Bakonyvári Krisztina – Fabacsovics Lili: FeLeMás, MáSzínház, 2023. január 21., 19:00

Játsszák: Szalontay Tünde, Demeter Orsolya, Litauszky Lilla, Inoka Péter, zene: Ricsárdgír együttes, látványtervező: Kovács Dorka, rendezőasszisztens: Gazder Adél, rendező: Bakonyvári Krisztina.

A MáSzínház legújabb inkluzív előadása, Bakonyvári Krisztina és Fabacsovics Lili darabja, a FeLeMás két, társadalmi szempontból forró krumplinak számító témát vet fel. Az idősek és a fogyatékkal élők helyzete közti párhuzam, a két csoport társadalmi láthatatlansága, az a törekvés, hogy karanténba zárjuk őket, negligáljuk problémáikat, igen bátor vállalkozássá teszi a MáSzínház előadását. Bár a színház és főleg a film az utóbbi időben mintha elkezdett volna foglalkozni az időskor természetével, az idősek sajátos léttapasztalataival, még így is elenyészően kevés szó esik a témáról. Ennek okairól és következményeiről bővebben olvashattok Czabán Samu Mércebeli friss cikkében. Az unoka-nagyszülő kapcsolatról mi csak egyetlen hasonló produkciót tudnánk említeni a budapesti színházi kínálatból, a Budapest Bábszínház Gengszter nagyi című regényadaptációját. 

Demeter Orsolya, Szalontay Tünde (fotó: MáSzínház)

Két sűrű hét története a dráma, mindkét főszereplő hatalmas életmódváltás előtt áll, és ezt a két átmeneti hetet egymás társaságában kell eltölteniük. Rozi néni (Szalontay Tünde) már eladta a lakását egy fiatal párnak, és egy öregek otthonába készül, a 19 éves, Down-szindrómás Roninak (Demeter Orsolya) meghalt az édesanyja, és ő is egy otthonban fog élni, de csak két hét múlva tudják fogadni. Rozi néni Roni egyetlen hozzátartozója, így neki kell befogadnia unokáját. Csakhogy nagymama és unoka még soha nem találkoztak. Ahogy Rozi néni eufemisztikusan megfogalmazza: „Nem tartották a kapcsolatot a lányával”. És emögött a megfogalmazás mögött már felsejlik a lassan kibomló ősbűn, amit Rozi néni húsz éve elkövetett. Már azt is nehezen fogadta el, hogy egyetemista lánya, Anikó, teherbe esett, és ezért nem úgy fogja befutni a neki megálmodott életpályát, ahogy azt édesanyja megtervezte, de hogy ráadásul egy Down-szindrómás kisbabát készül a világra hozni, az teljesen elfogadhatatlan számára. Rozi néni félelemből és előítéletei miatt élete legnagyobb hibáját követte el, amikor kizárta az életéből Anikót és Ronit. És ez nem csak az ő hibája. Súlyos elhallgatások, téves információk és előítéletek nehezítik a hozzátartozók életét, amikor kiderül, hogy egy atipikus fejlődésű csecsemő érkezik a családba. Egy remek jelenetben kiderül, hogy a jóindulatú sztereotípiák terjedése is mennyire káros a valódi kapcsolat kialakításában. Amikor az egyik mellékszereplő egy „kedves” cikket olvas föl a Down-szindrómásokról, mely szerint ők „mosolygombócok”, „szeretetbombák”, Rozi néni rezignáltan megjegyzi, hogy Roni biztosan nem az. És ez az a pont, ahol talán először ráébred, hogy unokája nem azonos az állapotával, hogy Roni egy összetett, sokrétű személyiség, akit érdemes megismerni. Rozi néni szerencsés, az utolsó pillanatban lehetőséget kap, hogy valamennyire rendbe hozza, amit két évtizede elrontott.

 Demeter Orsolya, Szalontay Tünde (fotó: MáSzínház)

