2020. júl 21.

Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

írta: Két Lámpás
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, Ódry Színpad, 2020. január 8., 22:30

edv_9829_1.jpg

Játsszák: Pogány Judit, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Kenéz Ágoston, Hajduk Károly. Zenész: Ferge Elizabet, díszlet és jelmez: Bognár Eszter, zene: Cseri Hanna, dramaturg: Komán Attila, rendezőasszisztens: Zrinyifalvi Eszter, rendező: Dohy Balázs.

Mindannyian szerettük Esterházy Pétert, éppen ezért a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok Dohy Balázs-féle feldolgozása – amelyben megjelennek részletek a Hasnyálmirigynaplóból is – érzelmileg igen megterhelő előadás. Érthető is és helyes is, ha ez a produkció zarándokhelyévé válik a kortárs magyar irodalom kedvelőinek. És persze a matematika iránt érdeklődőket is az Ódry Színpadra vonzza, hiszen ott az a bájos esterházys fogás, ahogy a szerző becsempészi a modern logika és halmazelmélet problémáit a literátus emberek sajátos bölcsészvilágába. Mégis, saját jogon zseniális ez a színpadra állítás amely abban érhető tetten, hogy egyetlen sasszemmel megtalált közös pontra illesztve Dohy Balázs egymásra tudta kopírozni az utolsó nagy opuszt és a Rubens-t.

Az előadás adatlapja az Ódry Színpad oldalán.

Nem vállalhatjuk fel, hogy a két művet egyetlen ajánlóban elemezzük ki. Elég az hozzá, hogy a színmű Rubens is, és ez a feldolgozás is az SzFE padlásán klasszikus vitadráma. Az a típusú dráma, amiben nem történik semmi, mégis végtelenül izgalmas, és olyan szempontokat ismerünk meg, amelyek addig egészen biztosan eszünkbe sem jutottak. Három nagy művelődéstörténeti korszak csap össze a színpadon, és ezek csatáját mi nagyon élvezettel bámuljuk, holott az ütközetek semmi másból, csak szavakból állnak. Jobban mondva élvezzük, hogy megismerjük ezeket a gondolatokat művészetről, tudományról, életről és halálról. Nem szabad elhallgatnunk azonban,  hogy az álláspontok, akármennyire is figyeljük őket, valójában nem kerülnek interakcióba. Pusztán felvetődnek, egymásnak feszülnek, majd ennyi. Ahogy Esterházynál a mondatszintű és tágabb szövegszintű struktúrában keresendő az élmény és a kulcs a megértéshez, úgy a nagy posztmodern íróhoz hűen, ebben a színi adaptációban is a szövegelemek egymásra rakódása és a színészi megformálások könnyed, de tiszteletteljes és megható rendszere adja a legnagyobb értéket.   

edv_0564_-1024x726.jpg

Pogány Judit (Rubens), Kenéz Ágoston (Rubens fia, Albert) (Fotó: Éder Vera.)

Rubens tökéletes világábrázolással él. Tökéletesen festi le a valóságot abban az értelemben is, hogy szépnek és abban az értelemben is, hogy hűen. Ahogy fogalmaznak sokszor: ,,Rubens már mindent megfestett''. Fiával, Alberttel, folytatott összekoccanásában a szép lesz a problémás kifejezés, Gödellel való beszélgetésében pedig a hű szó.

Rubens (Pogány Judit) szavaiban két irányzat ismerhető fel, a hűség a valósághoz a barokk részletgazdagságát tükrözi. A szépség, mint arányosság, megtervezettség a klasszicizmus jellemzője. Ezzel szemben foglal állást Albert (Kenéz Ágoston), aki a romantika fő problémáinak felvetője. Rubens lefesti a világot, magát a tökéletes teremtett világot. Nem a valóságost, hanem amilyennek lennie kellene. Albert kilép ebből a képből. És már maga a kilépés, kiszakadás a képből is elviselhetetlen elárulása az isteni rendnek. Meg kell azonban tennie Albertnek, mert nem Rubens szemével, hanem a nagy zseni fiának szemével lát és számára az, ami körülveszi nem művészeti akadémiák vizsgálódásának tárgya, hanem idős apja és korán elhalt anyja emlékvilága. Ezért asszociálható Albert a romantikával, szemben a korábbi irányzatokkal, a barokkal és a klasszicizmussal.

