Pass Andrea: Újvilág, Klisé Társulat, Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium, 2023. szeptember 26., 19:00

Játsszák: Szabó Bence, Király Cintia, Sajti Kinga, Tóth-Lederhaas Csongor, Nyáry Pál, Tóth-Lederhaas Miriam, rendezte: Nyáry Pál és Somhegyi György

Úgy esett, hogy egyszerre hozzuk föl magunkat Pass Andrea korai darabjaiból és a Klisé Társulat munkáiból. A minap láttuk a Pesti Magyar Színház Drámalaborjának tanárműhelyén a Kő, papír, ollót, aztán másnap a Klisét Társulat előadásában Nagy-Szakmáry Attila Villámrandiját. És a hét elején Pass Andrea második drámáját, a 2015-ben bemutatott Újvilágot a KIMI-ben a Klisé csapatától. A darab és társulat találkozása a csillagokban lehetett megírva, Pass Andrea összetett karakterei és kiélezett szituációi tökéletesen illenek a játszókhoz. Persze az is lehet, hogy osztályvezető tanáraik, a darab rendezői, Nyáry Pál és Somhegyi György zsenialitását dicséri a választás. A dráma olvasható a Selinunte Kiadó jóvoltából az Eltűnő ingerek és más színdarabok című kötetben például nagy kedvencünk, a Napraforgó társaságában.

Kortárs drámaírók sorozat, Selinunte Kiadó, Budapest, 2021

Ez a dráma lényegében a mi fiatalkorunkban játszódik. Bár nem tízenévesek voltunk, hanem huszon, de az, amit a csapat itt eljátszik, egy-az-egyben a mi világunk volt a 2000-es évek elején. Pass Andrea elképesztően sok olyan mondatot mond ki a szereplőkön keresztül, amelyeket csak ma merünk kimondani, és ma értünk igazán. Hogy egyetlen erre az érzésre rezonáló mai ráismerő vallomást említsünk, álljanak itt Lakner Zoltán kortársunk szavai: 

Becsapott nemzedék vagyunk.

Lakner Zoltán, Egy becsapott nemzedék öröksége, 168 óra, 2018. április 19., 11:41

Az alapszituáció, hogy Kata (Király Cintia) a 16 éves lány anyukájával (Sajti Kinga) egy kellemes polgári házból Miskolc Újvilág nevű ( volt Felszabadulás) lakótelepére költözik, miután a szülők végül úgy döntöttek, hogy különválnak. A kulturális sokk természetesen teret teremt a humornak, de a nehéz téma számos ponton beúszik a kezdő jelenetekbe. Katának rá kell ébrednie, hogy aranykalitkában tartották, ahonnan most ki van ebrudalva, nem büntetésből, csak a sors véletlenszerű örvénylése eredményeképpen. A baljós jelek egyike, hogy két láthatóan szélsőjobboldali srác lébecol a toronyház bejárata előtt, ami Kata számára meglepő módon zavarba ejti anyát.

Az előadás tárgyi világa, bár kevés díszletből oldja meg a társulat, hűen adja vissza a kor stílusát. Ebben a világban nincs mobiltelefon, vagy ha van, akkor az még nagyon nem okos. A választott számok kiválóan kifejezik azt az ellenétet, ami a korban tapasztalható volt a nyugatos nagyvárosi fiatalság és a vidéki fiatalok komfortos zenefogyasztása között. Az atomizálódás még nem jött létre, és a lakótelep kényszerű olvasztótégelyében a társadalmi csoportok kulturálisan vegyülni tudtak. Könyvet olvasnak, plakátot böngésznek és ragasztanak, olyan közösségi életet élnek, amely nem szeparálja el őket más korosztályoktól sem. Megvan a lehetősége annak, hogy egy működő, embertől emberig érő kapcsolatrendszerben gyökerező szociálisan érzékeny társadalom épüljön föl. És ez a lehetőség lett durván elpuskázva, ez az elvesztegetett esély, ami a Pass-darab társadalmi fókuszában van.

