Formanek Csaba: Hádész – Látomások az alvilágból, Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség, 2022. november 17., 20:00

Írta, a videóinstallációkat készítette, rendezte, játssza: Formanek Csaba, fény: Lakatos Dániel.

Az előadás oldala Formanek Csaba honlapján.

Formanek Csaba monodrámája, a Hádész – Látomások az alvilágból, mit sem vesztett a 2017-es ősbemutató óta frissességéből, a ritkán játszott előadást 2022 őszén három estén nézhette meg a Kettőspontban a közönség. Hova vezet minket Odüsszeusz alvilági utazása? Hogyan lesz egy nagyon személyes alkotáslélektani válsághelyzetből mindannyiunkat mélyen érintő, a világ sorsát is alapjaiban feltáró analízis és terápia? Az archaikus görög mítoszok újrameséléséről már írtunk a Láthatáron Csoport Kenyértörés című tantermi drámája kapcsán. A Hádész nemcsak követi ezt a világirodalmi tendenciát, hanem rögtön meg is újítja. A mítoszok mélylélektani felhasználásának egyesítése a férfi nézőpontú feminista olvasattal egészen meghökkentő és felszabadító következtetésekre vezet.

 Formanek Csaba (fotó: Mészáros Attila)

A szavak itt vannak bennem, tudom! csak lesüllyedtek...

A király hosszú háború és viszontagságos utazás után hazatér birodalmába, és szólni kíván népéhez. De a minden múltbeli tapasztalatot és jövővíziót magába sűrítő beszéd nem tud elkészülni. Valószínűleg minden alkotó ember számára ismerős ez a rendkívül frusztráló, nyomorúságos állapot. A papír fenyegetően ásító üressége, az alkotás helyetti pótcselekvések sora, a rettenetes hangulatingadozások ritmusa a nekibuzdulástól a kételyen át a tehetetlen mély depresszióig újra és újra. Ezt az állapotot fokozza még a háború utóhatásaként a poszttraumás stressz, és a királynak azzal is szembe kell néznie, hogy hosszú távolléte alatt kortársai már fölosztották a világot, és ő nem tudja, hol lehet ebben az új rezsimben a helye. Küzd a függőséggel és a magánnyal, melyet önsorsrontó módon maga hoz magára. Az alkoholhoz és az alkotáshoz való viszony a monodrámában erősen felidézte bennünk Hajnóczy Péter kisregényét és az ebből készített trafóbeli előadást (rendezte: Szenteczky Zita és Juhász András), A halál kilovagolt Perzsiábólt. A feleség elküldése, a külvilág kizárása csak az elszigeteltséget fokozza, az alkotókedvet nem. Itt kell megemlítenünk, hogy milyen pontos és érzékeny játszótársa volt Formanek Csabának Lakatos Dániel a fények kezelésével. A tökéletes ritmus létrehozása érdekében a fényváltozásoknak hűen le kellett követniük Formanek Csaba minden rezdülését, gesztusát, mondatát, ami erős értelmezési mankót is nyújtott számunkra. Az én végül felőrlődik, a téboly határára jut és széthasad. Újra útra kell kelni tehát, lehatolni egészen az alvilágba, és jóslatot kérni, hogy a király újra egységes, egészséges személyiséggé válhasson.  

Formanek Csaba (fotó: Fekete Attila)

...itt minden a háttérben fut, egy új kódnyelven dolgozom, ami a szavak letört és elsüllyedt jelentését észrevétlenül visszaépíti a valóságba… 

A darab motívumhálója kifinomultan egymást értelmező, egymásra vonatkozó, a drámát pókhálószerűen beszövő metaforákra épül. Az Odüsszeia kulcsmotívumainak középponti helyzetéhez kapcsolódnak a jungi lélektan, a színház és a IT-világ motívumai. Ez egészen meghökkentő képzettársításokhoz, kétfedelű mondatokhoz és ezekből fakadóan hol csattanós nyelvi humorhoz, hol mélyre menő felismerésekhez vezet. De hova is érkeztünk? Mi ez az 5000 éves színház, és ki ez a Hádész? Megtudjuk róla, hogy ő is egyedül van, felesége, nyár lévén, éppen nyaral az anyjával. Megtudjuk, hogy fogva tartja apját, Kronoszt, és Teiresziasz, a keresett jós egy algoritmus Kronoszra kötve, akitől a király válaszokat vár. Megtudjuk, hogy ő is kissé sértődött és tanácstalan saját helyét illetően a világban, hiszen testvérei már fölosztották a világot, neki csak ez a színház jutott. Kezdünk gyanút fogni. Miért csak hiányként jelenik meg Pénelopé, Perszephoné, Rheia? A király tudattalanja, Hádész, éppúgy reménytelenül hiányolja a saját női felét, az Animáját, mint a király széthulló egója. A személyiség minden szintjén túlteng az Animus, és ez okozza a problémákat: a háborút, az elszigeteltséget, a függőséget, a kreatív energiák elapadását. Ezért lesz Teiresziasz a lélekvezető ebben a világban, hiszen ő az egyetlen emberi lény, aki megtapasztalta a férfi és a női létezés minden aspektusát, aki jól ismeri az Animust és az Animát is, még ha végül az elmúlással egyetlen állapotban rekedt is. Női fele utáni vágyódása, az Anima elvesztésének siratása számunkra a darab egyik legmegrázóbb része.  

 Formanek Csaba (fotó: Mészáros Attila)

Még mélyebbre kell hatolnunk, egészen a kollektív tudattalanhoz, Kronoszhoz. Kronosz először a 2001 Űrodüsszeia monolitját megidéző fekete kockaként jelenik meg, ő maga a meddő idő, aki megölte a múltat és a jövőt is. Teiresziász jóvoltából megismerjük igazi valójának egy részét, disznófejű nagyúrként mutatkozik meg szemünk előtt.

Bár, nekünk nagyon fontos volt a végtelen sok ógörög utalás, nem szükséges ezzel a párhuzammal dolgoznia a nézőnek. El is engedheti magát és megadhatja magát a Formanek Csaba által elővarázsolt démonok légióinak, hétköznapi vagy éppen titkos félelmeinknek, szorongásainak. A malacfejű démon bármelyik utcasarkon ránk ronthat egy kioktató, okoskodó bácsi képében, az anyagi deprimáltság, a szerelmi bánat, az elhagyatottság bármelyikünket megtalál kíméletlenül, akár egyszerre is, és akkor valóban irigy dühöt fogunk érezni, az úgy nevezett "boldog" emberekkel szemben. A bódult állapotban való vergődés, a feltoluló értelmetlen világmagyarázatok, a mindennapos küzdelem a laptopból áradó világgal és a lassan az agyunkba befészkelő szoftverekkel olyan élmények, amiket mind átéltünk és most újra kézhez kaphatunk, eljátszhatunk velük gondolatban vagy éppen megborzonghatunk miattuk.

Létezik-e megoldás? Újraegyesíthető-e a személyiség vagy ahogy Kerényi Károly írja az Odüsszeia nőalakjait elemezve: (az Anima negyedik szintje, az istennő) ” … ott van jelen, ahol a félből az egész jön létre, és ahol a feloldódott ellentétek az élet föl nem oldható aranymagjává lesznek.” Idézi: Pálfy Miklós. Végül is elkészül a mű, bemutatódik a darab, méghozzá a személyiségstruktúra utolsó komponensének, a felettes énnek a bevonásával. Bár ez a felettes én, az Ügyelő, komikus és erőszakos, mégis megjelenésével visszatérhetünk a világba, és végre egy telefonbeszélgetésben egy valóságos kapcsolat lehetősége is fölsejlik. És, hogy megérte-e a pokolra szállás? Talán a darab végi taps azt jelenti, igen, megérte, megéri. De erre már Senkise királynak kell válaszolnia.  

♥

Kedves Csaba és Dani, köszönjük ezt a monumentális, emlékezetes, átformáló élményt!