RUBENS: [...]
Namármost
kedves német barátom
apropos német
Goethe
Goethét nem ismerhettem
Sajnálom hogy Goethét nem
Goethe nekem való
Goethét értem
és ő is engem 

A csodálatos és egyben élethű női testek isteni harmóniája Albert számára nem több, mint botrány: ,,Anyámnak // kell szólítanom // anyám anyám anyám // Noha éveinek száma // megegyezik az enyéimével'' mutat rá a disszonanciára. Goethe romantikus kortársai és egyben ellenfelei, Kleist, Büchner vagy E. T. A. Hoffmann nem a szépre, teljesre, hanem a töröttre, borzalmasra, vagy zseniálisra és egyedire, esetleg a szélsőségesen negédesre mutatnak rá. De mit kezdjünk azzal a leképezési hibával, hogy a valóságot a kép tökéletesebbnek ábrázolja, mint amilyen:

RUBENS: Én meg a mindenből
teremtettem új világot
Ezt az egyet
ami van
Újrateremtettem a világot
hogy látni is lehessen
Csak a képet lehet látni
és a világ
önmagától önmaga által
nem képe.

edv_0523_-1024x684.jpg

Mentes Júlia (Angyal), Hajduk Károly (Gödel), Pogány Judit (Rubens) (Fotó: Éder Vera.)

Ezt már nem Albertnek, hanem Gödelnek (Hajduk Károly) mondja Rubens. Esterházy zsenialitása, hogy képes egymásra másolnia ennek a két megközelítési módnak, a tökéletesen szómentes festészetnek valamint a tökéletesen érvelésalapú aritmetikának egy-egy megrázóan szép jelenségét. Hajduk Károly Gödelje minden létező lelkesedését érvének kifejtésébe koncentrálja. Ám nem csak lelkes, hanem láthatóan kristály tisztán érti is, amit mond, nem csak üres manír a matematikai logikai bizonyítás, hanem az, ami Rubensnek az ecset:

GÖDEL: Értem
Ezt a szót használom a legtöbbször
értem

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Hajduk Károly milyen jól eltalálta Esterházy Gödel-karakterét: itt ugyanis ő nem egy olyan tudálékos filozófus, aki mintegy példaként odaveti a Gödel-tételt, hanem az általa megformált személy éppen az, aki a Gödel-tétel bizonyításának megalkotója. Senki sem érti olyan jól ezt a tételt, mint ő – na, jó, ez nem teljesen igaz, de az élmény ez, és ez fontosabb. Rubens és Gödel szócsatájához persze némi kommentár is társul. Bacchus (Lengyel Benjámin, aki korábban a Festősegédet is játszotta) bevezet minket a bizonyításelmélet témájába a párhuzamossági axiómán keresztül:

BACCHUS: [...]
Látom
kézbe kell vennem a dolgokat
Proszit
Nekem szakterületem
nekem minden szakterületem
sör bor pálinka nők eukaliptusz
Eukleidész
nekem mindegy.

edv_0401_-687x1024.jpg

Lengyel Benjámin (Festősegéd). (Fotó: Éder Vera.)

Lengyel Benjámin munkásruhában, dobozos sörrel a kezében kezdi el magyarázni a geometria gyökereiről, Eukleidészről, a párhuzamossági axiómáról és Bolyairól. De milyen ez a magyarázat? Ami megelevenedik a szemünk előtt az maga egy klasszikus spec. mat. tagozatos vagy matek szakkörös kiselőadás. Magabiztos, de pontos, iskolás, mégis benne van az ,,osztályból a matekos srác'' szeretetreméltó archetípusa. Dohy Balázs rendezői és Benjámin színészi teremtőerejét igazolja, hogy képesek vagyunk Bacchus szerepébe belelátni a kajla, okos, szellemes, pólós, hosszú hajú diák-Esterházy-t magát. Itt jegyeznénk meg, hogy gyászmunka ez az előadás nekünk. Esterházy Péter mellett Térey Jánost is gyászoljuk benne.

