WS: Hamlet, Harmadrosta Csoport, Óvóhely, 2022. március 28., 19:30

Játsszák: Borköles Bence, Erdélyi Anna, Kardos Tibor, Tárkányi Damján, Szabó Zsombor, Jordán Flóra, Varga-Amár Rudolf, dramaturg, rendező: Szigeti Balázs 

Erdélyi Anna, Borköles Bence (fotó: Tamaskó Áron)  

Mintha az utóbbi időben lenne egy olyan újraolvasási trendje a Shakespeare-drámáknak, amely leginkább a családi viszonyok felől kísérli meg az értelmezést, áthelyezve a fókuszt a főszereplő(k)ről a családok más tagjaira, amiből egészen izgalmas, új szempontokat lehet kibontani. Ezt tette Ilja Bocsarnikovsz és a debreceni társulat a Lear királlyal, ahol a nővérek egymáshoz és anyjukhoz, Learhez, való viszonyának megkapargatásával juttatott minket egészen döbbenetes felismerésekhez. Hasonlóan izgalmasan, zseniális dramaturgiai ötletek sorával, tette ezt a MáSzínház a Kontra Verona című darabjában a Rómeó és Júliával Bakonyvári L. Ágnes rendezésében. Ott a szülők és kamaszgyerekeik kapcsolatának természetéről gondolkodhattunk el. Látszik, hogy a rendezői bátorság mellett minden esetben szükség van a dramaturg bátorságára is, hogy az előadás szövege minél jobban megtámogassa ezeket az értelmezéseket. A Harmadrosta Csoport Hamletje esetében a rendezői és a dramaturgiai munkát egy személy, Szigeti Balázs, végezte el, és a végeredmény mind újszerűségében, mind minőségében felér az eddig említett fantasztikus produkciókhoz.

Tárkányi Damján, Kardos Tibor (fotó: Szokodi Bea)

Van először is egy rendkívül erőszakos szellemünk, aki most már túlvilági aurájával megtámogatva kényszeríti fiát a bosszúállásra. A Tárkányi Damján által játszott Öreg Hamlet, nem kér, nem könyörög, nem erkölcsi vagy vallási parancsot fogalmaz meg Hamlet számára, hanem dühtől fortyogva követeli a bosszút. A késlekedő fiút nem szelíd színpadon való átlibegéssel emlékezteti ígéretére, hanem konkrétan visszataszigálja a szituációba, amitől a királyfi inkább menekülne, legszívesebben kivenné ütődöttnek gondolt utódja kezéből a tőrt, hogy maga intézkedjen, csak hát sajnos már nincs keze hozzá. Milyen fia is lehet egy ilyen apának? Kardos Tibor Hamletje egy önbizalomhiányos, teljesen elveszett kamaszfiú, aki valószínűleg sohasem volt elég jó imádott apjának, és még apja halála után is a neki való görcsös megfelelés kényszere hajtja. Hamlet bízik abban, hogy majd a szellem bosszúra hergeli. Kardos Tibor arckifejezése a szellem fenyegető monológja alatt megvilágítja számunkra a jól ismert gondolatot, amit Hamlet fejteget: még egy színész is képes eljátszani, hogy bosszúra éhezik, ő viszont még a szellem megérkezésekor sem. De visszatérve az Öreg Hamletre, vajon milyen lehetett egy ilyen túlságosan is erős ember öccsének vagy feleségének lenni? Claudius (Borköles Bence) és Gertrúd (Erdélyi Anna) leginkább felszabadultnak látszanak. Kapcsolatuk kifejezetten harmonikus, nyoma sincs annak, hogy az új király leuralná a királynét, és mintha tényleg komolyan gondolnák, hogy Hamlettel együtt boldogan éldegéljenek Helsingörben. Hamlet hisztérikus kitöréseit leginkább fáradt beletörődéssel fogadják, ahogy egy különösen kezelhetetlen kamaszgyereket szokás, amikor az képtelen elfogadni, hogy a felnőttek kapcsolatait sem megítélni nem tudja, sem minősíteni nincs joga.  

