2020. nov 13.

Nálatok is esik?

írta: Két Lámpás
Nálatok is esik?

Nálatok is esik?, TrainingSpot Társulat, KB35, Házi Premier, 2020. november 4., 20:00

122610201_3765768473433140_2105620508362618549_o.jpg

Játsszák és rendezték: Barna Lilla és Boda Tibor, moderátorok: Manyasz Erika és Kovács Zoltán. 

Szomorú aktualitása lett az előadásnak a minap benyújtott kilencedik alkotmánymódosítás miatt. A módosítás következményeképp megnyílik az út, hogy törvényben tiltsák meg az azonos nemű párok és az egyedülállók örökbefogadását. Eddig sem volt egyszerű a leszbikus és meleg párok útja a gyerekvállalásig, de ezután még több nehézséggel nézhetnek szembe. Hasonló témát a KV Társulat Lenni vagy nem című produkciója is feszegetett már a közelmúltban, de míg ott az LMBT-kapcsolatban gyereket tervező pár csak egy volt a sok női sors közül, ebben a darabban végig az ő problémájuk a központi kérdés. A Boda Tibor szövegére épülő, a próbafolyamat alatt sokat alakuló történetnek ez a vonulata így sokkal hangsúlyosabb lehet, míg más – ugyanolyan izgalmas – rétegek háttérbe szorulhatnak. Persze, lehet, hogy a jóslatunk nem igazolódik, hiszen az előadás különleges formájának köszönhetően mindig más és más arcát mutathatja, az aznapi nézőktől és az előadás közbeni és utáni beszélgetést terelgető moderátoroktól függően.  

123366886_3792620277414626_706286208555238796_o.jpg

Barna Lilla és Boda Tibor, Mészáros Zoltán fotója.

„Szoptattam már,
Tudom milyen kisbabát szeretni,
De fogatlan szájából tépném ki
A mellbimbómat, és míg mosolyog rám,
Loccsantanám azt a kis fejét,
Ha úgy adtam volna szavam, ahogy te.”

William Shakespeare: Macbeth, fordította: Kállay Géza 

Petya (Boda Tibor) és Luca (Barna Lilla), egy kis független társulat színészei, a Macbethet próbálják. A Lady éppen győzködi Macbethet, rá akarja venni egy élet kioltására. Lecke feladva a nézőknek, hogyan is fog ez a felütés a darab többi részéhez kapcsolódni? Mind a tíz ujjunkat megnyaljuk a fizikai színházi elemekkel tarkított szövegösszemondáson, és elrakjuk előadás utánra azt az észrevételünket, hogy fél karunkat odaadnánk egy olyan Macbethért, amiben Boda Tibor és Barna Lilla alakítja a gyilkos királyi párt. A próba után lassan, vonakodva Luca kiböki, hogy párjával, Orsival gyereket szeretnének, és minden lehetőséget végiggondolva, arra jutottak, hogy szeretnének kérni Petyától egy hatalmas szívességet. Hiszen ezer éve legjobb barátok, ki segítene, ha ő nem? Luca minden meggyőző képességét beveti, hogy egy igen jelentős és visszafordíthatatlan lépésre vegye rá Petyát. Teremtsenek életet! És innentől felülünk az érzelmi hullámvasútra, hol Luca gyerek utáni vágyával azonosulunk, hol Petya kétségeit értjük meg. Közben sok mindent megtudunk Orsi és Luca kapcsolatáról és Petya és Luca közös múltjáról. Az előadás egy jelentős fordulatnál félbeszakad, és Kovács Zoltán veszi át az irányítást moderátorként Manyasz Erika asszisztálásával. Orsi naplójából olvas fel részleteteket, és pár terelgető kérdéssel beindítja a nézők közti beszélgetést. Tibor és Lilla is belehallgat az eszmecserébe, érdekes lenne megfigyelni, hogy alkalomról alkalomra mennyit módosít a játékukon a nézők hangulata, véleménye, a felvetett szempontok.  

123137549_3784580871551900_3388015722017467988_o.jpg

Barna Lilla, Mészáros Zoltán fotója.

A beszélgetős intermezzo után folytatódik a játék. Két hét múlva, újra Petya lakásán találkozik a két barát. Petya átgondolta Luca kérését, Luca átgondolta az életét. Előkerül Luca gyerekkora, Petya Luca iránti érzései. Történetük nem záródik le, újra a moderátoroké a terep, nekünk kell kikerekítenünk magunknak a sztorit. Hogyan látja magát Orsi és Luca 10 év múlva? Van-e helye ebben a kapcsolati hálóban Petyának? Mi, a házi premier résztvevői ilyesmikről beszélgettünk, de lehet, hogy nektek, jövőbeli nézők, máshol lesznek a hangsúlyok. Minket leginkább a felnőttkori barátságok természetéről való gondolkodásra ösztönzött az előadás. Hogyan működnek ezek a kapcsolatok? Mitől maradnak meg, mitől porladnak el? Tudjuk-e, mit jelentünk a barátainknak? Szimmetrikusak-e ezek a kapcsolataink, vagy van, aki többet rak bele, mint a másik? Van-e esély új barátokat szerezni a középiskolai, egyetemi évek után, vagy kapjuk össze magunkat időben? Van-e olyan legjobb barátom, mint Lucának Petya? Kibírna-e egy ilyen súlyú kérést a barátságunk?  

123269054_3784580624885258_179493473535483602_o.jpg

Boda Tibor, Mészáros Zoltán fotója.

Nem győzzük újra és újra hangsúlyozni a lakásszínházak előnyeit. Csak, az akkor még éjfélig tartó, szabad kijárás korlátozása akadályozott meg minket abban, hogy visszaéljünk vendéglátónk jófejségével, és akár hajnalig folytassuk a beszélgetést az alkotókkal és az ott maradó vendégekkel. De még ez is áthidalható, ha mi vagyunk az előadás házigazdái, hiszen a TrainingSpot Társulat előadásait a saját nappalinkba is meghívhatjuk, reméljük, hamarosan újra lehetőség lesz nagyobb összejövetelek tartására is. El sem tudunk képzelni szebb karácsonyi ajándékot, mint egy igazi színházi este az otthonunkban. Akik inkább vendégségbe járást preferálják, találkozhatnak majd az előadással a TeátRoom Lakásszínházban. 

Kedves Lilla, Tibi, Erika, Zoli, nagyon köszönjük ezt a csodálatos, okos és fontos előadást!

Szólj hozzá

fesztivál lakásszínház Budapest Pride Boda Tibor Barna Lilla KB35 Inárcs KuglerArt Szalon Trainingspot Társulat CSET FESZT RS9 OFF Fesztivál