Gödel magyarázata eléri célját. Jó, hát Rubens nem matematikus, neki a rekurzív függvények emlegetése igazi fenyegetés, de el kell ismernie, hogy terve kudarcra van ítélve. Ha festészete a teremtés magasztalása azáltal, hogy a teremtést magát a képein újrateremti, akkor épp az ellenkezőjét éri el ezzel a tervével: ha a teremtést a teremtmény meg tudja ismételni, akkor a teremtő nem mindenható. És a hiba a teremtésben maga Rubens. Rubens voltaképpen egy Hilbert-alteregó. David Hilbert ,,mindent leíró'' elméletének vízióját Kurt Gödel oszlatta szét, és szintén a színpadi Gödel a Rubens-programot, a világ képbeli újrateremtését.

Dohy Balázs kiváló ötleteiből még mindig nem fogytunk ki. Önmagában az Esterházy-darab nem egy színpadra való mű. Szívesen hallgatjuk jellegzetes szava járását, de dráma, na, az nincs benne. Kivéve az a két pont, ahol Esterházy összeköti Rubenst Gödellel, és ahol Dohy összeköti a Rubenst a Hasnyámirigynaplóval. Merthogy jó és hiteles – az előbb még – Rubens szájából hallani, hogy élni jó. Pláne, ha Esterházy írja neki ezt a monológot. Az utolsó naplóműből a dramaturg (Komán Attila) jó érzékkel azt a vonalat választotta ki, ami Rubensre rezonál, vagyis a szép világképet és hogy élni, embernek lenni jó. Továbbá, hogy ez egy pillanat alatt törhet össze. A hiba, amire Rubenset rávezette Gödel, a Hasnyálmirigynaplóban is megjelenik:

Ma hajnalban felébredtem, képzelje, kisasszony, arra, hogy valami szorítja össze a mellkasom, a torkom, hogy alig kapok levegőt, levegőt a zokogáshoz. Lényegében egyetlen mondat volt. Egymondatos érzés. Azt éreztem, hogy az életem egy hiba. Egy hiba.

26376079_4d67b9e9c8ca68bfb8491e657b7030e8_l.jpg

Pogány Judit (Esterházy), Mentes Júlia (Hasnyálka). (Fotó: Éder Vera.)

Apropó kisasszony! Hasnyálka alakját, ahogy az Angyal alakját is, Mentes Júlia formálja meg, éppen abban a szeretetteljes formában, ahogy Esterházy Péter festi le, becézi, dédelgeti a naplóban. Az előadás egyszerre játékos és végtelenül tisztelettudó. A komoly hárfazenét Ferge Elizabet szolgáltatja élőben, de könnyed hülyéskedésre is sor kerül. Valahogy le kell zárni ezt az előadást és a végén a keserédes dal éppen erre jó. A szerző gyakran beszél Wittgensteinről, ahogy mondja, nem azért mert értené, hanem mert a Tractatus számára voltaképpen egy vers, ahogy mondja: ,,Wittgensteinhez kikövezett út vezet, főleg, ha csak félig értjük őt.'' A Pogány Judit által megjelenített két alak voltaképpen ugyanazt az utat járja be, mint Wittgenstein. Ott kezdődik, hogy a világot képekben reprezentáljuk (ez akár a szó is lehet), és ott záródik, hogy csak az érzetek vannak, majd végül a csönd.

26376083_ef4c1af32b876d7daa5fcfcac1cb778e_xl_1.jpg Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Ferge Elizabet (hárfa). (Fotó: Éder Vera.)

A Színház és Filmművészeti Egyetem színpadai az utóbbi években végtelen sok páratlanul érdekes és maradandó élményt adó előadással várta nézőit. Gondolhatunk itt akár a mai magyar színjátszás teljesen új irányzatára, a  fizikai színházra, amelyet Horváth Csaba egyetemi tanár visz, de arra a remek ötletre is, hogy az olyan, a régi Kaposváron edzett öreg rókák, mint Pogány Judit vesz részt a már szinte kész színinövendékek produkcióiban. Lehetetlen felsorolni azt a sok merész és mély előadást, amit ott lehet látni. Nem is kell felsorolni. Inkább el kell menni és meg kell őket nézni.

Kedves  Judit, Benjámin, Júlia, Ágoston, Károly, Elizabet, Eszter, Hanna, Attila, Eszter és Balázs, nagyon köszönjük ezt az emlékezetes előadást!

Szólj hozzá

Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpad