Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián, Látókép ensemble, Hold 21 HPS Kultúrszalon, 2020. jan. 26. 19:00.

Játsszák: Tankó Erika, Tóth Orsi, Török-Illyés Orsolya, Gelányi Imre, Hajdu Szabolcs, Szabó Domokos, Vereb Szabolcs. Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs, rendezőasszisztens: Rezek Borbála, fény: Bántó Csaba, hang-, fénytechnika: Vereb Szabolcs, zene: Vereb Szabolcs, produkciós koordinátor: Eszes Fruzsina.

Hajdu Szabolcs realista színházat csinál, pontosabban kisrealistát. Pontosabban nem, de erről majd később. Egészen lenyűgöző az a hitelesség, ahogy a szereplők megszólalnak. Tiszteletre méltó az a felfokozott figyelem, amivel a mindennapok jelenségeit látja. Az asztalon halmozódó használati tárgyaktól kezdve a témákon át a friss szóhasználatig. A fotorealista játék ilyen minőségben azonban természeténél fogva nem alkalmas arra, hogy dráma bontakozzon ki belőle. Felesleges is elemezni a színen elhangzó mondatokat, a lejátszódó eseményeket. Az Egy százalék indián cselekménye nem több ugyanis mint egy hétköznapi eseménysor, ami vég nélkül és céltalanul ismértlődik, ahogy a saját hétköznapi életünk eseményei is. Vannak ugyan koncentrált pillanatok, de ezeket nem az isteni dramaturgia teremti meg felülről, hanem ugyanúgy csak megtörténnek, ahogy életünk hétköznapi eseményei is. Mondhatni bele vannak kódolva a mindennapjainkba.

Az, hogy ezek az emberek egyáltalán nem érdekesek, és nem lehet a történetből egy olyan felvillanyozó fordulatot vagy tanulságot kicsiholni, amit aztán a néző hazavisz magával, az alkotók is tudják. Zsuzsa (Török-Illyés Orsolya) mondatai egyszer csak stílustörő módon egyfajta narrátor szavaivá válnak, szimbolikus szintre emelkednek. Azt mondják el, amit a szerző szeretne mondani, és nem azt, amit a szerep mondana. A szaxofonos (Vereb Szabolcs) megjelenése a színen, mint Zsuzsa fantáziája, szintén megtöri a realista játékot. Ám nem ad hozzá a színdarabhoz, mert amit ebből leszűrünk az még nem elég ahhoz, hogy a lelkileg összetört Zsuzsa helyébe képzelve magunkat, sokrétű, több szinten ható, összetett drámává váljon a produkció. Egy mai magyar Ügynök halála válik belőle, ami lehet sokaknak érdekes, nekünk éppen nem az. (Bár az is igaz, hogy mi az alsó-középosztály soraiba tartozunk, ahol a társadalmi problémák máshogy jelentkeznek.)

Mindennek ellenére a produkció lenyűgöző és ünnepelendő, mert ilyen hitelesen a valódi szituációkat nem tudja a magyar színház eljátszani. Kell is az, hogy valakik ismerjék azt a stílust, amelyben a felső-középosztálybeliek megnyilvánulnak – mégpedig jól, voltaképpen dokumentarista módon. A módszer, amivel a társulat dolgozik elképesztően jó alakításokat eredményez, ami előtt le a kalappal, és ha valamit, akkor mi ezt a típusú játékot szeretjük – csak éppen szimbolikusabbra hangszerelt darabokban.

Bár a valóság nem elemezhető (a rekonstruált valóság sem), mégis van egy jól látható társadalmi kép, amit az előadás sugároz: ezek a férfiak a maguk módján mind aljasul leuralják a nőket. Rajmund (Gelányi Imre), akin a nézők nagyon sokat nevetnek, a korosztályának megfelelő modoros kifejezéseket hangoztatja, az unásig ismert (tehát a szerző által kiválóan megválasztott) társalgási paneleket mozgósítja. Amikor a földre esik a lábunk elé, legszívesebben addig rúgnánk, amíg mozog. Egyik férfinak sem bocsátható meg az a hol direkt, hol aljasan furfangos agresszió, amelyben nőket részesítik. Ugyan Rajmund közvetlenül, lelkileg és fizikailag bántalmazza Csibit (Tankó Erika), az ellenpont, a finom egyetemi tanár András (Hajdu Szabolcs) sem tesz mást, mint hogy lassú méreggel tönkreteszi felesége életét. A harmadik pár, Niki (Tóth Orsi) és Árpi (Szabó Domokos), sem képes egyenrangú párkapcsolatot kialakítani. Árpi infantilizmusa, felelőtlen, vágyvezérelt viselkedése egy percre sem hagyja, hogy Niki biztonságban érezze magát, folyton készenlétben kell állnia, hogy kármentsen, kontrolláljon, felnőttként viselkedjen. Érzelmi bónuszként pedig Árpi még barátai együttérzését is besöpri "házisárkány" barátnője miatt. 

Köszönjük Schwarcz András mecénásunknak, hogy befizetett minket az előadásra, illetve, hogy ráirányította a figyelmünket a Látókép ensemble kiváló munkájára.

♥