi József anyagmozgató, aki annak ellenére hal meg, hogy megveszi a holnapi újságot, amiben beszámolnak a halálhíréről.

orkeny26.jpg

Strandon (fotó: Baltazár honlap)

A társulat előadásmódja felváltva absztrakt és konkrét. Nagyon jól lett eltalálva, hogy ha totálisan érthetetlen opuszokról van szó, mint a már említett Joliot Curie téri lakás, akkor Medetz Attila meghatóan énekel, de akkor is az ismétlés dallamosságához nyúl vissza Rafael Erzsébet, amikor azt a kérdést teszi fel, hogy vajon ezt a kis testi hibával született kört ki vigasztalja meg? (A zenei kíséret elengedhetetlen tartozéka a produkciónak, hála a két zenésznek Schneider Zoltánnak és Perger Gusztynak.) Az előadás néhol narratív, amely munkából Erdős Balázs veszi ki erősen a részét, néhol performatív vagy interaktív, különösen, amikor a végzet pogácsájával kínálgatnak minket. A társulat minden tagjának jut egy-egy emlékezetes szerep, akár kislányként, akár fuvarosként, jó ismét újra látni az egy-egy jelenetben már megmutatkozó és megismert színészeket.

orkeny33.jpg

Mennek magyarni (fotó: Baltazár honlap).

Nem ugyanott kacagja magát halálra az idősebb generáció és mosolyodik el a fiatal, ám Örkény István munkái olyan kedveltek és ismertek, hogy egyes részeket már-már hallhatóan együtt mondjuk a színészekkel mi nézők is. Ezzel alakul át az előadás közösségi élménnyé egy közös Magyaroszággá vagy Agyaroszággá vagy Gyarországgá vagy Yarországgá és így tovább, amíg a 19-es busz menetrendjét be nem sűríti már végre valaki.

Kedves Balázs, Dániel, Szilvia, Anna, Zsófia, Anna, Veronika, Kriszta, Réka, Attila, Péter, Andrea, Erzsébet, Márton, Ferenc, Zoltán, Guszty, Andrea, János, Réka és Éva, nagyon köszönjük ezt az emlékezetes, nézősimogató estét!

Szólj hozzá

Kováts Kriszta Baltazár Színház