Komáromy Bese: Soha jobban, Freeszfe Egyesület Turbina Kulturális Központ, 2024. január 31., 20:00

Játsszák: Nyomárkay Zsigmond, Pereznyák Nikolett, zene: Hunyadi Máté, konzulens: Kárpáti Péter, Zilahy Anna, produkciós vezető: Csunderlik Zita, Osváth Gábor, írta és rendezte: Komáromy Bese.

Jó, hogy van egy olyan újabb hely a városban, a Turbina, ami a korábban megszűnt vagy vegzatúrát átélt játszóhelyek feladatait részben át tudja venni. Itt láttuk Komáromy Bese és a csapat Soha jobban című eléggé megrázó és elgondolkodtató színdarabját. Ahogy sokszor tapasztaltuk, a kiváló valóságérzékeléssel rendelkező fiatal színházi alkotók művei alá észrevétlenül beúszik a valóság, és megemeli azokat vagy plusz jelentéssel látja el. Ezúttal is ezt tapasztaltuk, bár számítottunk arra, hogy minden mondatot élvezni fogunk, lévén ismerjük a szerző drámaírói munkásságának egy nagy szeletét. 

Az előadás fb eventje. 

Az egyetlen generáció a fiatalok között, amelyik megcsinálta magát az a Z generáció, mondja a közhely. Több szempontból van ebben valami: a közös traumák (pandémia és újra háború Európában) és a jól előkészített apokalipszis-paranoia (környezeti és biológiai katasztrófák régóta belengetett fenyegetése) kitermelt egy olyan generációt, amelyik tudatában van annak, hogy a többiek megküzdési stratégiái nemcsak nem működnek, hanem kifejezetten károsak is lehetnek. Mindazonáltal még nem értünk el a társadalmi összeomlás olyan szintjére, amikor ez a kívülállás lényegesen kiaknázható lenne a számukra. Egyszerű dolog következik ebből: totális kommunikációs kudarc a körülöttük lévő világgal. Egy ilyen katasztrofális kommunikációs folyamatot mutat be a Soha jobban.

A Turbina sötét terében televízió, szófa, éjjeli szekrény és középen egy baljós, a raktárszerű helyiségét sápadtan bevilágító izzó fogadja a nézőket. A tévében a Tom és Jerry egy epizódja. Pereznyák Nikolett művészetét már egy másik freeSzFE-s produkcióban a Béranyám, én egy búcsúban rekedtem című Racine-feldolgozásban megcsodálhattunk, amelyet Fekete Ádám rendezett egy kurzusa keretében. Nikolett most a 21 éves Rékát játssza. A Turbina hang és fénytechnikája kiváló aláfestő és jelenettagoló szerepet játszik az előadásban. Néhol, ahol a karakterek agyát is szétveti a feszültség, mi is megfeszülünk a fény és hanghatások eredményeképpen, de ez nagyon rendben is van egy olyan anyagnál, amelyik fiatalok sorsának visszafordíthatatlan tragikumba fordulását mutatja be.

Nyomárkay Zsigmond és Pereznyák Nikolett (fotó: Pápa Daniella)

Komáromy Bese szövege azt a gyors és rövid nyelvi elemekből építkezős beszédet rekonstruálja, amely a Z generációra egymást jól ismerő tagjainak kommunikációjára jellemző. Ennek megértése nehézséget tud okozni az idősebb generáció számára, mert energiát kíván meg a hallgatótól, alapos figyelmet követel meg a nézőtől, hogy ez a forma jelentésesen átmenjen számára. Hogy a Nyomárkay Zsigmond és Pereznyák Nikolett teljes természetességgel beszéli ezt a nyelvet, nem pusztán a tehetségükön múlik, hanem azon is, hogy ennek a három fiatalnak ezzel a darabbal, éppen ebben a nyelvi formában van mondanivalója a külvilág számára. 

Annak ellenére, hogy kuriózumszerű a rövid, de hiteles mondatok alkalmazása, a dráma során fájdalmasan mély tájkép és történet bontakozik ki az elhallgatásokból, jelzésszerű nyelvi elemek használatából. Ez a világ pedig félelmetesen illeszkedik jelen tapasztalatainkhoz. A jó drámák alá a valóság beúszik. Éppen abban az időben, amikor az előadást láttuk rúgta be az ajtót a Fókuszcsoport műsor azzal, hogy a Papok és prűd fiatalok a SZEXUALITÁSRÓL 😇 Ki kér egy kis BŰNTUDATOT? című adásában ráirányította a figyelmet a klerikál-autoritáriánus kormány által gründolt uspace.hu oldal félelmetes sötétséget árasztó, szexualitással kapcsolatos tartalmaira. A uspace adásaiban beszélő fejek osztották az észt rendkívül kényes, komoly odafigyelést igénylő témákban mérhetetlenül felelőtlenül. Ugyanebben az időben az egyik lámpás egy egyetemi lelkésznővel beszélgetett ezekről a témákról és tapasztalta, hogy a fiatalok mentálhigiénés segítségért könyörögnek, ám a klerikus két tűz közé rekedt, lévén az egyik fél őszinteséget és érdemi támogatást vár el, míg a hivatalosságok a prüdéria és a kussolás világát ajánlják fel a huszonéves korosztály számára.