Nagymama és unoka összecsiszolódásában sokat segít az ellenséges környezet. Rozi néninek rá kell döbbennie, hogy idős kora miatt ugyanazzal a hozzáállással kell megküzdenie, mint Roninak. Ahogy ő nagyon sokáig nem hajlandó akceptálni, hogy Roni ragaszkodik a saját nevéhez, és nem szereti, hogy Veronikának szólítja, hogy elvitatja, hogy a lány döntéseket hozhat arról, hogy akar-e vacsorázni, hogy kétségbe vonja kompetenciáit, például, hogy képes beüzemelni egy nyomtatót, úgy kell neki is szembesülnie azzal, hogy semmibe veszik igényeit a lakógyűlésen vagy átnéznek rajta az új tulajdonosok a saját lakásában. A legmegrázóbb jelenet a nézőknek és a karaktereknek is ebből a szempontból, amikor a buszmegállóban az Inoka Péter és Litauszky Lilla által játszott tinédzserpár vegzálni kezdi őket. A verbális agresszió, a nyuggerezés és fogyatékosozás is rettenetes, de a fizikai agresszió lehetősége, illetve az ezzel szembeni kiszolgáltatottság teszi igazán megrázóvá a szituációt. Mégsem hallgatható el, hogy a valóságban gyakran megtörténnek hasonló jelenetek, enélkül nem lenne hiteles a dráma. Ráadásul Rozi néni fejlődéstörténetében ez egy újabb kulcsmomentum.

Inoka Péter, Demeter Orsolya, Litauszky Lilla (fotó: MáSzínház)

Az előadás címe nekünk azt is sugallja, hogy itt egy felfelé és egy lefelé ívelő életút metszi egymást. Ahogy egyre jobban megismerjük Ronit, látjuk, hogy milyen színes világban él, mennyire beágyazott a saját közegébe. Szívesen költözik az otthonba, ahol rengeteg kapcsolata van, remekül kijön a gondozójával (Litauszky Lilla), a portással (Inoka Péter), a szobatársával. Szereti a munkáját, és egy nyomtató segítségével alkot is, kollázsokat készít a számára fontos eseményekről és emberekről. Rozi néni sorsa viszont az elmagányosodás lenne Roni nélkül. A kezdődő Alzheimer-kór miatt nem csak társadalmi státuszát, otthonát, de önmagát is fokozatosan elveszíti. Az utolsó, csodálatos jelenetben láthatjuk, hogy unokája lesz az egyetlen vékony szál, ami az élethez, a külvilághoz kapcsolja. 

 Szalontay Tünde (fotó: MáSzínház) 

Szalontay Tündének és Demeter Orsolyának nagyon komplex karaktereket és nagyon összetett kapcsolati dinamikát kell megeleveníteniük. Szalontay Tündét eddig kevesebbszer láttuk, mint szerettük volna, a Négy fal között és a Démon gyermekei című előadásokban nagyon szerettük a játékát, így újra öröm volt őt színpadon látni. Rozi néni ellentmondásos karakterét nagyon hitelesen rakta színpadra, és remek partnere volt Demeter Orsolyának. Demeter Orsolya sokarcúságán nem győzünk ámulni. A Képmásban is szerettük, de a Kontra Verona Lady Capulettjeként teljesen lenyűgözött minket dinamizmusa, az erőszakos anya és feleség megformálása. Roni figurájába nagyon sok mindent sikerül belesűríteni. A durcás kamaszlányt, a gondoskodó unokát, a nyitott, kommunikatív és határozott fiatal nőt, a rajongót és a sérülékeny fogyatékkal élőt. Alig várjuk, hogy egy következő arcát is megismerhessük egy újabb előadásban. Inoka Péternek és Litauszky Lillának kell számtalan mellékszerepben megteremtenie a két főszereplő köré azt a nyüzsgő közeget, amitől a két főszereplő nem légüres térben, hanem egy valós társadalmi közegben mozog. A számtalan, jól megírt karakter egyénítése nagyon sokszínűvé tette ezt a négyszereplős előadást. Bakonyvári Krisztinának ez a harmadik rendezése amit láttunk, és erre az előadásra is jellemző a feszes ritmus, a színváltások gördülékenysége, a hatásvadászat kerülése és az alkotók munkájának összefogása. A Ricsárdgír együttes zenéjének belekomponálása az előadásba nem csak a karakterépítés fontos részeként funkcionál, de ahhoz is sokat hozzátesz, hogy a dráma nehéz témái ellenére jó hangulatú, rengeteg humoros momentumot is tartalmazó produkció született. Az utóbbi időben sok embernek meséltünk MáSzínházas élményeinkről, és aki már látta előadásukat, az mind az elragadtatás hangján idézte fel emlékeit. Szerintünk minden színházszeretőnek kihagyhatatlan, hogy megismerkedjen az előadásaikkal. 

♥

Kedves Tünde, Orsolya, Lilla, Péter, Dorka, Adél és Krisztina köszönjük ezt a bátor, egyszerre szórakoztató, szívmelengető és elgondolkodtató előadást!