Cocteau és Piaf, RS9 Színház, 2024. október 18., 19:00

Játsszák: Kárász Eszter és Miklós Marcell, zongorán közreműködik: Wagner-Puskás Péter, Kóródy Ildikó Edith Piaf naplója és Jean Cocteau Edith Piafnak írt Közönyös szerető című darabja alapján, fordította: Kárász Eszter, dramaturg: Cseicsner Otília, hang: Vadász István, fényterv: Csáki Rita, technika: Nagy Ferenc, rendező: Lábán Katalin

Lábán Katalin rendezései finomak, elegánsak és csillogóan okosak, de mi egy negyedik tulajdonságukért szeretjük igazán őket. És ez a tisztelet. Lábán Katalin tiszteletben tartja a karakterek emberi méltóságát, az az igazság érdekli, amik ezeknek a figuráknak a saját igazsága. Nem üzen általuk, nem bábfiguraként mozgatja őket egy rendezői koncepció papírmasé-figuráiként, hanem segít nekik megszólaltatni a saját hangjukat, kibontani a saját igazságukat. Legyen az Mariella Mehr jenis írónő és aktivista szinte felfoghatatlan szenvedésekkel teli élettörténete, az Utolsó tekercs becketti véglényének vonaglása vagy a lehetetlen döntésekbe sodort magyar főurak és Izabella királyné története a Zord időkben. És ilyen az RS9 színház legújabb bemutatójában, a Cocteau és Piafban, a francia sanzonénekesnő vibráló szenvedélyessége is. Úgy gondoljuk, ilyen rendező mellett nem csak színpadi szerepnek, de színésznek is nagyon jó lenni. Nem csak a szerep, de a színész is önazonos lehet a színpadon. És ilyen alakításokat látni nézőként is nagy ajándék.

Kárász Eszter már régóta foglalkozik Edith Piaf emlékének ápolásával, nagy sikerű sanzonestjét sokan láthatták már. Jean Cocteau, Edith Piaf barátja, írt egy monodrámát az énekesnő számára 1940-ben A közönyös szerető (Le Bel indifférent) címmel, mely Kárász Eszter fordításában a Cocteau és Piaf című előadás gerincét alkotja. Ugyan az előadás monodráma, de ahogy mostanában egyre inkább jellemző, egy fellazított forma, amibe a főszereplőn kívül más játszótársak is bekapcsolódnak. Ez a struktúra figyelhető meg a MILF című előadásban vagy a Mély levegőben is. Ezen az estén Kárász Eszter mellé Wagner-Puskás Péter csatlakozott zongorajátékával és Miklós Marcell Jean Cocteau és Émile, a közönyös szerető, megformálásával. Miklós Marcell Cocteau-ja hozza azokat a képeket és viselkedési formát, amelyek a művészre oly jellemzők voltak. Amellett, hogy egzaltáltsága, rajongása Piaf iránt felsejlett, kellő hangsúllyal ott voltak a kézmozdulatok, amelyeket Philippe Halsman fotóin, közös kreatúráikon lehetett látni. Bár az előadás az előadásban jeleneteiben Miklós Marcell szavak nélkül játszott, a humor oldotta a feszültségünket és jó kontrasztot mutatott, ironikus felhangot adott Piaf végeláthatatlan kesergésének.

A Cocteau és Piaf valójában egy igen érdekes kísérlet. Az előadás első fele Edith Piaf sanzonestje, amelyen mi és Jean Cocteau vagyunk az elbűvölt közönség. A koncert után Edith megpróbálja rávenni barátját, hogy írjon neki egy sanzont. A két átütően tehetséges művész barátságát, egymás iránti rajongását és a mű megszületését felvillantó jelenet Íly módon nagyon bájossá vált. A kísérlet tárgya tehát az lett, hogy a Piaf-dalok érzelmi intenzitását, azt a rengeteg színt és árnyalatot, amit az előadás első részében megtapasztalhattunk, tudja-e hordozni más médium is, jelesül a monológ forma. Cocteau nem kíméli a színésznővé váló énekesnőt, a jelenetben egy hatalmas érzelmi hullámvasutat kell megteremtenie önmaga és a nézők számára. A várakozás, az önbecsapás és a tisztánlátás stációit, a megalázkodás, az érzelmi zsarolás, a kicsinyes bosszúállás lépéseit, az irracionális szerelmi vágy fokozatait az önfeladásig. Kárász Eszter mind a dalokkal, mind a színpadi játékkal csodát tesz. Számunkra a kísérlet sikerrel zárult, a próza és a dal konvertálható egymásba, létrejön a kapcsolat, az előadás két része, a kétféle megszólalási mód között létrejön a híd. És ezért jó, hogy a dalok franciául hangzanak el, így tényleg csak a muzsika, az emberi hang és mozdulatok érzelemkifejező ereje hat ránk, és ezt kell megfeleltetnünk a monológ verbális eszköztárának.

Fotó: Abai Róbert

Kárász Eszter hatalmas segítséget kap Vadász István hang- és Csáki Rita fénytervezőtől. A hotel hangjai, a beszűrődő fények imitálása, Kárász Eszter film noir stílusú melodrámákat megidéző megvilágítása néhány jelenetnél megteremti azt a ketrecbezártságot, amit a monodráma hősnője érez. Miklós Marcell néma szereplőként is képes elhitetni velünk azt az érzelmi hidegséget, ami a főszereplőt egyre kétségbeesettebb állapotokba hergeli. Nem csak közönyt, de néhol kiszámított kegyetlenséget is láttunk benne, egy időtlen idők óta folyó játszmázást mutatnak fel közös játékukban. Nehezen tudtunk elszakadni az élménytől, ezért kicsit bogarásztunk a témában a neten. Edith Piafot itt nézhetitek meg ebben a szerepben, és találtunk egy 1978-as változatot, amiben Alain Delon alakítja Émile-t Annie Cordy mellett.

♥

Kedves Eszter, Marcell, Péter, Ildikó, Otília, István, Rita, Ferenc és Katalin, köszönjük nektek ezt az újabb gyöngyszemet!