Herczegh Máté: Szeretettel: a család, Három Holló, 2023. január 27., 19:00

Játsszák: Kőszegi Mária, Boros Ádám, György Zoltán Dávid, látvány, jelmez: Molnár Anna, dramaturg: Ecsedi Csenge Berta, grafika: fodorkata_illustrations, író: Herczegh Máté, rendező: Nagy Johanna.

A borongós január vége különböző családi poklok feltérképezésével telt a Kétlámpás számára. Kezdve Bagossy Júlia Médeiájával a Katona Sufnijában, folytatva a Stúdió K bemutatójával, az Utazás az éjszakába című O'Neil-darabbal, majd a MáSzínház FeLeMás című produkciójával, mely a legpozitívabbnak bizonyult a felhozatalból, és végül a Szeretettel: a családdal a Három Hollóban. És ha már ennyire beleástuk magunkat a témába, rávettük magunkat, hogy elolvassuk Kalapos Éva Veronika Ezek voltak az apák című remekül megírt regényét. Akinek kedve lenne követni minket pokoljárásunkon, azoknak ajánljuk útikalauzul a HVG Könyvek gondozásában megjelent szakmunkát, Galit Atlas: Érzelmi örökség – hogyan oldjuk fel a transzgenerációs traumákat? című könyvét Ballai Mária fordításában.  

https://moly.hu/konyvek/galit-atlas-erzelmi-orokseg

Herczegh Máté darabja akár egy esettanulmány is lehetne a fent említett könyvből. Nagy Johanna rendezése azt bontja ki, hogy az idillien induló nukleáris család hogyan válik fojtogató, frusztráló közeggé az apa (Boros Ádám), az anya (Kőszegi Mária) és a fiú (György Zoltán Dávid) számára is. Pedig a nyitókép (amely majd záróképként is visszatér) reménytelibb nem is lehetne. A szent családként ábrázolt friss házas emberpár az újszülött kisdeddel, a rájuk és belőlük sugárzó fény azt sejteti, hogy itt minden adott, hogy három, egymást szerető, és ezt megélni képes ember története bontakozzon ki előttünk. A következő jelenetben a már felnőtt fiú érkezik látogatóba szüleihez a születésnapján. És ez már feszült, kínos és elhallgatásoktól, elharapott félmondatoktól, félrenézésektől terhes szituáció. Hogyan jutottunk el az édentől a pokolba pár másodperc és húszon pár év alatt? Ahogy megismerjük a Fiú kiskorát, az Apa és az Anya gyerek- és fiatalkorát, úgy bomlik ki előttünk, hogy mi mehetett félre ennek a családnak az életében.  

Kőszegi Mária, György Zoltán Dávid, Boros Ádám (fotó: Molnár Anna) 

Hol is játszódhatna egy ilyen történet, ha nem egy konyhában, a viaszosvászon terítővel borított konyhaasztal körül, középen egy piros lábossal. A hatalmas konyhaasztal megidézi a sakktáblát is, amin a megelevenedő szereplők a bábuk, lépéseik rutinszerűek, kiszámíthatóak, maguk sem tudják, hogy nem ők választják hogyan reagáljanak, hanem transzgenerációs traumáik mozgatják őket. A mártír szerepben tetszelgő Anya, az ez elől belső emigrációba vonuló, alkoholista Apa társas magánya nem adhat mintát a párkapcsolati válságban vergődő Fiúnak. Pedig neki kell kilépnie a traumamátrixból, neki kell megszakítania a láncot, ha önazonos életet akar élni. Ahogy megismerjük a családokat egyre elviselhetetlenebb helyzeteket kell átélnünk. Az sem ideális, ha a gyerek az apa és az anya játszmázásainak eszköze, de az Anya (Kőszegi Mária) családjában a kontrollmániás apa (Boros Ádám) folyamatos lelki bántalmazása, és az Apa (Boros Ádám) családjában az anyát (Kőszegi Mária) és kisgyereket érő fizikai erőszak az apa (György Zoltán Dávid) részéről már egy teljesen másik szint. A nagyszülőket megismerve már azon is csodálkozunk, hogy Apa és Anya csak ennyi diszfunkcióval képes működtetni a saját családját. Amikor a Fiú végül kiborul és elrohan, azt mi a szembenézés és a gyógyulás első jeleként értelmeztük, felszabadítóan hatott ránk, hogy végre őszinte szavak hangzottak el a családtagok között, még ha ezek fájdalmasak is.  

Kőszegi Mária, György Zoltán Dávid, Boros Ádám (fotó: Molnár Anna) 

Vannak erősségei és korrigálható gyengeségei az előadásnak. A színpadkép és a jelmezek mindenképpen a legnagyobb erősségnek számítanak. Molnár Anna látványvilága és ennek használata egységes, következetes és sokféle képzettársításra ad lehetőséget. A karakterek elválasztása a különféle ruhadarabokkal könnyen megtanulható és zökkenőmentesen követhető. Az átöltözések viszont néha megtörik a ritmust, a túl gyorsan változó jelenetek néhol kizökkentenek. A zenedoboz alkalmazása a Már megjöttünk ez helyre című anyák napi zöngeménnyel sokszor szívszorító, de egy ekkora alkalmatosság képtelen betölteni a teret. A legnagyobb hiányérzetünk a történet társadalmi beágyazottságával kapcsolatban merült fel. Azon kívül, hogy valahol falun vagy egy kisvárosban járunk, nem kapunk kapaszkodókat, hogy középosztályi, alsó középosztályi vagy alsó osztályi családokról van-e szó, hogy a három generáció között történt-e mobilitás, fizikai biztosan, hiszen a Fiú már egy nagyobb városból jön látogatóba a szüleihez. Ezeknek a hiányoknak a kitöltése jelentős kapaszkodókat adhatna az értelmezéshez. Az előadás másik erőssége a színészi játék, a különböző családok és karakterek egyénítése nagyon jól sikerült, a színészek minden variációban egymásra hangoltan, egymást erősítve játszanak.

♥

Kedves Mária, Ádám, Zoltán, Anna, Csenge, Máté és Johanna köszönjük ezt a felkavaró estét, sokáig velünk fog maradni a történetetek.