Majorfalvi Bálint – Téglás Márton: Az ötször született fiú, Kettőspont / színház & spirituális ügynökség, 2023. december 15., 19:00

Írta, rendezte és játssza: Majorfalvi Bálint és Téglás Márton

Szakmai ártalomként nagyon szeretjük a színházi működésről, egy előadás születéséről, az ismerős színházi karakterekről szóló előadásokat. Hát még ha olyan virtuóz módon valósulnak meg, mint Az ötször született fiú a Kettőspontban. És valljuk be, néha jól esik nem nemzeti sorskérdéseken, életfordulókon és párkapcsolati poklokon törni a fejünket, hanem csak hagyni magunkat elbűvölni a játék örömétől. Ezt az élményt kaptuk ettől az előadástól. Ritkán tudunk vegytisztán szórakoztató színi előadást ajánlani, ezért külön örülünk ennek a darabnak. Formanek Csaba, aki befogadta színházába a produkciót, interjút készített a két alkotóval, Majorfalvi Bálinttal és Téglás Mártonnal a mű születéséről és előéletéről, ami igen mozgalmas, hiszen nekünk már a huszadik előadáshoz volt szerencsénk.

Az előadás facebook oldalát itt találjátok. 

A játszók egy két szereplős előadás megvalósítására kaptak felkérést, de nem találtak olyan drámát, ami megszólította volna őket, így írtak egy négykezes színművet. Tizennégy karaktert mozgatnak a színpadon, nem csak monológok és dialógok, de háromszereplős jelenetek formájában is. Ahhoz, hogy a karakterváltások követhetőek legyenek egészen minimális kellékhasználat mellett, arra volt szükség, hogy a megjelenített figurák egy-egy könnyen beazonosítható típust képviseljenek. Ehhez képest sikerült a megjelenő szereplők többségét árnyalttá tenni, nem maradnak papírmasé figurák. Kivétel számunkra a két nőalak, a rendezőasszisztens Timike (Téglás Márton) és a feltörekvő, butuska színésznő, Glória (Majorfalvi Bálint) megformálása volt. Őket elég sablonosnak éreztük, főleg a férfi karakterek kidolgozottságának tükrében. Az előadás sikerének titka a ritmus, a jelenetváltások elképesztően gördülékenyek, a mozaikos szerkezet ellenére létrejön egy lineáris történet, a sztori határozottan halad valamerre. Téglás Márton a már említett interjúban puzzle-nak nevezte mind az alkotási folyamatot, mind az előadás szerkezetét. És valóban, a pörgős jelenetek végül kiadnak egy egész képet. Ritkán sikerül ez az ilyen szerkezetű előadásoknál, gyakran maradnak egységes koncepció nélküli jelenetfüzérek. Az alkotók nem csak játszóként, de íróként, dramaturgként és rendezőként is elismerést érdemelnek.

A történet dióhéjban egy kortárs színdarab, Az ötször született fiú próbafolyamatáról és színre viteléről szól. A zenés darabokban erős kőszínház igazgatója, Godot József egy rendkívül elfoglalt ember, még a premier utáni sajtóeseményen se sikerül meginterjúvolni. Godot igazgató szintet lépne és új pályázati forrásokat vonzana be azzal, ha a kissé lepukkant stúdiószínpadon mutatna be kortárs műveket. Ennek létrehozására kötelezi nagyszínpadi sztárrendezőjét, Tibót (Majorfalvi Bálint) és vezető színészét, Győzőt (Téglás Márton). Szerepet kap még a darabban a már említett Glória és Konrád, a kiöregedőben lévő színészóriás (Téglás Márton). Mindenki túl akar lenni ezen a kínos ügyön, kit érdekel, egy olyan előadás, amit egyszerre legfeljebb hatvanan látnak, és még egy valamire való gnúcsordát sem lehet a színpadra rakni? Ráadásul az a kényelmetlenség is előáll, hogy az író, Jácint (Téglás Márton) féltő gonddal kísérné a darabja sorsát, és minden egyes kihagyott szót egy újabb szögnek érez a koporsójában. Már ennyiből is látszik, mennyi fricska, mennyi kifigurázható jelenség merült föl a mókázás során. Legyen szó színházi hierarchiáról, az író szerepéről vagy akár a színházak kommunikációs stratégiáiról.

Nekünk két történetszál volt igazán kedves az előadásban. Az egyik természetesen a két kritikus figurája, akik a Kettőspont erkélypáholyából kommentálják az eseményeket, mintegy ők alkotják az előadás keretét. A szöveg és a játék igen hitelesen kapta el azokat a kritikusi manírokat, amiktől mi sem vagyunk mentesek. Találva éreztük a kritikustársadalmat, miközben semmi igazságtalan vagy bántó nem hangzott el. Jó volt magunkon is nevetni. A másik történetszál Konrádé, ami rávilágít arra, mennyire cserben hagyja a szakma a pálya vége felé haladó, de még játszani vágyó színészeket. Ő az egyetlen szereplő, aki egy csodálatos fényezésű kiemelt jelenetben megkapja azt a méltóságot, amivel az alkotók tisztelegnek az elődök előtt. Az előadás vége és még a tapsrend is rendkívül kimunkált, az utolsó másodpercig remekül szórakoztunk.

♥

Kedves Bálint és Márton, köszönjük ezt a nagyon innovatív és mulattató előadást, és a görbe tükröt!