OTTHON, Paralel Alkotócsoport, MU Színház, Jurányi Ház, 2023 február 19., 19:00

Szereplők: Balog Nóra, Csatár Eszter, Erdélyi Félix, Horváth Csilla, Kondorosy Csenge, Kovács Kata Milla, Kovács Vera, Mucsy Iván, Ránki Júlia, Szappanos Emese, Szikszai Bálint, konzulens: Ébner Aletta, Pass Andrea, drámainstruktor gyakornok: Kocsonya Zsófi, technikai munkatárs: Lengyel Ákos, projektvezető drámainstruktorok: Fodor Fanni, Török Tímea.

Már eddig is teljes nyitottsággal és hatalmas lelkesedéssel vettünk részt közösségi színházi eseményeken, így a Paralel Alkotócsoport új kezdeményezése, az Otthon című előadás szintén nagyon várt projekt volt számunkra. Nem pusztán arról van szó, hogy nyitottak vagyunk az új formákra, hanem arról, hogy a közösségi színház egy olyan funkciót képes, illetve lenne képes betölteni hazánkban, ami nagyon régóta hiányzik közös életünkből. Ebben az országban, ahol „mindenki egyedül van” elképesztően fontos, hogy legyenek önzetlen emberek, akik szakmai felkészültségük legjavát beleadva nekiiramodnak árral szemben, és tesznek a kollektív magány ellen. Egy ilyen heroikus és ünnepelendő kezdeményezés az Otthon.

Az előadás fb eseménye. 

Sok formában, hangsúllyal, háttérrel keletkezhet közösségi színház. A Trafó Ház Gondolat Generátor események, amiben szintén az alkotócsoport egyik tagja, Török Tímea vett részt, inkább a fiatalokat célozta meg, és inkább művészeti témájú kezdeményezések voltak. A történetében vagy hagyományában régi Káva és Kerekasztal számunkra most a profi színészek által színpadra vitt, és vitaszínházi módon feldolgozott produkció képét mutatja. Az Otthonhoz leginkább a MU Színház korábbi közösségi eseményei hasonlítanak, mint a Felnőttkorunk '89 és a Social Karaoke. Ezekben az előadásokban budapesti polgárok mesélik el történetüket, fogalmazzák meg véleményüket, úgy, hogy egyikük sem színész, még az alternatív színházi értelemben sem, pusztán mindennapjaink hősei, hétköznapi emberek. Ők azzal vívták ki tiszteletünket, hogy kiálltak elénk és megosztották a gondolataikat, véleményüket, beszámoltak életeseményeikről, nem törődve a nyilvánossággal és nem félve a megítéltetéstől.

(Fotó: Bergh Sándor)

Most egy újabb fontos téma került terítékre: a lakhatás. Egy olyan hely kerestetik, ahol az ember fia nemcsak lehajthatja a fejét, de emberhez méltó módon teheti mindezt. Azt már a legutóbb látott előadásokból (Aszterión háza és a Képek által) továbbá fiatalokkal való beszélgetések során is tapasztaltuk, hogy a lakhatás megoldása komoly szorongást okoz ennek a generációnak. Az Otthon jóval többel emelte a tétet, az alkotók közül többen a beszédes nevű Utcáról Lakásba Egyesület aktivistái. És érdekes irodalmi kapcsolataik is vannak, mert a Litera portál vezetett naplót egy olyan árverésről, amelyben neves szerzők erre a célra felajánlott tárgyait árverezték el, ezzel segítették az egyesületet és népszerűsítették a mozgalmat. 

(Fotó: Németh Gyula)

Fodor Fanni és Török Tímea drámainstruktorok bábákként kiváló munkát végeztek a megszületett szövegekkel. Civilekkel dolgozva mindenképpen felmerül a kérdés, hogy lesz-e elég intellektuális tartalma és művészi súlya az alkotásnak. Nyilván a sok-sok beszélgetésből és gyakorlatból alapos szűréssel lehet csak a legkevésbé sablonosabb, mégis legtöbbeket érintő történeteket kiválasztani. Szerencsére ezek a projektek elég sok idő alatt készülnek el, hogy ezt a munkát minél tökéletesebben sikerüljön elvégezni. Ezért is szeretjük az ilyen foglalkozások eredményét. A kiválasztott mondanivalók bejárják a generációk és az élethelyzetek spektrumát és kellő kapcsolódási pontot biztosítanak a néző számára.

(Fotó: Németh Gyula)

Persze a közösségi színházat nem a feltétlenül a menő társulatok előadásának premierközönsége nézi, sőt! Az érdeklődők feltehetőleg a résztvevők és az egyesület vonzáskörébe tartozók is alkotják. Ennek megfelelően ügyesen kell egyensúlyozni absztrakt szépirodalmi szöveg, stilizált mozgás, történetmesélés és direkt mondanivaló között. Remek egyensúly született, a jó ritmusú előadás kiváló érzékkel tanítja, vonja vonzáskörébe a nézőt abból a célból, hogy a színház eszközével beszélje el számára a saját lakótér témáját. A teljesség igénye nélkül néhány momentumot felidéznénk. A lakhatás fiatalok számára legtraumatikusabb élménye a lockdown volt, amikor el kellett hagyniuk a kollégiumot, de onnan hova. Ez a keresés adja a rácsozatát a Otthonnak, amire a többi jelenet felrakódik. Innentől kezdve az „otthon”, mint vágyott hely számos értelemben felmerül. Otthon-e, ahol lehet aludni és tanulni, de nem te rendezed be az életed tereit? Otthon-e, ahol mások is laknak? Otthon-e, ahol mindened megvan, de nem vár senki, akire te várnál? Otthon-e, ami a te tulajdonod volt, de már nem a tiéd, mert elvette a bank? Otthon-e, ahol elvagy, de pánikroham közepette ébredsz, mert nem tudod hol vagy? 

(Fotó: Németh Gyula)

A történetek, amiket hallunk sokszor ismerős élményeket elevenítenek fel, néha rendhagyó irodalmiságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Kovács Vera abszurd meséje egy állami gondoskodásból frissen az utcára került lány erőfeszítéseit mutatja be, amit  lakhatásért vív. Felidézi bennünk a Láthatáron Csoport Kiállok magamért című előadását. Ránki Júlia történetében a tárgyi emlékek fontosságán gondolkodunk el. Teljesen más szintre emeli az eddigi lakással kapcsolatos gondolatainkat Erdélyi Félix, az ukrajnai magyar fiú története, aki miatt erősen elgondolkodunk azon, hogy az, hogy „haza” és hogy „otthon”, mi is valójában.

(Fotó: Bergh Sándor)

Az előadás így finoman tolódik el közös lakóhelyünkről, Magyarországról való gondolkodás irányába. Erős mondat, amikor elhangzik: magyar vagyok, de szociológus is. Magyarok vagyunk, de nem agyhalottak. Nem bódít el minket a kokárda, a pálinka, a himnusz, a disznótor, hanem tudjuk, hogy a közös felelősséget kell vállalnunk azokért a honfitársainkért is, akik nem tudják megoldani a lakhatásukat, gondozásukat és egyre inkább a tanulmányaikat, ellátásukat. Otthon-e egy haza, ami nem emberekből, hanem pusztán szimbólumokból, adott esetben csak üres lózungokból épül? 

(Fotó: Németh Gyula)

Az Otthon nem akarja megmondani mi az otthon vagy a haza, nem fogalmaz meg elvárásokat velünk szemben, és nem terelget olyan irányba, amire nem vágyunk. A lakásokba bedobozolt egyedi lények összességéből lassan egy közös otthon gondolata körvonalazódik. Az előadás nem lezár valamit, hanem elkezd. Egy közös otthon reményét festi fel, és invitál minket részvételre, a közös otthon megálmodására. Ez a gyengéd és barátságos meghívás azzal is folytatódik, hogy a szereplőkkel közösen ihatunk meg egy teát a játszótérben, beszélgethetünk el arról, hogy mi az otthon nekünk. Végül arra is meghív, hogy együtt és egymásra figyelemmel találjunk ki azt a közös hazát, ami már végre nem az az ország, ahol mindenki egyedül van.

♥

Kedves  Nóra, Eszter, Félix, Csilla, Csenge, Kata, Vera, Iván, Júlia, Emese, Bálint, Aletta, Andrea, Zsófi, Ákos, Fanni és Török Timi, nagyon köszönjük ezt a megható és fontos előadás!