Szabó Zsombor (fotó: Szokodi Bea)

Polonius (Szabó Zsombor) is az előző király öröksége, éppúgy nem illik Claudius konszolidációt ígérő udvarába, mint Hamlet. Intrikusként túl önjáró, az új király inkább a fiatal, kézivezérelhető Rosencrantz/Guildensternre (Varga-Amár Rudolf) és Laertesre bízza piszkosabb ügyei intézését. Annak, hogy Laertest is Szabó Zsombor játssza, nem csak az a következménye, hogy plasztikusan áll előttünk a régi és az új udvaroncgeneráció különbsége, hanem az is, hogy ebből a Hamlet-variációból kiiktatódik a három apátlan fiú, Hamlet, Laertes és Fortinbras párhuzamos tükörjátéka, ezzel is kevésbé téve Hamletet a középpontba, inkább a kiscsalád viszonyainak dinamikájára koncentrálva a figyelmünket. Míg Polonius és Laertes esetében egy nem szokványos szerepösszevonás teremt új értelmezési lehetőségeket, addig a Színészkirály (Hegyi Norbert) esetében a már szinte hagyományosnak tekinthető Öreg Hamlettal való szerepösszevonás mellőzése okozza a meglepetést. Vizsgaként nem is egy apa halálának történetét szavaltatja el a királyfi a Színészkirállyal, hanem Faludy György Tanuld meg ezt a versemet című művét, ami sokkal generálisabb szorongásra enged következtetni, mint az eredeti, Priamos halálára utaló sorok, amik megint csak egy apa – fiú viszonyra utalnának.  

Jordán Flóra, Tárkányi Damján (fotó: Szokodi Bea)

A Hamlet előadások gyenge pontja az utolsó felvonás. Valljuk be, nézőként már a ruhatár felé kacsintgatva számoljuk a hullákat, és legfeljebb még az érdekel minket, milyen lesz az élet a norvég rezsim alatt. Nem így ebben az előadásban! A Harmadrosta Csoport Hamletjének legerősebb része éppen az utolsó húsz perc. A sírásó jelenet olyan természetesen gördül át a párbaj jelenetbe, hogy csak ámulunk, ráadásul Tárkányi Damján és Jordán Flóra sírásói egyetlen briliáns gesztussal mutatnak rá, hogy nem csak a dán királyi család élt terrorban az öreg király uralkodása idején, hanem a Dán Királyság is. Ahogy Tárkányi Damján hátrálni kezd, mikor rájön, hogy a királyfival haverkodott eddig, és lekapja Jordán Flóra sapkáját, abban benne van az uralkodó és az ország bántalmazó kapcsolatának minden részlete.  

 Jordán Flóra (fotó: Szokodi Bea)

Sosem értettük, miért van szükség a mérgezett tőr mellett a mérgezett borra is, azon kívül, hogy Gertrúd is üzembiztosan elhalálozzon. Borköles Bence és Szabó Zsombor kettőse végre adott erre egy észszerű magyarázatot. Mert bizony ára van annak, hogy Laertes ilyen könnyen manipulálható, egyetlen önálló gondolata nincs, egyszerű, mint a faék, Claudiusnak rá kell jönnie, hogy emiatt a legszimplább terv is elcsúszhat, szükség van hát B-tervre, és ezért szükséges a bor. A párbaj jelenet pörgős és feszült, miközben Laertes és Hamlet egymáshoz se ér, egymásra sem néz. A színjátszás magasiskolája. Végül újra megjelenik Ophélia (Jordán Flóra), és virágaival kijelöli a színen lévőket a halálra. És a rendezés még arra is figyel, hogy Rosencrantz/Guildenstern is megkapja a saját halálát, Stoppard után nem is lehet másképp bánni a karakterekkel. És még hátra van a legszebb dramaturgiai változtatás. Bár a harmadik felvonásban egyszer elindul a Lenni vagy nem lenni monológ, de az első szavak után félbevágja Ophélia érkezése. Így a monológ átkerülhet a darab legvégére, amitől már nem üres filozofálás, hanem valódi tétje lesz az ezerszer hallott szavaknak. Hamlet megrendítő búcsújává válik az élettől, a vér is megfagy bennünk, ahogy útjára engedjük a nem ismert tartományba.

♥

Kedves Bence, Anna, Tibor, Damján, Zsombor, Flóra, Rudolf és Balázs. Köszönjük szépen ezt a kiváló, jelentéses, felvillanyozó, mégis megrázó előadást!