Az előadáshoz feldolgozó foglalkozás is társul, bár nekünk egy ilyenek nem volt lehetőségünk részt venni. A diákokat és szülőket valószínűleg a darab másik, pszichológiai és nevelési problémája érinti meg inkább, és feltételezzük, hogy a beszélgetések inkább fordulnak a lelki motivációk kitárgyalása felé, mintsem politikafilozófiai viták irányába. A nagy kérdés, hogy Kata, aki egy liberális gondolkodású lány, hogyan fordul saját elveivel szembe, és lesz a két srác, Robi (Szabó Bence) és Áron (Tóth-Lederhaas Csongor) hatásra neonáci. Nekünk szülőknek komoly félelmeink között van, hogy kedves gyerekeink egyszer csak megőrülnek, és valami gyilkos ideológia uszályába kerülnek. A kérdés, mi vezetett el Kata ilyen gyors pálfordulásához. A darab nagyon szépen, fokozatosan építi fel azt a hátteret, és tálalja fel számunkra a pszichológiai indokokat, amit egy előadás utáni beszélgetésben izgalmas fel lehet fejteni. Az okok között szerepelhet a lány magára hagyottsága, a szülők által felmutatott elvek felemás érvényesítése és az, hogy Katát sose vették komolyan.

Kulcskérdés az osztálytermi előadás szempontjából, hogy a jelenetek után a nézők képesek legyenek több szempontból is megvizsgálni a történeteket. Robi és Áron karaktereinek összetettsége biztosítja, hogy ez valóban működjön. Miközben az anyával együtt ugyanúgy félünk, vagy tartunk tőlük, akármilyen irracionális is, mi is átérezzük a társadalmi problémák megoldására tett, mégoly eredménytelen kísérleteik indíttatását. Szabó Bence Robija teljesen reflektálatlan, jó szándékú démon, akiről nem csak azt hisszük el, hogy a cigány fiatal agyonverését a súlyos frusztrációja miatt követte el, de azt is, hogy tettének súlyát nem látja át. Ahogy Áron Dosztojevszkijjel mondja, csak az a bűn, amit annak érzünk, márpedig Robi nem érzi a felelősségét. Hogy egy ilyen veszélyes alakot végig az előadásban, egészen az empátiánk végső elvesztéséig barátságosnak látunk, Szabó Bence következetes és kifejező játékának köszönhetjük. Hasonló pozitív érzések épülnek fel bennünk Áronnal (Tóth-Lederhaas Csongor) szemben is, akit egyáltalán nem egy vadembernek, hanem egy érző, felelősen gondolkodó értelmiséginek látunk, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy az ideológiai háttere fenyegető.

Pass drámájának társadalomrajza, ezt kell mondjuk, mert ez van, tűpontos. Ha elolvassuk Tamás Gáspár Miklós orákulumszerű elemzését, a Szegény náci gyermekeink címűt (2004) láthatjuk, hogy a problémák, amiket a két fiú felvet egybevágnak a fantázia-lakótelepbeli problémákkal, Kata vádjai az ott leírt vádakra rímelnek, Anya és Apa viselkedése az abban az elemzésben bemutatott rendszerváltó elit által mutatott álságos viselkedésnek felelnek meg. Félelmetes látni  Robi kétségbeesett próbálkozásait, ahogy a már említett lehetőséget próbálná kihasználni, és egy értelmes közösségi működés próbálná beindítani. Odafigyelni másokra, felvetni a problémákat, kommunikálni az akkori közösségi terekben, a tacepaókon, a szülők mellett közösségi munkát végezni saját önszorgalomból, és a közbiztonságra is vigyázni a rendőrök helyett. Robi és Áron mindent lát, amit a felnőttek nem kívánnak észrevenni, látják hogyan lehetne kiemelni ezt az alvó, vihar előtti csendben tapicskoló társadalmat az érdektelenség tehetetlenség és túlkoros gyermeki lét mocsarából. 

