Thomas Bernhard – Bagossy Bálint – Réder Ferenc, Irtás, SZFE, Trafó House, 2024. március 4., 19:00

Játsszák: Babinchak Atanáz, Gálhidy Gizella, Jakab Balázs, Regős Simon, Pigler Emília, Tarjányi Liza, Zsótér Sándor, látványtervező: Radetzky Anna, díszlettervező: Cserháti Dániel, Holecz Gál, fordító: Hajós Gabriella, dramaturg: Réder Ferenc, dramaturg-asszisztens : Kósa-Szigety Zsófia, rendezőasszisztens: Zsengellér Nóra, produkciós asszisztencia: Mayer Dániel, Csunderlik Zita rendező: Bagossy Bálint

Thomas Bernhard szövegei valamiért delejes vonzást gyakorolnak a színházi alkotókra. Jelen előadás szereplőinek többsége abból az SZFE-s negyedéves fizikai színházi rendező és koreográfus osztályból verbuválódott, amelynek egyik osztályfőnöke, Horváth Csaba, 2018-ban a Forte Társulattal készített egy egészen elképesztő előadást, a Vaterlandot, Thomas Bernhard írásaiból, Fekete Ádám a FAQ Társulattal színre vitt Alkésztiszébe implikált egy hosszabb szöveget a Régi mesterek című regényből. Az Irtás pedig az író azonos című, Indulatmű alcímet viselő regényéből készült. Kihívás ezeket az áradó szövegfolyamokat dramatikussá tenni, mindazonáltal olyan lehengerlő szövegritmusa van a műveknek, ami zenei szerkesztés után kiált, megbabonázó hallgatni ezeket a monológokat. Ha e mellé hozzávesszük azt a szenvtelenül kegyetlen, egy orvosi szike precizitásával boncoló társadalomkritikát, amivel Bernhard az osztrák viszonyokat illeti 1984-ben megjelent művében, rögtön megértjük, miért esett Bagossy Bálint választása erre az alkotásra. A regény magyarul is olvasható 1994 óta a Ferenczy Kiadó jóvoltából Hajós Gabriella fordításában.

"Ez a mi Bécsünk a szó legvalódibb értelmében egy művészmalom, ténylegesen a világ legnagyobb művészmalma, amelyben évről évre porrá zúzzák, apróra őrlik a művészeteket és a művészeket egyaránt, mindegy, milyen az a művészet és milyen az a művész, a bécsi művészmalom totálisan felőröli."

Nagy bátorságra vall az alkotóktól a pálya elején szembenézni a valósággal, számot vetni a lehetőségekkel, illúziók nélkül, naivitás nélkül. A fiatal arcokra festett ráncok (látványtervező: Radetzky Anna) nem csak a darab két idősíkját jelenítik meg, hanem azt a koravénséget is, amit a játszókra kényszerít a mai magyar színházi élet. Mert Thomas Bernhard látlelete kis módosításokkal a mi közegünkre is érvényes. Az első részben egy rég nem látott művészbarát, Joana, öngyilkossága és temetése tépi fel a 20 éve takargatott, be sosem gyógyuló sebeket. A férfi monológjai minden szereplő szájából elhangzanak, a többszólamúság és a repetíció fölerősíti a gondolatokat, és valami elképesztő sodrást ad a minimális történéseknek. A fizikai színházi megoldások épp annyira vannak jelen, hogy dinamizálják az előadást, de a látvány nem uralkodik el a szöveg felett. Van úgy, hogy a rendezőnek sikerül annyira besűrítenie az időt, hogy hiába a két és fél órás játékidő, az egyre kevesebb oxigén, nem érezzük a percek múlását, minden pillanat a helyén van, az előadás üresjáratok nélkül vezet végig minket egy nagyon erős történeten. A haláleset és a temetés összehozza a húsz éve szétesett társaságot, mindenki, bár maga sem tudja pontosan, miért, Auersbergerék művészvacsorájára tart. Ez a művészvacsora lesz a második rész kerete. Ahol az eddig is bőven csepegtetett vitriol az arcunkba ömlik.

kép forrása: trafo.hu

A második részben a karakterek egyértelműsödnek. Regős Simon és Gálhidy Gizella játssza Auersbergeréket, ezt a vámpírházaspárt, akik az ország erőforrásait épp úgy szipolyozzák, ahogy a maguk köré gyűjtött művészeket. A művészek pedig korrumpálódnak a vagyontól, és attól való félelmüktől, hogy kimaradnak a jó társaságból, kikopnak a köztudatból, ha nem vesznek részt Auersbergerék társasági eseményein díszítőelemként. Az írónők, Pigler Emília és Tarjányi Liza, a szervilizmust mesterfokra fejlesztő fiatal színész, Babinchak Atanáz, és az első részben alaposan megismert író, Jakab Balázs zombiként keringenek a házaspár körül, és várják a vacsora sztárvendégét, a burgszínészt, Zsótér Sándort. A várakozás közbeni fecsegésből kiderül, hogy az egykor idealista, a mindenkori kormányzattal szemben kritikus művészek egytől egyig eladták magukat az országvezetésnek, kitüntetésekért, bizottsági helyekért, ösztöndíjakért. Nehéz nem az elmúlt pár év magyar valóságára gondolni ezt nézve, Térey ösztöndíjastul, Déryné programostul.

kép forrása: trafo.hu

Zsótér Sándor a burgszínész. Iróniát és öniróniát ritkán látni ilyen töményen színpadon. Manírok, magától értetődőnek elfogadott, sőt, kikövetelt ajnározás, a színházának szórólapjaiból vett lózungokból fölépített lapos filozofálás, útszéli ars poetica jellemzi ezt a karaktert. Az ő szövege van leginkább aktualizálva. A vacsoravendégek előbb ájult figyelemmel csüggnek parttalan monológjain, majd egyre vérszomjasabbá válva kiforgatják önmagából a figurát. A kritikai szurka-piszkák hatására a színészlegenda a szemünk láttára omlik össze, kicsi lesz és jelentéktelen, átkozódásai inkább szánalomra méltóak, mint ijesztőek. A fiatalok és a mester egyenrangú játszótársai egymásnak az előadásban, szép az a cinkosság, ahogy egymás keze alá játsszák a poénokat. Az Irtás egy rendkívül okos, tisztán látó, remek ritmusérzékkel és pazar ötletekkel megvalósított előadás, reméljük sokat lesz még látható.

♥

Kedves Atanáz, Gizella, Balázs, Simon, Emília, Liza, Sándor, Anna, Dániel, Gál, Ferenc, Zsófia, Nóra, Dániel, Zita és Bálint, köszönjük ezt a nagyon izgalmas előadást!