k2 Színház, Búcsúkoncert, r.: Tarnóczi Jakab, MU Színház, 2020. február 22., 20:00

Játsszák: Piti Emőke, Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Király Dániel, Nagyhegyesi Zoltán mv., Szép András. Dramaturg: Varga Zsófia, látvány: Giliga Ilka, zenei vezető, zongorán kísér: Szép András, énekmester: Vámossy Éva, közreműködők: Orlai Produkciós Iroda és a SÍN Kulturális Központ, rendező: Tarnóczi Jakab.

Már nagyon vágytunk arra, hogy a kétség kívül fontos individuális problémákat és a kétség kívül életet megkeserítő országló hatalom packázásait bemutató előadások után valami örökérvényűt, valami univerzálist láthassunk. Tarnóczi Jakab Requiem-rendezése – mert ez egy Requiem-rendezés – egy ilyen produkció. Ha felvennék az előadást celluloidra vagy mágnesszalagra, és 200 év múlva lejátszanák – feltéve, hogy lesz még 200 év múlva emberiség – akkor jövőbeli leszármazottaink ugyanúgy értenék, mint mi. Sőt, Mozart vagy a harmincéves háború idején szintén ugyanúgy értették volna, sőt megkönnyezték volna az akkori emberek a k2 Színház megrázó (tragikomikus) előadását. Gondolataink a mindent elborító vulkáni hamu, az elfogyó levegő és az emberek alkonya körül forognak.

Az előadás adatlapja a MU színház oldalán és a k2 Színház fb oldalán.

Aki ismeri Térey János utolsó nagy munkáit, az ráismerhet a világnak arra a látképére, amit a Búcsúkoncert is felmutat. Bocs, de mi most értelmezésként a mankóul erősen használni fogjuk a Legkisebb jégkorszak vagy a Káli holtak szerzőjének látomását, mert az nagyban segíteni fog nekünk értelmezni, ami a MU színpadán láttunk. A gondosan megválasztott tárgyi világú hosszú étkezőasztal mellett pincér álldigál (Szép András), és hosszú ideig minuciózusan igazgatja az evőeszközöket. Kisvártatva szépen sorjában szkafanderes vendégek érkeznek, feltesszük, nem egy utolsó kellemes nyáresti búcsúvacsora, hanem elég gyanúsan a harag napja előtti utolsó együttlét lesz ez.

Szép András, Nagyhegyesi Zoltán, Borsányi Dániel, Gyöngy Zsuzsa, Piti Emőke, Király Dániel (fotó: Toldy Miklós)

Tarnóczi úgy tudja az ember hirtelen, váratlan halandóságának örök témáját nyelv és kultúrafüggetlenül színpadra vinni, hogy közben ott lebeg előttünk a globális klímakatasztrófa fojtogató ködfátyla. A művészet, mondja más iskola, akkor igazi, ha a jelen jövés-menése nem befolyásolja. Itt azonban úgy van jelen a ma nyomasztó árnya, hogy közben nem sérül a művészi érték korfüggetlensége. De nem csak az aktuális és az örök fonódik itt össze. Visszatérve Térey Jánosra, tőle tanultuk meg, hogy a világ, az épített vagy természetes környezet, kifejezi a társadalmi építmény robusztusságát. Miközben a Legkisebb jégkorszakban a vulkáni tél beköszönt és makacsul megváltoztatja a világ képét, ugyanilyen makacs módon lerombolhatatlan az emberi társadalom építménye. Itt egy felső középosztálybeli társaságot látunk, és Térey verses regényében is kizárólag a viszonylag gazdag réteg felől látjuk a világot. Jól tudjuk, ez azért egy irodalmi hagyomány is: természeti kataklizmák elől a gazdag városlakók beköltöznek biztonságos helyekre, és élik a szokásos társasági életüket. A csodás díszlet és jelmez is ennek a kivonulásnak a jelképe (Giliga Ilka). Persze az apokalipszist a gazdagok sem élhetik túl.

Nagyhegyesi Zoltán, Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Piti Emőke (fotó: Toldy Miklós)

A kimondhatatlan szavakban ott van a mélyen elbújtatott kétségbeesés, az arisztokratikus tartás mögé eldugott pánik. Az előadás egyetlen kimondott szava a harmincadik percben hangzik el: ,,én''. A szavakon túl, mert hát az apokalipszisben milyen szavaink lehetnének, az imádság éneklésében fogalmazzák meg az emberek utolsó gondolataikat. A sok próbálkozás után sem sikerül senkinek sem, akár csak megnyikkannia sem, egyszerre tör ki a jelenlévőkből a rettegett, tudott, de be nem vallott felismerés: DIES IRAE. Mi nézők itt értjük meg, hogy egy misére jöttünk.

Nagyhegyesi Zoltán, Király Dániel, Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Piti Emőke (fotó: Toldy Miklós)

A Requiem Dies Irae-sequentiájának dramaturgiája vezérli a színpadi eseményeket. Halállal szembehelyezkedő bátorság, kétségbeesés, esendőségérzet, remény, könyörgés, beletörődés. Gyöngy Zsuzsa kissé ügyeskedő, Piti Emőke kissé színpadias arisztokrata hölgyeket alakítanak. Borsányi Dániel a ,,kérem viselkedjünk méltó módon'' típusú karakter, Király Dániel rajongóbb, elvarázsoltabb figura, Nagyhegyesi Zoltánnak jut az tragédiát megelőző baljós jelek elszenvedőjének karaktere (dramaturg: Varga Zsófia). Mindannyian kiválóan, elvarázsolóan énekelnek (énekmester: Vámossy Éva). Nagyhegyesi Zoltán halálában is besegít a többieknek, a Lacrimosához az ő hangjára is szükség van. Szép András nemcsak a voltaképpeni kántor szerepét tölti be, de a társulattal együtt végigjátssza az előadást az első perctől az utolsóig. Figyelemreméltó az alakítása. 

Szép András, Nagyhegyesi Zoltán, Borsányi Dániel, Gyöngy Zsuzsa, Piti Emőke, Király Dániel (fotó: Toldy Miklós)

A holt nyelven előadott mise az utolsó emberek pusztulásáról szívbemarkoló, ahogy a k2 másik koprodukciója, a  Kozmikus magány c. opusz is megrendítően szólt a halálról és az emberi magányól. A halált szerző füst vagy gáz elgondolkodtató és messze vezető asszociációkat kelt. Zseniális ötlet volt Mozart miséjét színpadra alkalmazni, ez a produkció emlékezetes eseménnyé fog válni a magyar színháztörténetben.

♥

Kedves Emőke, Zsuzsa, Dani, Dániel, Zoltán, András, Zsófia, Ilka, Éva, Jakab, nagyon köszönjük ezt a csodálatos, emlékezetes, szájtátós előadást!