2024. jan 18.

Remény panzió

írta: Két Lámpás
Remény panzió

Remény panzió, Stereo Akt, Jurányi Ház, 2024. január 7., 19:00

406212255_656953696600305_5165925437878083770_n.jpg

Alkotók-előadók: Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika, Bari Jutka, Kajos Rebeka Dóra, Kovács Vera, Lóczi Csenge, Márton Gábor Csaba, Törley Katalin, látvány: Raissa Kankelfitz, zene, hang-design: Bartha Márk, Tara Khozein, fény-videóterv: Bredán Màté, Kiefer Tibort, technikai vezető: Kiefer Tibor, hangtechnikus: Czövek Béla, dramaturg gyakornok: Hidi Boglárka, produkciós vezető: Balogh Zsuzsanna, producer: Mayer Dániel ,dramaturg: Bíró Bence, koncepció: Boross Martin és Thury Gábor, rendező: Boross Martin

A színház, az a színház, amelyik együtt él és lélegzik a közönségével, mindenkinél hamarabb felfigyel és reagál a nagy társadalmi alrendszerek összeomlására és emiatt a civilekre nehezedő feladatok szaporodására. A közösségi és vitaszínházi formák egyre terjednek, az utóbbi években már a kőszínházi falak közé is bejutottak. A szolidaritás különböző formái, legyenek ezek ingyen jegyek vagy jelentős kedvezmények, amiket a tanártüntetések kapcsán tapasztalhattunk, vagy adománygyűjtések civil szervezetek bevonásával, hogy csak a Tér12 fotókiállításához kapcsolódót említsük, egy olyan új közösséget próbálnak teremteni, ahol megbeszélhetjük közös gondjainkat, és rájöhetünk, hogy problémáink gyökere azonos, így a megoldást is érdemes lenne közösen keresnünk. Mi elsőként a KB35 Inárcs Tikk című előadásán találkoztunk a közösségi és vitaszínházi formával még 2017-ben, az iskolák KLIK-be terelésének sokkja kapcsán. Az utóbbi időben olyan előadásokat láttunk, amelyek a segítő szakmákban dolgozóknak és a civil szervezetek aktivistáinak tette fel a kérdést, ami feléjük igen ritkán hangzik el: És te hogy vagy? Ilyen volt a MU Színházban a Szivák-Tóth Viktor rendezte Kösszhasznúsági jelentés, az Örkény Színház Kiváló dolgozókja, amit szintén Boross Martin rendezett, aki jelen előadást A Remény panziót is jegyzi.

A kerettörténet szerint négy kiugrott független színházi színész – Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika – valami radikálisan újba fognak, és megalapítják a Remény panziót, ahová civil aktivistákat hívnak meg, akiknek regenerálódásra van szükségük, hogy megmeneküljenek a kiégéstől. Ez a megoldás megosztja a feladatokat a szereplők között, a civilek hozzák a személyiségüket, a történeteiket, az ügyüket, amiért dolgoznak, a színészek, a rendező és a látványtervező (Raissa Kankelfitz) pedig színpadi játékká, előadássá konvertálják ezt. Ez radikálisan más módszer, mint, amit eddig láttunk közösségi színház témában, de ugyanannyira működőképes. A két szféra, a független színházi és az aktivista, találkoztatása megmutatja mindkettő közszolgálat jellegét, a kulturális szférában dolgozni manapság ugyanazt a szent őrületet feltételezi, mint a civil szférában ügyködni.Pedig senki sem Sziszüphosznak vagy Danaidának készül, amikor elköteleződik egy ügy mellett, mégis az előadás szerint ez a szerep vár az aktivistákra, sőt, mintha ez lenne a társadalmi elvárás.

400_2.jpeg

A színészek által vezetett önismereti játékokon keresztül kerülünk egyre közelebb a civil szereplőkhöz. A kiválasztott szobanövény, a magukkal hozott szimbolikus tárgyak, a múltba küldött üzenetek bontják ki ezeket a személyiségeket. Az előadás csúcspontjai az egyes szám harmadik személyben elmondott monológok. Nagyon személyesek, többnyire megrázóak, és nem sok reménnyel kecsegtetnek. Legyen szó környezeti igazságosságról (Bari Jutka), nőjogokról (Kajos Rebeka Dóra), közoktatásról (Törley Katalin), lakhatásról (Kovács Vera), inklúzióról és LMBTQ-jogokról (Márton Gábor Csaba) vagy fenntarthatóságról (Lóczi Csenge), nagyon hasonló tapasztalatok hangzanak el. Nem csak a minden területet megnyomorító forráshiány a probléma, inkább az, hogy mindig mindent a kályhától kell kezdeni. A társadalom makacsul nem akar tanulni, a kormányzati intézkedések minden területen évtizedekkel vetik vissza a haladást, a befektetett munka nagy része köddé vált. Marad a mégis-morál, de ki tudja, ez meddig lesz elég. Csak reménykedhetünk, hogy ez és az ehhez hasonló előadások hatással lesznek, és hozzátehetnek a változáshoz, főleg, ha sokáig és minél változatosabb közegben játsszák őket.

Kedves László, Máté, Emina, Veronika, Jutka, Rebeka , Vera, Csenge, Gábor, Katalin, Raissa, Márk, Tara, Màté, Tibort, Béla, Boglárka, Zsuzsanna, Dániel, Bence, Gábor és Martin, köszönjük ezt az elgondolkodtató és fölrázó előadást!

Szólj hozzá

Jurányi Ház Boross Martin közösségi színház STEREO AKT