Háda Fruzsina: Budapest - Záhony, Trafó House, 2023 május 14. 19:00

Játssza: Háda Fruzsina, produkciós asszisztens: Nádasdi Szandra, hang és videóvágó: Láng Alexandra, technikus: Lengyel Ákos Papa, szereplő: Háda Fruzsina, koncepció, író: Háda Fruzsina, rendező: Fábián Péter.

Közösségi színházat már többet láttunk, de olyan monodrámát, ami gyakorlatilag egy közösségi színházi esemény, még nem találtunk. Háda Fruzsina írta és játszotta és Fábián Péter rendezte ezt a nagyon érdekes mixtúrát, amelynek legalább annyira Záhony városa a központi alakja, mint a város szülötte, Háda Fruzsina.

Az esemény fb oldala. 

Ahogy megérkezünk a nézőtérre, egyfelől archetipikus idős bácsi hangját halljuk, aki a helyi múzeumban mesél arról, hogy miért fontos ez a település, másfelől valóban egy helytörténeti tárlat darabjai fogadnak minket a színpadi térben kiállítva. Megtudjuk mi a széles nyomtáv (ezúttal keskeny nyomtávú vasutasokról nem esik szó), de gyorsan elburjánzik az idős hang lábjegyzetelése és már a Krími háborúról szól a történet. Háda Fruzsina Háda Fruzsinaként lép be és vetíti előre, hogy itt ő lesz ennek a helytörténeti tárlatnak a vezetője. 

A dokumentumszínházi dramaturgia ismerősen vezet minket át az adatok és múltbéli események sűrűjén (kérdésekkel és ismerős utalásokkal), rendszerezi tudásunkat, amely nyilván erősen lyukacsos, de azért a Záhonyhoz kapcsolódó híradások mindannyiunknak részben megvannak. Nem kérdés, hogy ha a város sajátosságait vesszük figyelembe, egy olyan világba kalauzol el minket Háda Fruzsina, ami jellegzetesen erős hagyománnyal rendelkezik. A bányász és nyomdász szakmához hasonlóan a vasutas is a munkásságon belül egyfajta arisztokrata kasztként funkcionált. Ha nem is időtlen idők óta, mint a bányászat esetén, de a legújabb korban már feltétlenül. Van tehát egy nagyon erős identitás -- jóllehet Fruzsina szabadkozik, hogy ebből ő alkalmazottként nem részesült -- amely sajátos atmoszférát teremt az előadás köré: bevezetést kapunk abba, hogy mit jelent záhonyinak lenni. A játszó emlékeiből és a történelmi adatokból előhívott csodaváros maga szállítja számunkra az érdekes témákat: a huszadik század második felének Záhonya a szocialista ipar egyik impozáns helye. Ám, tudjuk, hogy nem lesz ennek jó vége. 

Egy másik konfliktus is kézenfekvő: ami rossz az országnak, jót tett a városnak és fordítva. A szovjet világbirodalom kapujává, a szállítmányozás fővárosává vált, miközben az ország más részei sok szempontból csak az szovjet befolyás rossz oldalát szenvedték el. Ezen a ponton jön létre az a drámai feszültség, ami többé teszi a monodrámát, mint belekukkantani egy város legendáriumába. Akárhogy is, de ebben az élményben sokat csatlakozhatnak az előadáshoz, mert a 40 évig tartó kommunista párti diktatúra legalább annyira volt a modernizáció előmozdítója, mint az orosz imperializmus szállásadója. 

Fábián Péter számos pihenőt épített bele az előadásba, a hátizsákos (vagy kézihúzdancsos) vonatozós jelenettől kezdve az őszinteségi rohamig vezető alkoholizálásig. A produkció számos ponton mutatja fel a rendező dramaturgi, szöveggondozói jellegzetességeit, garantírozva ezzel a magas irodalmi és színházi színvonalat. Nem nyomva rá azonban végleg a bélyegét a produkcióra, hanem kiteljesedni hagyja az író és szereplő Háda Fruzsina munkáját, akié elsősorban is ez az előadás.  

Hogy a miénk is tud lenni ez a monodráma, azt az alkotók közösségi színházas megoldásai is eredményezik. A záhonyi idősek, akik mesélni tudnak a régi időkről érthetően nem tudnak itt, Budapesten játszani az előadásban, de a jelenlétük tapintható és átélhető a tárgyaik, a bejátszásokban hallható megrendültség révén. Az előadás viszont a nézők felé is kinyílik, amikor Háda Fruzsina kinyitja az oroszok kivonulásának emlékére készített emlékdobozt. Tudjuk a doboz jelképezi a Pandora szelencéjének kinyitása előtti pillanatot, a rendszerváltás veszteseinek mit sem sejtő utolsó békebeli emlékét. Mi abban kapcsolódhatunk ehhez dramaturgiai csomóponthoz, hogy körbeadva a díszdobozt, megoszthatjuk egymással azokat az emlékeket, amiket abban az időben éltünk át.

Felvetődik a kérdés, hogy kihez szól ez az előadás. A milleniumi generáció Háda Fruzsinán keresztül tud kapcsolódni az eseményekhez, kapcsolódási pontokat találva a közös popkultúra, a szülőkhöz való viszony tekintetében. Az idősek saját élményeiket keresztül kapcsolódhatnak a monodráma történéseihez, felelevenítve azt a hamisíthatatlan hangulatot amit a slampos puhadiktatúra árasztott magából. Ahogy pedig mondják, az ember a saját szülei világában tökéletesen lenne képes tájékozódni, a nagyszüleiében pedig félig, ezért ebben az előadásban a fiatalabbak is érthetik, átélhetik milyen volt a történelem alulnézetből a 90-es évek elején.

♥

Kedves Fruzsina, Szandra, Alexandra, Ákos és Péter. Nagyon köszönjük ezt az elvarázsoló élményt!