Pereznyák Nikolett (fotó: Pápa Daniella)

Ábris (Nyomárkay Zsigmond) és Réka (Pereznyák Nikolett) egy lelkészcsalád két gyereke, nagyon egymásra hangolódott testvérpár, egy vallásos iskolába is jártak, ám egy váratlan esemény a két testvért elsodorta egymás mellől, és viszonyuk ellentmondásossá vált. Ez az egymásra hangoltság nagyon szépen kijön a szövegből, fél szavakból is megértik egymást, miközben a szóhasználat nem különbözik a korosztályukétól, ezért teljesen érthető azoknak, akik ismerik a tízen-, huszonéves fiatalok világát. Ez teljesen szekuláris, a vallási behatásokra tökéletesen immúnis, de a vallást mégis a mindennapjaiból ismerő molekuláris egység egy félelmetesen prűd és autoriter világban lebeg védtelenül és erőtlenül. A dráma társadalmi kerete tökéletesen írja le azt a kort, amiben élünk, és ami a legjobban ennek a korosztálynak látható. A hatalommal és befolyással rendelkező idősek a védtelen és semmibe vett fiatal generációnak egy olyan vallásos világot rendeztek be, ami Magyarországon sose volt, amelyről a megteremtőinek se lehetett semmilyen tapasztalata, mert legalább 80 éve nem volt ilyen itthon. Egy elképzelt, fals, hazug konzervatív társadalmi keret épült, ami rázárult fiatalra, idősre egyaránt. Hasonló lidérces anakronisztikus, mindazonáltal velünk élő világot ábrázol Kiss Judit Ágnes Egy nőalak szürke kontúrja című regénye, amely szintén egy fiatal megrázkódtatásait írja le. Az abszurd az, hogy mindez akkor, amikor a vallásosságukat az emberek már nem is vallják meg, a fiatalok pedig még a nem vallásos felnőttek világába se hajlandók szervesen betagozódni, legfeljebb formálisan vannak jelen, a mindennapjaikat az online térben és a saját korosztályuk között élik.

A kivonulás kultúrája, amely a fiatalokra jellemző, egy ponton azonban összeütközésbe kerül a felnőttekével, éspedig azért mert a hatalom és az erőforrások a felnőtteknél vannak. Ábris néhány évvel az utolsó közös gimnáziumi évek után egy olyan lakásba érkezik meg Németországból, amelyet Réka a nagyszülei halála révén kaphatott meg. Gyorsan kiderül, hogy az életük romokban, tengődnek, a szülők semmilyen hasznos, alkalmazható tudással nem voltak képesek a gyerekeket felruházni. Bűntudatban és egymás hibáztatásában testesülnek meg a kibeszéletlen konfliktusok, sérelmek és a fiatalok nem látnak rá arra, hogy milyen mulasztások terhelik a szülőket. A szülők és a gyerekek világát áthatolhatatlan és átlátszatlan fal választja el, érdemi kommunkációra nincs remény, az totálisan lehetetlen. Az Ábris-Réka kétatomos molekula így saját magát marcangolja szavakban, tettekben. Ők Magyarország jövője, semmit sem akarnak már, semmi értéket nem találnak a külvilágban, ilyen jövőt építettek nekik a szüleik, a hazugság birodalmába születtek bele. A kivonulás Ábris esetén valóban a külföldre költözés, ahol alulképzettsége miatt minden munkát elvégez, voltaképpen egyetlen értéke, amit fel tud ajánlani a fiatal, kívánatos teste. Réka befelé menekül, és plüssállatokat utaztat a világban, postán.

Nyomárkay Zsigmond (fotó: Pápa Daniella)

Ábris karakterének vadságát, mégis sebezhetőségét Nyomárkay Zsigmond hézagmentesen hozza. Az első pillanattól érezni a nyelvi magabiztosságot, ahogy a töredékes nyelv kifejezővé, mélyértelművé válik a játéka révén. Pereznyák Nikolett nagyon komoly lélektani munkát kell, hogy elvégezzen a játék során, amikor annak a végső tabunak megfelelő tevékenységet kell végrehajtania, aminek még a gondolata is elviselhetetlen a vallásosok számára. Mi más fejezné ki jobban a szülők társadalmának totális kudarcát, mint az, hogy végső elkeseredésükben a gyerekek a legtiltottabb tevékenységhez nyúlnak. A Soha jobban tele van remek előre- és visszautalással. Egy ilyen, amikor Ábris egy tűvel kilyukasztja Réka fülét. Rendkívül izgalmas felfejteni, hogy a sok rövid mondat milyen múltbéli történésekre utal. A flashback-ek kirakósa passzentosan illeszkedik végül össze, és ha elég jól figyelünk, felismerjük azt a permanens pokoljárást, amit egy lidérces éjszakán kezdtek el a tökéletesen magukra hagyott fiatalok. Szívbe markoló, hogy a középkort idéző abortusz jelentet közben, amikor Réka olyan súlyos döntést hoz, amit egy felnőtt se visel el, Ábris gyermeki állapotba regresszál és a tévé előtt gubbasztva rajzfilmet néz. Velük együtt mi is átéljük a fájdalmas magárahagyottságot. Mégis van ebben a tragikumban valami vigasz. A fiatalok mégis csak ott vannak egymásnak, és a maguk módján nagyon is megértik egymást. Mi pedig őket és ez már önmagában előremutató.

♥

Kedves Zsigmond, Nikolett, Máté, Péter, Anna, Zita, Gábor és Bese, nagyon köszönjük ezt az izgalmas, megrázó, mégis gyógyító előadást!