"Ha vannak füleink a hallásra, szegény náci gyermekeink szólnak hozzánk, a rendszerváltás nemzedékéhez. Beszélnek hozzánk, és mi nem halljuk őket, nem figyelünk, nem vesszük észre, hogy nem jókedvükben lettek ők félig-meddig, úgy-ahogy neonácik, újfasiszták.

»Azt mondtátok nekünk« - szól a fiatal, keserű hang -,»hogy lesz politikai közösség, amelyben lesz szolidaritás, de amelyben mindenki megszólal. Ehelyett álparlamentet adtatok nekünk, kereskedelmi tévét, slágerrádiót, mácsó női magazinokat.« "

 Tamás Gáspár Miklós, Szegény náci gyermekeink, Élet és irodalom, XLVIII. évfolyam 40. szám, 2004. október 1.

Az Újvilág azt a mit sem tudva a szakadék felé rohanó társadalmat mutatja be, ami ma már szabadesésben zuhan a mélységbe.

Érdekes az az empátia, amellyel az előadás végül a szülőkhöz viszonyul. Miközben a legrosszabbat gondoljuk Apáról, aki megcsalja párját, kirakja az anyát és gyerekét egy lakótelepi lakásba, elhanyagolja Katát, egyszer csak megjelenik a színen (Nyáry Pál) és teljesen más alakját mutatja, amilyennek feltételeznénk. Természetesen most se sikerül neki megértenie a helyzetet, de inkább egy ártalmatlan, clueless figura, aki el van veszve a saját világában, mint egy romboló alkat. Ez a kívülállóság nagyon illik Nyáry Pálhoz, és meg is van a magyarázata, a család felmenőinek tragédiájában gyökerezik, mert Kata ősei anyai és apai ágon is a holokausztban érintett, traumatizált emberek. 

Klisé Társulat (fotó: Klisé Társulat fb)

Anya (Sajti Kinga) legalább Kata felé létezik, de a valóságot ő is tagadja. Egy olyan ideális világban él, amelyik csak jóra determinált, és semmi rossz, semmi ártó nem származhat belőle, legalább is Anya szerint. Természetesen ennek a papírmasé világnak fel kell borulnia, amikor Kata elkezd kacérkodnia náci eszmékkel. Sajti Kingától már láttunk hasonló kiválóan megformált kallódó szerepet, és most is hézagmentesen illeszkedik Anya alakjába. Kata hatalmas ívet ír le katakterfejlődésben, sok állomással és ezeket Király Cintia minden rezdülésével a tudtunkra adja. Végig érződik benne a szövegszerűen is jelen lévő bűntudat. Ami nem pusztán a Dosztojevszkív-rajongóság miatt van, hanem ott van benne a családi trauma miatti látens sorstalanság. Egy átlagosan bizonytalan kamaszt ismerünk meg az előadás elején benne, és egy teljesen elveszett fiatalt találunk a végén. 

Pass Andrea a drámáját nem zárja le, meghagyja a tanulság levonásának, a végkifejlet kitalálásának a teret a színházi nevelési foglalkozás számára. Talán bizonyos helyzetekben túlságosan élesíti, eltúlozza a dramaturgiát, de ebben a kis időben ki kell alakítani az osztálytermi foglalkozás előkészítéséhez azt az éles konfliktust, amit a diákoknak fel kell oldaniuk, át kell beszélniük. Ez élére állított konfliktus nélkül nem menne. Akár a nevelési, pszichológiai problémákat, akár a húsba vágó társadalmi vonatkozásait tekintjük, ez a dráma kiváló alapanyag. És a két rendezőtanár, Nyáry Pál és Somhegyi György valamit a Klisé Társulat remek, sajátos klímájú előadást kreált ebből az alapanyagból.

♥

Kedves Bence, Cintia, Kinga, Csongor, Pali, Miriam, Gyuri és Andrea, nagyon köszönjük ezt az elgondolkodtató és tanulságos előadást!